2017. október 4. 09:36

Újraszabályozza a VII. kerület a vendéglátással kapcsolatos, nagy lakossági vitákat kiváltó szabályozásokat.

Erzsébetváros önkormányzatának képviselő-testülete október  3-i ülésén nagy többséggel támogatta a Belső-Erzsébetváros vendéglátóhelyeivel  kapcsolatos javaslatokat.  

A testület úgy döntött:
1.  bővíti a Polgármesteri Hivatal Hatósági és Ügyfélszolgálati Irodájának létszámát,
2.  megemeli az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság létszámát,
3.  2017-ben és 2018-ban is takarítógépek, illetve a köztisztasági feladatokat szolgáló haszongépjárművek beszerzésére jelentős összegű plusz  forrást biztosít,
4.  megkezdi a Klauzál téri, a Rózsák terei, valamint a Bethlen Gábor téri közterületi illemhelyek felújítását,   
5.  új közterületi illemhelyeket létesít a Reformáció parkban és a Kéthly Anna téren, illetve a Király-Kazinczy játszótéren,
6.  nagyobbra cseréli az utcai szeméttároló edényeket és bővíti azok számát,
7.  Belső-Erzsébetváros közterületi takarítási feladataira kiegészítő forrást biztosít,
8.  nem járul hozzá, hogy az Erzsébet krt., Király u., Károly krt., Rákóczi út által határolt területen (továbbiakban: Belső-Erzsébetváros) a saját tulajdonában álló helyiségek szeszesitalt árusító üzlet céljából kerüljenek bérbeadásra, illetve a már meglévő bérlemények ilyen irányú funkcióváltását sem támogatja,
9.  Belső-Erzsébetváros frekventált területein állandó rendőri jelenlét biztosítását kezdeményezi a VII. Kerületi Rendőrkapitányságnál,
10. Belső-Erzsébetváros frekventált területein állandó közterület-felügyelői jelenlétet biztosít.

A vendéglátóhelyek nyitva tartásával kapcsolatban az a döntés született, hogy a kérdést helyi népszavazásra kívánja bocsátani a képviselő-testület.

(Forrás: közlemény)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó