Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója közölte: jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány beszerzése tart. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a ráckevei (H6-os) és a csepeli (H7-es) HÉV fejlesztését, illetve meghosszabbítását a többi között a forgalmi adatok, a lehetséges nyomvonalak, a műszaki tartalom és a költségek figyelembevételével. Több nyomvonaltervezet is lehetséges.

Elmondta: a tanulmány vizsgálni fogja a ráckevei HÉV meghosszabbítását a Boráros térig, valamint a csepeli HÉV meghosszabbítását egy megállóval déli irányban. Ennek az a célja, hogy jobban bekösse a Csepel déli részén található lakótelepek közlekedését a kötöttpályás közlekedési hálózatba. Az alapvető probléma, hogy mind a H6-os, mint a H7-es HÉV-nél a villamos kapcsolatok, illetve Csepel közlekedési kiszolgálása eléggé elmaradott, korszerűtlen, ennek fejlesztését tervezik.

Közölte: vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a 150-es, kelebiai vasútvonal összekötésével akár Flirt-szerelvényeket is lehessen erre a vonalra szállítani. Az a cél, hogy európai színvonalú vonatok járjanak a HÉV vonalain, mivel az egyik legnagyobb hátrány, hogy nagyon régiek a szerelvények.

Azzal kapcsolatban, hogy több weboldalon felmerült, ebből a fejlesztésből alakulhatna ki az 5-ös metró, Loppert Dániel úgy fogalmazott: a megvalósíthatósági tanulmány erre még nem tér ki.

Az építkezés legkorábban 2019-ben kezdődhet el.

(MTI)