A Józsefváros.hu arról ír: a Népszínház utca 22. szám alatti épület homlokzatán található hármas tagolású mozaik képsor a fővárosi és a józsefvárosi önkormányzat támogatásának, valamint a lakóközösség összefogásának köszönhetően mára teljes pompájában köszönti az arra járókat.

Az egykori Polgári Serfőzde homlokzatát díszítő, a „sörkészítés és sörivás dicséretét” hirdető mozaikfrízt 1906-ban Dudits Andor tervei alapján Róth Miksa, a kor legelismertebb üveg- és mozaikkészítő mestere készítette. 

A mintegy 60 négyzetméteres műalkotás állapota 2010-re azonban oly mértékben megromlott, hogy darabok hullottak le róla, ezért a restaurálására volt szükség, melyet a Fővárosi Közgyűlés és Józsefváros önkormányzata egyaránt jelentős összegekkel támogatott.

A felújító munkálatok három ütemben zajlottak. Elsőként a középső rész restaurálása zajlott, melyet a főváros 8,7 millió, a kerületi önkormányzat pedig 5 millió forinttal támogatott. Ezt követően a jobb oldali részlet újult meg, a főváros közel 19 milliós támogatásának köszönhetően, majd a bal oldalon lévő képrészlet restaurálásával mostanra befejeződött a felújítás folyamata. Az utolsó ütemet közel 27 millió forinttal támogatta a főváros és a főpolgármester, Józsefváros önkormányzata pedig újabb 4,3 millió forinttal járul hozzá a műemlék felújításához.

Dudits Andor és Róth Miksa (forrás: Facebook/Dudits Andor-emlékoldal, Wikipedia)

 

A restaurátorok

Az öt éven át tartó restaurálást egy diplomás festő-restaurátorokból álló csapat végezte. Hoós Mariann elmondta: a ház a II. világháborúban bombatalálatot kapott, a mozaik felszínét mindenütt sérülések borították, a baloldali képmező felületéből pedig közel két négyzetméternyi teljesen megsemmisült. A munka nehézségét fokozta az eredeti mozaikot készítő Róth Miksa műhely árnyalatokban rendkívül gazdag és finom színvilága – a ma gyártott mozaikanyag színei élénkebbek, harsányak – nem illeszthetők be a régi felületbe.

Felhasználták a korábbi munkáikból maradt anyagokat, vásároltak hagyatékból régi mozaikot, de a nagyobb mennyiségben szükséges színekért ki kellett utazniuk Velencébe, ahol még a mai napig is készítenek hagyományos mozaikanyagot. Elég nehézzé tette a feladatot az a tény is, hogy a mozaik 25 méter magasságban helyezkedik el, megközelíteni csak az állványzatról lehetett – árulta el a restaurátor.

(Fotók: Józsefváros.hu)