2017. február 27. 15:17

Koncerttel tisztelegnek Kodály Zoltán előtt halálának ötvenedik és születésének 135. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok vasárnap a Zeneakadémián.

Az emlékkoncerten, Kodály halálának előestéjén elsőként Koessler János, az elfeledett mester Szimfonikus változatok című műve szólal meg Madaras Gergely vezényletével – közölték a Nemzeti Filharmonikusok hétfőn az MTI-vel.

Kodály Zoltán gazdag életművéből a Magyar Rondó, a Háry Jánosból részletek, valamint a Marosszéki táncok, a műsor zárásaként pedig a Budavári Te Deum című oratórium hangzik el Kolonits Klára szoprán, Schöck Atala alt, Brickner Szabolcs tenor és Haja Zsolt bariton, valamint a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) közreműködésével. A Te Deum a mai napig is inkább hangversenyeken hangzik el, ugyanis előadó-apparátusa szétfeszíti az általában kisebb templomi együttesek korlátait.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar következő, március 9-i koncertjén Mozart D-dúr Szimfónia, Haydn D-dúr Gordonkaverseny és Dvorák VIII. szimfónia című művei szólalnak meg Várdai István gordonkaművész közreműködésével, Lawrence Foster vezényletével.

(MTI)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó