Ha egy budapesti mostanában meghallja a „köztéri óra” kifejezést, minden bizonnyal a Széll Kálmán tér bohózatba illően működésképtelen órája jut eszébe, amely – bizonyára a legjobb tervezői szándék ellenére – minden lett, csak emblematikus időmérő nem. Az időt ugyanis csak néha mutatja; hasonlóan a Nyugati tér „körórájához”, amely hiába többfunkciós, digitális eszköz, legtöbbször egyik célját sem tölti be, hacsak a szoborfunkciót nem vesszük annak. 

A szomorú tény pedig az, hogy ezek nem elszigetelt esetek: az emblematikus budapesti órákra általában a pontatlanság jellemző. Téved viszont, aki azt gondolja, hogy ez új jelenség. 

Az Oktogon órái: a fenti majdnem pontos, az alsón mindig dél van (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

(Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Évszázados késés

A múlt század elejei sajtóban rendszeresen találni olyan cikkeket, amelyek a köztéri órák pontatlanságáról szólnak. 1928-ban a Budapesti Hírlap például arról ír: „Kicserélik az összes budapesti nyilvános órákat. Budapesten negyvenhárom nyilvános utcai óra jelzi az időt a járókelőknek. Jobban mondva csak jelezné, mert a legtöbb óra állandóan sztrájkol, csak véletlenül akad olyan óra, amely csakugyan működik. A közönség jogos és régi panaszára a főváros tanácsa most elhatározta, hogy az összes utcai órákat most kicserélteti és precíz szerkezetű órákat szereltet fel a hirdetőoszlopok fölé. Erre a célra nagyobb összeget szavaztak meg. Még egy újítást vezetnek be ezzel kapcsolatban és pedig azt, hogy ezentúl éjjel minden óra világítani fog”.

A budapesti köztéri órák történetéről sajnos nem sokat tudunk, nem tudjuk, melyik volt az első, sem azt, mikor jelentek meg az utcákon (az épületeken lévő időmérők jóval régebbiek, azokat most nem számítjuk ide). Egy biztos: az 1920-as évektől valamennyi eszközt a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. óraüzeme működtette, ekkor vezették be az elektromos távvezérlést (ami, mint a Budapesti Hírlap idézett szövegéből látszik, nem volt épp zökkenőmentes). 

A rendszer azonban idővel egész pontossá vált, az órák száma is szaporodott, ez a korszak nevezhető tehát a budapesti köztéri órák virágkorának. A II. világháborús bombázás azonban a központot, a vezetékhálózatot és az órák többségét is elpusztította, és bár az újjáépítés lassacskán megtörtént, a köztéri órák reneszánsza soha nem jött el többé.

Modern kockaóra a Nyugatinál (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Szép is, pontos is: a Mechwart liget órája (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Változó idők

A karórák és a mobiltelefonok elterjedése sem kedvezett a közéri óráknak, amelyek – modern technika ide, távvezérlés oda – ma rosszabbul működnek, mint valaha. Bár napjainkban már több száz óra van a budapesti utcákon, ezek többsége jellegtelen, hasáb alakú, körbe-körbe forgó hirdetőtábla, ami nem a szépségével, inkább a hasznosságával hódít. Nagy részük többnyire precízen működik (főleg azok, amelyek egyéb adatokat is mutatnak, például a hőmérsékletet és a légszennyezettséget), a városképhez azonban igen keveset tesznek hozzá, a rajtuk elhelyezett hirdetések biztosan nem.

A probléma az, hogy éppen a városképi szempontból fontos és megőrzendő órák a legpontatlanabbak, vagy egész egyszerűen működésképtelenek. Jó példa erre a békebeli hirdetőtábla-órák egyik utolsó megmaradt képviselője, amely a Hősök tere sarkán, a Szerb Nagykövetség előtt áll. A két számlapos óraszerkezet modern ugyan (erről árulkodik a számlap felirata is), az óra mégsem jár, mivel mutatói mindkét oldalon hiányoznak. Mutatók nélkül pontos időt mutatni pedig – egy hagyományos órának – igencsak nehéz feladat.  

Az innen néhány megállónyira lévő Oktogonon két elegáns óra is van, mindkettő szép darab, igazi díszei lehetnének a térnek, a pontosság azonban nem az erényük. Az egyik, míves oszlopon álló, négy számlapos időmérő ugyanis délután háromkor is delet mutat, a másik óra ezzel szemben majdnem pontos: csak öt percet siet, ez az eredmény pedig a míves köztéri órák mezőnyében már dobogós eredménynek számít. 

Akad azonban üdítő kivétel is: a szabadon álló órák egyik legkülönlegesebb darabja a Mechwart ligetben található zenélő óra, amelynek harangos szerkezete Japán ajándéka 1996-ból. Az órát a tér néhány évvel ezelőtti felújítása után is meghagyták, és ma is hajszálpontosan működik.

A koncepció hiánya

A budapesti köztéri órák tehát igencsak vegyes képet (és időt) mutatnak, ahogyan ez a fönti szubjektív válogatásból is jól látszik. Mindezt azonban nem lehet a technikai fejlődésre és a világ változására fogni: egy míves órának az a feladata, hogy a pontos időt mutassa, enélkül a szépsége mit sem ér. A lényeg az elhatározáson múlik: a fővárosi órákat több cég és szervezet működteti, a fönti problémák azonban nem ebből adódnak, hanem a koncepció hiányából. Bár Budapest az elmúlt években rengeteget fejlődött, az örökségvédelem hiányosságai lépten-nyomon kiütköznek, s ez – a gyönyörű palotákon túl – az olyan apró, de szimbolikus részleteken is megmutatkozik, mint amilyenek a köztéri órák.