A magyar Filmgyár százéves fennállása alkalmából rendeztek ünnepséget csütörtök este Budapesten a Róna utcában, ahol a III-as és IV-es stúdió Fábri Zoltán rendező nevét viseli ezután. Az eseményen, amelyen a magyar filmes szakma színe-java megjelent, a felszólalók megemlékeztek az augusztus 30-án elhunyt Makk Károlyról, akinek munkásságát legendás alkotásaiból vett részletekkel idézték fel.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: „csodálatos érzés itt látni a magyar filmszakma nagy öregjeit együtt a fiatalokkal, azokkal az alkotókkal, akik ma készíthetnek filmeket”. A vezérigazgató rámutatott arra, hogy a Filmgyárnál dolgozni mindig is öröm és dicsőség volt, hiszen a filmalkotás kemény munkát, elszántságot és szakmai tudást igényel. „Fábri óta jól tudjuk, hogy a film és az álom közel áll egymáshoz” – fogalmazott, kiemelve, tovább kell álmodni, hogy folytatni lehessen a Filmgyár százéves, a filmgyártás több mint százéves hagyományát azért, hogy még nagyon sok jó magyar film szülessen.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szintén köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Szabó István Oscar-díjas filmrendező, aki Makk Károly helyett mondott beszédet, megemlékezett a százéves Filmgyár és egyúttal a magyar filmgyártás legendás alakjairól: több színes történetben idézte fel az egykori nagy személyiségeket.

Zákonyi S. Tamás, a Filmalap Mafilm Igazgatóságának vezetője a Filmgyár történetét felidézve elmondta: az 1917-ben alapított Korda-stúdiót követte a Mafilm, majd a Hunnia, és a második világháborút követően itt indult újra a filmgyártás, ami 1964-től ismét a Mafilm égisze alatt folytatódott, és tart egészen napjainkig. Emlékeztetett arra, hogy a Mafilm fénykorában kapacitásának meghatározó részében a Magyar Televízió – különösen a drámai főosztály – állandó bázisa és háttere volt.

Az ünnepség végén Fábri Zoltán filmjeiből vetítettek részleteket, majd a Róna utcai III-as és IV-es stúdió felvette a legendás filmrendező nevét, és felavatták a stúdiók homlokzatán elhelyezett emléktáblát is.  Az 1917-ben Korda Sándor, Janovics Jenő és Pásztory Miklós alapította filmgyár történetét kisfilmmel idézték fel. Korda 1917 októberében Corvin Filmstúdió néven ezen a telepen hozta létre a magyar filmgyártás első stúdióbázisát. Az elmúlt száz évben a telepen a történelem viszontagságai, világháborúk, tulajdonos- és névváltások, csődök és újraépítések, felújítások és modernizálások közepette egyetlenegy dolog maradt állandó, a filmes tevékenység.

(MTI)