Szlukovényi Tamás, a pályázatokat elbíráló szakmai zsűri elnöke hangsúlyozta: a tárlat anyaga rámutat, hogy bár sok fotókiállításon ömlik a vér és szörnyűségeket lát az ember, ma is létezik egy emberibb, gyengédebb, a magyar fotózás hagyományaival összhangban lévő hozzáállás a fotográfiához. Az idei pályázatra mintegy 2300 nevezés és több mint 5500 fénykép érkezett.

Egy olyan korban élünk, amelyben a profi fotózás keresi a helyét a világban – hangsúlyozta Szlukovényi Tamás, aki mellett a zsűri tagja volt még Szergej Makszimisin orosz fotográfus, Stefano De Luigi Párizsban élő olasz fotós, valamint Kai Pfaffenbach, a Reuters fotósa és Hajdú D. András fotóriporter. Hozzáfűzte: a fényképek özönvize miatt mindenki azt mondta egy-két éve, hogy a fotózás meg fog halni. Ha a látogatók körülnéznek a kiállításon, láthatják, hogy erről szó sincs, a profi sajtófotózás köszöni szépen, de jól van.

Amit itt láthatnak, az Magyarország 2016-ban – méltatta Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztályának titkára a kiállítást, amely hétfőn este nyílik meg a Capa Központban. Kiemelte Balázs Attila (MTI/MTVA) teljesítményét is, aki a maguk közé Down-szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösségről szóló sorozatával elnyerte a pályázat idei nagydíját. Kitért arra is, hogy 1992 óta minden évben könyvformátumban is megjelelik a kiállítás bővített anyaga.

A május végéig látható tárlaton mintegy öt és fél milliárd pixel látható 16 méter hosszú, mintegy 170 négyzetméternyi nyomaton – mondta el Kovács Botond, a Canon Magyarország marketing vezetője.

Az André Kertész Nagydíjat idén Szekeres Máté (MSZSZ/Verse) kapta Vesebeteg című sorozatáért, míg a legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjat Markoszov Szergej (szabadúszó) kapta. A  legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Móricz-Sabján Simont (Népszabadság/Világgazdaság) jutalmazták, a megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Mártonfai Dénes (Tolnai Népújság), a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotográfus pedig Sivák Zsófia lett. A közmédia fotóriporterei idén összesen hét díjat nyertek el a pályázaton.

A szervezők az idei tárlatot a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nemrég elhunyt alapítója, Szalay Zoltán emlékének ajánlják.

Nyitóképen Fazekas István Tranzitország című fotója (MÚOSZ Nagydíj)

(MTI)