Átadták a Hegyvidéki Kulturális Szalon új épületét, amely elsősorban a XII. kerület lakóit várja változatos kulturális és közösségi programokkal. Az ünnepségen Áder János köztársasági elnök kiemelte: az új épület évente több mint 1500 változatos tematikájú eseménynek ad majd otthont, a munka „hihetetlen elszántságot, szorgalmat, hozzáértést igényel az itt dolgozóktól”. 

Tarlós István, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott, hogy „a Hegyvidéki Kulturális Szalon folytatja a régi budapesti szalonok nemes hagyományait, de a tömegkommunikáció és az információáramlás új eszközeit is felhasználva, új tartalmakkal gazdagodva fogalmazza át a polgári komfortérzetről alkotott elképzeléseket”. Hozzáfűzte: az építészeti megoldásoknak köszönhetően a terek barátságosak, világosak és átláthatók, a programok aktuálisak, mégis visszaidézik a patinás szellemi műhelyek hangulatát. A mintegy 600 négyzetméteres épületben az ismeretterjesztő és tudományt népszerűsítő előadások mellett rendeznek közéleti beszélgetéseket, zenés és irodalmi esteket, valamint egészségmegőrző klubokat és sportfoglalkozásokat is. 

Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere felidézte, hogy a szalon mintegy hét évvel ezelőtt, a Böszörményi úton nyitotta meg kapuit. A Menyhárt Éva vezetésével alakult hely már a kezdetektől meglehetősen népszerű volt, a programok többségére sokszor be sem lehetett férni. „Fontos volt, hogy egy létező erős igényhez tudtuk hozzászabni az épületet" - emelte ki a polgármester. „Ez több mint egy épület, ez egy tér, kávéházzal, piaccal, térzenével, sörfesztivállal és sétálóutcával” – fűzte hozzá, utalva ezzel arra, hogy az új épület és maga a szalon szerves egységet alkot a környezetében lévő terekkel egyaránt.

„A kulturális szalon hét éve a Hegyvidék kulturális és közösségi életének egyik kedvelt színtereként szolgálja a kerületi polgárok szórakozási, időtöltési és kapcsolatépítési lehetőségeit” – emelte ki Menyhárt Éva, a szalon vezetője. Az elmúlt években számos rendezvény, előadás, klubfoglalkozás, több tucat civil közösség létrejöttének és tevékenységének emlékét és élményét őrzi – tette hozzá. 

(MTI)