2017. május 15. 15:34

Kétszáz éve, 1817. május 17-én született a bihari Nagylétán (ma: Létavértes) Irinyi János vegyész, feltaláló. A közhiedelemmel ellentétben Irinyi nem a gyufa, csak a „zajongás nélküli”, kisebb-nagyobb robbanás nélkül használható biztonsági gyújtó feltalálója. Kalandos élete során a fővárost is gazdagította az üzlet és a tudomány terén.

Irinyi János születési helye és ideje vitatott, egyes dokumentumok szerint nem Nagylétán, hanem Albison, és nem május 17-én, hanem 18-án látta meg a napvilágot. Nemesi családból származott, apja uradalmi tiszttartó, öccse, József újságíró, a márciusi ifjak egyike volt. János Nagyváradon és Debrecenben járt iskolába, majd a bécsi és a berlini műegyetemen tanult kémiát, és elvégezte a hohenheimi gazdasági akadémiát is. Huszonegy évesen Berlinben könyvet írt a kémia elméletéről, elsősorban a savakkal foglalkozott, de foglalkoztatta a gyufa tökéletesítése is.

Az első modern tűzszerszám William Congreve angol tüzértiszt nevéhez fűződik, aki egy ma nem ismert anyaggal bevont pálcikát kénsavba mártott, s a pálcika már lángolt is. A tűzgyújtás e módja azonban nemcsak veszélyes (az elegy bármikor durranhatott és szikrázott), hanem büdös is volt. Foszforos gyufát először 1779-ben készített az olasz Louis Peyla, 1803-ban tűnt fel a kálium-klorátos mártógyufa, 1805-ben az első kálium-klorátos, majd durranóhiganyos dörzsgyufa, s 1825-től került piacra a (még mindig robbanékony) foszforos dörzsgyufa.

Ezen a gondon segített Irinyi, aki a bécsi Politechnikumban tizenkilenc évesen volt a szemtanúja annak, hogy tanára kísérletezés közben kudarcot vallott a kénvirággal dörzsölt ólomoxid meggyújtásával. Az a gondolata támadt, hogy kén helyett foszfort használ, és a foszforos gyufa fejében ólom-peroxiddal helyettesíti a kálium-klorátot. A forró vízben oldott foszforba kihűlés után barnaport (ólom-peroxidot) és enyvet kevert, majd ebbe mártotta a kénezett végű pálcikát.

Cündhölcli Irinyi módra

Gyufáját (a német Zündholz elnevezés alapján egy ideig „cündhölcli”) nem szabadalmaztatta, mert Magyarországon ez a jogi oltalom még nem létezett, az osztrák hatóságokat pedig igyekezett elkerülni. Receptjéért először csak három garast kért Rómer István bécsi gyárostól, mert ennyibe került a foszfor, és különben is szerelmes volt a vállalkozó lányába. Végül 60 pengő forintot kapott az ötletért, amelyre Rómer 1837-ben osztrák szabadalmat szerzett, de lányát nem adta Irinyihez, aki szerelmi kudarcát sokáig nem heverte ki.

Ez a gyufa sem volt még tökéletes, a foszfornak is szaga volt, idővel oxidálódott, oxidja beszívta a levegő nedvességét, a fej letörött. Emellett sötétben világított, túl könnyen gyulladt, és mérgező hatása miatt a munkások megbetegedtek tőle.

Irinyi 1839-ben Pestre költözött, ahol maga is gyárat alapított Első Pesti Gyújtófák Gyára elnevezéssel a Józsefvárosban. Gyufája olcsó volt és jó minőségű, gyára 50-60 munkással működött, és napi félmillió gyújtót készített. Ám Irinyi nem volt igazi üzletember, nem bírt az osztrák konkurenciával, üzeme 1848-ban anyagi okok és a városi tanács okvetetlenkedése miatt bezárt. Gyufájából mindössze két szál maradt az utókorra, egyet Pesten, egyet Veszprémben őriznek. Hosszuk 29 mm, átmérőjük 3 mm, végükön majd fél centiméteres fejjel.

A tudomány és az ipar szervezője

Irinyi sokat tett a tudomány népszerűsítéséért, része volt a magyar kémiai szaknyelv kialakításában, és számos tudományos népszerűsítő cikket írt. Az 1841-ben létrejött Királyi Magyar Természettudományi Társulat egyik alapító tagja és munkatársa volt. Tankönyvét, A vegytan elemeit háromkötetesre tervezte, de csak egy kötet jelent meg Nagyváradon 1847-ben.

A reformkorban Kossuth mellett szerepet vállalt az Országos Iparegyesület működésében. 1848-ban hazament Biharba, ahol részt vett a vármegyegyűléseken, és a legenda szerint a híres 12 pontot is ő szövegezte és küldte Pestre. A Batthyány-kormány idején az állami gyárak főfelügyelője volt, Kossuth 1849-ben kinevezte a nagyváradi lőporgyár és ágyúöntöde élére, az üzem az utolsó pillanatig ellátta a honvédséget fegyverrel és lőszerrel.

A szabadságharc leverése után bujdosott, majd néhány hónapig öccsével a pesti Újépületben raboskodott. Szabadulása után vértesi pusztáján élt és kísérletezett, de többet már nem publikált. A szikes talajok javításával foglalkozott, s Magyarországon elsőként készített olyan gépszerelvényt, amely együttesen végezte a vetést, a szántást és a boronálást. A reformkor legtehetségesebb vegyésze sohasem jutott laboratóriumhoz.

A gazdaságában meghonosított új művelési módszerek sok pénzét emésztették fel, eladósodott, állást kellett vállalnia. Debrecenben az István Gőzmalom számvevője, azaz főkönyvelője, a cukorgyár, majd a Tisza Biztosító Társaság ellenőre lett, miközben árvaszéki ülnöki tisztet is betöltött. Ötvenegy évesen nősült meg, két gyereke fiatalon meghalt. Szabadságharcos tevékenységéről és a gyufáról sohasem
beszélt, az újságírókat kerülte, lefényképezni is csak egyszer engedte magát. 1895. december 17-én halt meg Vértesen (Létavértes).

Ma a középiskolások kémiai versenye, valamint számos iskola viseli a nevét, egész alakos szobra a budapesti Műegyetem mellett látható. Szülővárosában, az egykori lakóházához tartozó földbirtokon arborétumot hoztak létre tiszteletére.

(Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó