A Nemzeti Múzeum kertjében lenni minden évszakban jó, de március 15-e környékén különösen sokan megfordulnak itt. Idén pedig megkülönböztetett figyelem kíséri a helyet: a parkot éppen ezekben a hetekben teszik még szebbé és gondozottabbá, az ígéretek szerint nyárra már birtokba is vehetik a fővárosiak. Arany János szobra megtisztítva, restaurálva már visszakerült a nemzeti ünnepre.

A régi fotókat böngészve most arra kerestük a választ: hogyan használták a korábbi évtizedekben a kertet és különösen a lépcsőt a budapestiek? Nem a forradalmi megemlékezésekkor és nem is az ünnepélyes ravatalok alkalmával, hanem egyébként: családi fényképet készíteni, gyerekekkel játszani vagy éppen a tavasz első sugarait élvezni.


A Nemzeti Múzeum és környéke az 1850-es években (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A Múzeum és kertje Klösz György 1880-ban készült felvételén (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Ha a legrégebbi rajzokat, fotókat vesszük elő, a lépcső birtokbavételéről még szó nincs, maximum sétálgatásról lehet szó. Bár a kert a Múzeum épülete körül hamar népszerű társasági helyszínné vált. Itt állítottak fel először olyan köztéri szobrokat is, amelyek a magyar kultúra nagyjait ábrázolták. Kerítését Ybl Miklós tervezte, akinek egyébként a park környékén még számos más épülete – bérházak, főúri paloták, a Nemzeti Lovarda és a régi Országház – áll.

Múzeum körúti korzózók a századforduló környékén (Forrás: Fortepan) Tavaszi séta a kertben az 1910-es években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Erdélyi Mór képén is látszik: a gyerekek már az 18910-es években elkezdték birtokba venni a kertet (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ha jobban megnézzük, akkor a régi képekről az is kiderül, hogy a lépcső maga egy kis kerítéssel el is volt zárva, nem lehetett csak úgy felmenni rá. De amúgy is illetlenség lett volna egy magát valamire tartó úrnak vagy hölgynek csak úgy a lépcsőre ülnie. Hol vannak még a farmernadrágos idők!

Ha a farmer még nem is, de a kalap már nagyon divatos volt: csoportkép az 1930-as évekből (Forrás: Fortepan)

Bújócska a Múzeumkertben, háttérben a még sértetlen Nemzeti Lovarda (Forrás: Fortepan)

A kerítés valamikor az I. világháború után tűnhetett el. A park időközben nem csak az úri társaságnak, hanem a gyerekeknek is kedvelt helye lett. A gyorsan beépülő városban valóban nagy kincsnek számított (és számít ma is) ez a kis zöld. A Nemzeti Múzeum tavaly egy sajátos kis tárlattal is megemlékezett a hajdani gyerekzsivajról: különböző korszakokból származó gumilabdákat mutattak be, amelyek egy nagy fa kivágásakor kerültek elő annak odvából és ágai közül.

Tricikli és fejkendő az 1950-es években (Forrás: pestbuda.hu)

Sütkérezők 1963 tavaszán (Forrás: pestbuda.hu)

A világháborúban a környéket sok találat érte, maga a múzeum is megsérült, részben leégett. A szemközti házsorból is több szép épület vált romossá, helyükön ma már modernebb házak állnak. 1956-ban egy ideig tankok álltak itt. A parkot azonban hamar birtokba vették megint a pestiek, és újra lett itt igazi játszótér is, a szokásos, a Kádár-korszakra jellemző fémjátékokkal.

Az 1960-as évek divatja szerint (Forrás: Fortepan)

És az 1970-es évek divatja szerint is (Forrás: Fortepan)

A lépcsőn pedig tavaszról tavaszra megjelentek újra az emberek magukba szívni az első napfényt. Az érzés, úgy tűnik, régóta azonos – mint ahogy az épület is itt áll már száznyolcvan éve –, csak a divat változik újra meg újra. Az elmúlt években a lépcsőre színes kanapékat is kitettek. Mert a Nemzeti Múzeum hatalmas oszlopai előtt üldögélni: egyszerűen jó. 

Nyitókép: Múzeumkert 1964 tavaszán (Forrás: Fortepan)