A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban mintegy 350 millió forintból fejlesztenek 3 természetvédelmi bemutatóhelyet Budapest vonzáskörzetében, és további 220 millió forintot fordítanak a Budai-, illetve a Pilis-hegységben található barlangok helyreállítására – közölte a nemzeti park igazgatósága szerdán az MTI-vel.

A projektek az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar kormány hozzájárulásával 100 százalékos támogatási intenzitással valósulnak meg 2017 és 2019 között – ismertették. 

A természetvédelmi bemutatóhelyeket – Visegrádi kilátó, Pilisi Len Látogatóközpont Pilisszentivánon, a Tápió-Hajta Tájvédelmi Körzetben fekvő Farmosi Madárvárta – a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében fejlesztik. A projekt célja, hogy a turisták interaktív kiállításokon és a természet felfedezésének élményén keresztül szerezzenek ismereteket, egyebek mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park állat- és növényvilágáról, valamint a madárgyűrűzésről és a Natura 2000 területeken élő madárfajokról. 

A Budai-, illetve a Pilis-hegységben található barlangok helyreállításával foglalkozó projekt egyik fő célja a Budai-hegységben található két, fokozottan védett, idegenforgalmi barlang (Pál-völgyi és Szemlő-hegyi-barlang) világítási berendezésének korszerűsítése. 

A feladatok közé sorolták emellett a természetvédelmi helyzet javítását és a leromlott ökoszisztémák javítását a Budai- és a Pilis-hegységben található 21 barlang és egy a Börzsönyben elhelyezkedő mesterséges üreg esetében, valamint az ott található élő és élettelen természeti értékek hosszú távú megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtését.

(MTI)