A Magyar Építők beszámol arról: Budapest egyik legértékesebb és legfrekventáltabb területén tervez fejlesztést a közelmúltban magyar tulajdonba került Gránit Pólus. Mintegy 320-450 ezer négyzetméternyi új városnegyedet álmodott meg a WestEnd City Center szomszédságában található 94 ezer négyzetméteres telekre.

Ez nem a Ferdinánd hídnál, a vágányoktól jobbra meghúzódó terület, ahová a kormányzati negyedet tervezték, hanem azzal szemben található. A telek régóta a Gránit Pólus tulajdonában áll, akik korábban a WestEndet bővítették volna erre, de ez az ingatlanpiaci válság miatt csak terv maradt.

A portál arról ír: a most létrejövő új nyugati városközpont „smart city" koncepció alapján készül, s a következő évekre tervezett legnagyobb volumenű magán ingatlanfejlesztés a régióban. Benne irodák, kereskedelmi egységek, lakások és szálloda épülnek. A fejlesztés egy közel 2 hektáros parkot is magában foglal, ahol a szolgáltatások, a vendéglátás és a szórakoztatás kiemelt szerepet kapnak. Az új városnegyed várhatóan új turisztikai látványosságot és célpontot is jelent a fővárosnak. A tervek szerint akár már 2018 utolsó negyedévében sor kerülhet az alapkőletételre.

(Forrás: Magyar Építők)