Emlékhely nyílt Karátson Gábor festő, író, filozófus egykori műteremlakásában kedden. A Deák Ferenc utcában kialakított emlékpont 2018 januárjától lesz látogatható.

Egy forgalmas utcáról intim térbe lép majd a látogató, ez a fajta bensőségesség pedig jól illik Karátson Gábor életművéhez is – mondta el a lakásgyűjtemény keddi megnyitóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hozzátette: az emlékpontra a lakásgyűjtemény helyett jobban illik az otthon szó, ebbe az otthonba térhet be a Karátson Gábor világára kíváncsi látogató. Ebbe a világba pedig belefért a kínai és a japán kultúra, a Biblia és az ökológia, a festészet és az írás, az egzisztenciális elmélyülés, a nyelvészet és a művészettörténet – emlékeztetett a miniszter.

Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa kiemelte: 1956 a mérték és a mérce volt Karátson Gábor számára, akinek egész élete a szabadságról szólt. Karátson Gábor egyike volt az utolsó polihisztoroknak – jegyezte meg a történész. Mint elárulta, maga is sokat kapott Karátson Gábortól, akár mint festőművésztől, akár mint a szó, az írás, a gondolkodás művészétől, de a természetről való gondolkodás, a keleti filozófia és művészet világával is a művész ismertette meg Schmidt Máriát.

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere szerint a belvárosiaknak könnyű helyzetük van, ha emlékezni akarnak a múltra. Az emlékezés tudományát azonban át kell adni – figyelmeztetett, hozzátéve: ezért is volt fontos, hogy létre tudták hozni ezt a lakásmúzeumot.

Granasztói Szilvia iparművész, Karátson Gábor özvegye elmondta: férje 2015-ös temetése óta foglalkoztatta, hogyan lehetne lakásmúzeumot létrehozni. A lakásgyűjteményt az 1956-os Emlékbizottság csaknem 24 millió forintos támogatásával alakították ki, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Belváros-Lipótváros és a Magyar Művészeti Akadémia segítségével. Granasztói Szilvia emlékeztetett arra is, hogy Karátson Gábornak a napokban nyílt kiállítása a Műcsarnokban, bibliai akvarelljeit pedig a Bibliamúzeumban, az Országos Evangélikus Múzeumban és a Hold utcai templomban láthatja a közönség.

(MTI)