2017. március 26. 10:24

Korábbi írásainkban Arany János budapesti útját követtük a Három pipa utcától az Üllői útig. Ezúttal végre eljut az őt megillető polgári lakásig, az Akadémia új székházának szomszédságába – de sajnos a keserűség most sem marad el, és a szél itt is fúj.

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia; archív képek: fortepan.hu.

 

1864 nyarán nagy megtiszteltetés érte a hazai irodalmi élet működtetésén és jobbításán töretlenül fáradozó Arany Jánost: őt jelölték az Akadémia titkári posztjára. Tekintélyes, közmegbecsülésnek örvendő, de sok munkával járó tisztség volt ez, melyre tehetségén túl közismert lelkiismeretessége is maximálisan alkalmassá tette. Nem is volt kétség megválasztása: 1865 december 15-én egyhangúlag döntött a testület mellette. Végre valami, ami simán ment – gondolhatnánk, de sajnos a történet fogaskerekébe hamar zavaró kavics került.

Arany ekkor már az Üllői úton lakott, közel a Széna (mai Kálvin) térhez. A költő a Kisfaludy Társaság titkáraként naponta elbaktatott a Trattner-Károlyi házhoz, amely ma is áll a Petőfi Sándor utca 3. alatt. Talán a Kecskeméti utcán ballagott végig, elérve az Egyetem teret, majd az Egyetem utcán végig a Barátok terére jutott, és innen már csak két háznyira volt az iroda az Úri utca elején.

A Hild József tervezte, három, az utcával párhuzamos szárnyból álló épületben működött a Magyar Tudós Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia ősének központja is. Egészen a 60-as évek közepéig: ugyanis 1862 tavaszán megindult a csodás Duna-parti új MTA székház építése Friedrich August Stüler tervei nyomán. A nagy figyelemmel kísért építkezésből ebben az évben csak az alapok készültek el, következő évben a falakat is felhúzták, 1864-ben megtörtént a belső kialakítás és díszítés nagy része is. 1865 tavaszán megkezdődhetett a beköltözés, az első ülést április 24-én tartották. Az ünnepélyes megnyitóra végül 1865. decemberében került sor, amikor egyúttal Arany titkári posztját is megszavazták.

Trattner-Károlyi ház 100 évvel Arany János után

Az MTA bérháza az 1880-as években

 

De nem csak a székháznak örülhettek a nemzeti ügy elkötelezettjei, hanem annak is, hogy annak hátához illeszkedve 1863-64-ben felépült az MTA bérháza is. Minden közadakozásból (!) valósult meg. A bérház nem csak a reprezentációt szolgálta: üzleti befektetés volt, méghozzá a korban a legjobbak közül való. Bevételeit a tudomány ügyére, az akadémia működésére fordították. A ház egyike volt Pest város legelső négyemeleteseinek, tervezője Ybl Miklós volt, aki a székház építésvezetőjeként jól ismerte a terepet, és a maga kiváló stílusérzékével az akadémiához méltó eleganciájú bérházat alkotott meg. (Ma ez csak nyomokban látható a későbbi átalakítások miatt.)

Logikus gondolat volt, hogy ebben az épületben legyen a mindenkori titkárnak egy lakása, amelyet csupán egy ajtó választ el a hivatali helyiségtől, Ybl így is tervezte meg azt. Amikor tehát Aranyt kinevezték, joggal gondolhatta: itt fog lakni. E helyett jött azonban az – mondjuk így – arculcsapás: a vezetés úgy gondolta, hogy tulajdonképpen jó sok pénzért ki lehetne adni ezt a príma emeleti lakást. Aranynak meg egy szerényebbet másikat vagy pénzbeli juttatást ajánlottak fel helyette, ahogy ő fogalmazta, „lakbért vagy bérlakot”.

És ez nagyon nem volt elegáns húzás, felért egy gyomorrúgással. A költő nyelt egyet és maradt az Üllői úton. De még aznap írt egy nagyon keserű verset, ezekkel a kezdősorokkal: „A Tudománynak háza vagyon;/ Ennek örüljek hát ma nagyon? / Kell gyalogolni a lelkem agyon / Nyári melegben, téli fagyon. / Hát hisz a malmot befejezték; / De szegény molnárt kirekeszték.” (Ártatlan dacz) Jó nagy pofon volt ez tényleg, nehéz is rá magyarázatot találni, hacsak azt nem, hogy a vezetőség benne mégiscsak egy vidéki, még nemességét se igazolni tudó jegyzőt, mondjuk ki, egy bugrist látott. Hogy költő is volna, akadémiai titkár? Hát az is valami?

Arany tehát baktatott újra, nap mint nap, át Pesten. A szokásos útvonalon a Trattner-Károlyi házig, aztán tovább az Úri utcán, a Szervita térig, és még tovább a Váci és Dorottya utcákon, ki a rakpartra, át a téren az irodáig. És ugyanígy vissza. Elég nagy séta tényleg. Nem csoda, ha ezt írta Lónyai Menyhértnek: „Íme az egész télen meghűlési bajokban szenvedtem, még most is – már négy hete – erős rheuma szaggatja fejemet. Orvoshoz fordulni sem merek; mert ágyba vagy szobába ítélne 3-4 hétig; s azalatt felakadna a hivatalos kezelés!”

Az MTA székháza és bérháza (balra) ma

 

Hosszú volna a kínos ügy minden részletét feltárni: a lényeg, hogy ez a helyzet csak 1867-re oldódott meg. Akkor is egy ideig csak úgy, hogy Arany ugyan beköltözhetett, de kellett még valamennyi lakbért fizetnie. 1870-ben ezt is megszüntették, majd végül – nyilván utólag enyhítendő a kínos kezdetet is – haláláig ingyen lakhatott a titkári lakásban 1879-es lemondása után is.

Aranyt elsősorban a praktikum érdekelte, főleg az, hogy közel legyen a hivatalához. Maga a gazdagon díszített palotaszerű épület különösebben nem vonzotta, sőt. Hatvany Lajos idézi fiának szívszorító visszaemlékezését az új lakás hétköznapjairól: a cseppet sem lakályos neoreneszánsz bérházak belső világa ez. „Nagyon óvakodott a széltől, mert baját minden csekély meghűlés tetemesen súlyosbíthatta. Azonban ablaka (az Akadémia palotájában) az épület külső oszlopai s díszítményei között oly mélyen esett, hogy ott a szélnek se erejét, se irányát megítélni nem lehetett. Készített tehát magának egy szélmérő alkotmányt: picike fehér lobogót varrt egy félrőfnyi-hosszú drót-nyélre, s ezt külső ablakán függő hévmérőjéhez erősítette, hogy a lobogó az ablak mélyedéséből kinyúljék a szabadba, ahol az ékítmények a szeleket meg nem törik.”

Így élt hát Arany János, Pesten, Budapesten.

***

Arany Jánosról szóló sorozatunkat és más cikkeinket itt olvashatják.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó