A Maderspach Károlyné utca Budapesten, a XI. kerületben, a Sashegy déli lejtőjén található, az Ugron Gábor utcát köti össze a Homonna utcával, ráadásul úgy, hogy autóval teljesen nem is átjárható. Az utca az 1912-es térképeken még csak kijelölve szerepel (a mapier.eu térképén kézzel, ceruzával van rávezetve a név), az 1937-es térképen már névvel látható. 

Maderspach Károlyról nemrég írtunk a pestbuda.hu-n. A ruszkabányai vashámor-tulajdonos, aki társaival együtt a magyar reformkor egyik legnagyobb ipari üzemét vezette, komoly szerepet játszott a Lánchíd történetében, és korábban három kisebb hidat is épített az országban. Hídjai megelőzték korukat, elsőként itt alkalmazták a vonóláncos ívhídszerkezetet.

Maderspach Duna-híd terve nagy feltűnést keltett az 1830-as évek végén. Bár a hídra nem ők kaptak megbízást, a Maderspach család és a vállalkozásuk később aktívan, hazafiúi lelkesedéssel állt a szabadságharc mellé.

Akkor miért Maderspach Károlyné nevét viseli utca Budapesten, holott a férje volt az, aki hídtervet készített a Dunára? Ki is volt Maderspach Károlyné született Buchwald Franciska (1804–1880)? 

Az asszony ugyanúgy támogatta a szabadságharcot, mint a férje és a teljes Maderspach család. Gyakran látta vendégül a honvédtisztjeit, részt vett egy 600 fős nemzetőrcsapat felszerelésében, Bem tábornok, akinek seregét részben a Maderspach-gyár látta el fegyverrel, szívesen látogatott Ruszkabányára. A bukás után sem hagytak fel az ekkor már veszélyes tevékenységükkel. Kossuth Lajos utolsó, magyar földön eltöltött éjszakáján is a Maderspach család házában vendégeskedett, ahogy Bem tábornok menekülését is segítették.

(Frissítés: Maderspach Kinga cikkünk megjelenése után megkeresett minket, ő ezt közölte a fenti történettel kapcsolatban: „Kossuth nem járt akkor Ruszkabányán, Bem tábornok járt náluk augusztus 21-én, csak két órát töltött ott, bekötözték sebeit, ellátták élelemmel és tovább ment tisztjeivel Törökország felé. 22-én jöttek be az osztrákok és 23-án volt a vesszőzés”). 

Egy nappal Bem távozása után, 1849. augusztus 22-én érkeztek meg a császári csapatok. A megtorlás keretében természetesen le akarták tartóztatni Maderspach Károlyt, de ezt a gyár munkásai megakadályozták. A megszállók dühe a feleség felé fordult, akit nemcsak a „lázadók”, a törvényes magyar hadsereg és politikusok támogatásával vádoltak, hanem azzal is, hogy egy ünnepség keretében 1848 júniusában felgyújtott egy császári egyenruhába bújtatott szalmabábut. 

Haynau megverésének emléktáblája

1849. augusztus 23-án Haynau parancsára Gröber százados az asszonyt nyilvánosan megvesszőztette. A férje a megaláztatást nem tudta elviselni, egyik saját gyártmányú ágyúja elé állt, és így vetett véget életének. 

Egy előkelő, ötgyermekes hölgy ilyetén megbüntetése azonban nem maradt visszhang nélkül. Haynaut 1850-ben menesztették, majd mint  nyugdíjas tábornok Európában utazgatott. 1850 augusztusában Londonban betért a híres Barclay and Perkins sörfőzdébe, ahol felismerték a rémtetteiről, köztük Maderspach Károlyné megvesszőzéséről is hírhedt, „asszonykorbácsoló hiénának” nevezett táborszernagyot. A munkások nem fogták vissza magukat, lapátokkal, seprűkkel estek neki. A táborszernagy egy közeli kocsmába, ott is az asztal alá menekült, a kiérkező rendőrök alig tudták kimenteni a feldühödött munkások közül, akiket egyébként, bár az ügy diplomáciai botrányt kavart, nem büntettek meg. 

Franciska asszony életében itthon  nem kapott elégtételt. A ruszkabányai üzemet 1857-ben eladták. Utolsó éveit Budán, a Szalag utcában élte le. 
Bár Maderspach Károlyné soha nem élt a XI. kerület területén, itt neveztek el róla utcát, így állítva emléket nemcsak a megalázott, megvert asszonynak, hanem az egész családnak is.