Kispest legnagyobb közparkja épül a Vak Bottyán utca és a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út között, a látványos munkálatok eredményeként 30 ezer négyzetméternyi erdőterület újul meg a tervek szerint július végére a XIX. Kerületi Önkormányzat, az állam és a Pilisi Parkerdő Zrt. összefogásában. Kispest mintegy 20 millió forinttal járul hozzá a legnagyobb kerületi közpark kialakításához – írja a kispest.hu

 Fiatal fákat telepítettek a megújuló kispesti parkerdőben (Forrás: uj.kispest.hu)

Kispesten az utóbbi években több mint 10 ezer négyzetméterrel nőtt a zöld felületek nagysága, több üresen álló építési telket parkosítottak. Ilyen például az Atatürk park vagy a Ruzs-Bazsant park.

A Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti elhanyagolt erdőterület csúnya látványt nyújtott az itt élő és a naponta erre közlekedő több tízezer ember számára. A parkerdő-megújítási program idén februárban kezdődött az elöregedett, pusztuló fák, főleg az akácos kitermelésével, majd ezt követte májusban a fiatal fák telepítése és a parkerdei berendezések kihelyezése.

A kispesti kiserdő állapota a munkálatok előtt (Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.)

Az első feladatok közé tartozott a területen felhalmozott kommunális hulladék elszállítása. A kerületi lap beszámolója szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei olyan parkosítási tervet dolgoztak ki, amely egyrészt megőrzi a zöld területet, másrészt figyelembe veszi a széles körű és intenzív használattal kapcsolatos igényeket.  

Az új fák legnagyobb része hárs, nyár és juhar, de ültettek tölgy-, nyír-, dió- és szilfát, valamint cserjéket is (Forrás: uj.kispest.hu)

Az erdészek nagy méretű, 2-3 méter magas fiatal fákat ültetnek, hogy a zöldterület erdőképe minél inkább megmaradjon, és a fák is minél hamarabb árnyalják a talajt. A több mint 100 fiatal fa legnagyobb része hárs, nyár és juhar, de ültettek tölgy-, nyír-, dió- és szilfát is, valamint cserjéket, amelyek szintén az erdőkép minél hamarabbi kialakulását szolgálják majd.

Kispest legnagyobb közparkjában sétaúthálózatot is létrehoznak (Forrás: uj.kispest.hu)

Az ott található fiatalabb fákból egy 10 méter széles sávot meghagynak abból a célból, hogy a most telepítendő facsemeték megerősödéséig is védelmet nyújtsanak a gyorsformalmi út zaja ellen.

A parkerdő kialakításakor közel másfél kilométeres sétaúthálózatot hoznak létre, amit 500 méteres futópályával és egy tollaslabdapályával is kiegészítenek. A gyerekek és a családok számára erdei játszótér készül. Megfelelő akadályokkal felszerelt kutyafuttatót is építenek, ahol a négylábú kedvencek is önfeledten használhatják az erdőt, nem zavarva a többi látogatót.

Nyitókép: Megújul a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti parkerdő (Forrás: uj.kispest.hu)