A Budavári Önkormányzat beruházásában elkészült a Bécsi kapu és a kapunál lévő útburkolat felújítása – írja a Várnegyed című I. kerületi lap. A munkálatokat több ütemben végezték, még a tél folyamán megerősítették a kapu melletti várfalakat, majd tavasszal a kapu vízszigetelését, a kőrestaurátori munkálatokat és a felvezető lépcső szigetelését végezték el.

Megszépült a Bécsi kapu a Várnegyedben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Bécsi kapu környezetében az úttestet is felújították (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kapu felújításával együtt az útburkolatot is átépítették, a legkorszerűbb tervezési és építési elvek alapján bazaltbeton burkolatot alakítottak ki. A korábbi burkolat nehezen bírta azt a fokozott terhelést, amely a sorompók előtti szakaszon nehezedett rá. Csúszós téli időszakban a vári elektromos buszok nem tudtak feljönni, a kerekük kipörgött, és ez veszélyeztette a környezetében lévő gépjármű- és gyalogosforgalmat is. A mostani új, és modern technológiával készült burkolat a biztonságos és rendeltetésszerű használatot biztosítja.

Mit ér egy vár kapu nélkül?

A Budavári séták Házak, terek egykor és most (Látóhatár Kiadó, 2017) című könyvben olvashatunk a Bécsi kapu érdekes  történetéről. A középkori budai várat várfal vette körül, a közlekedés a városkapukon keresztül zajlott. A Vár négy kapuja közül az egyik volt a Szombat kapu, amelyet a török kortól Bécsi kapunak neveztek. Többször újjáépítették – a XIX. században, a szabadságharc leverése után, 1850-ben is, majd a század végén, a millenniumi ünnepségek miatt lebontották.

A Bécsi kapu téren az 1896-ban elbontott várkapu helye 1912-ben (Forrás: Fortepan)

A középkori hangulat jellemző a Várra, ezt szolgálják a régi, megőrzött lakóházrészletek, az újjáépített Halászbástya és a Mátyás-templom, amelyek felidézik a XIII. századi román kor és a XV. századi gótika építészeti világát. Ezért döntött úgy a város vezetése, hogy egy kaput felépítenek, részben az idelátogatók kedvéért, mert mit ér egy vár várkapu nélkül?

A Bécsi kapu belülről (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Remek alkalom volt erre 1936-ban Buda törököktől való visszafoglalásának 250. évfordulója. A kor ismert építésze, Kismarty-Lechner Jenő (Lechner Ödön unokaöccse) a lebontott kapuról fennmaradt képek alapján tervezte meg az új átjárót.

A kapun belépve bal oldalon egy emléktábla és emlékmécses utal 1686-ra, Buda felszabadításának évére. Jobbra látható egy szobor, amelynek alkotója Ohmann Béla. A 350 centiméter magas, fehér mészkő talpazaton álló szobor egy lendületesen lépő angyalt ábrázol, kezében a kettős kereszttel.

A jobbra látható  szobor fehér mészkő talpazaton áll, egy lendületesen lépő angyalt ábrázol, kezében a kettős kereszttel (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kapu falán emléktábla utal 1686-ra, Buda felszabadításának évére (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Forrás: Várnegyed című lap 2019. június 13. száma, Budavári séták - Házak, terek egykor és most (Látóhatár Kiadó, 2017)

Nyitókép: A megújult Bécsi kapu a Várban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)