A Hegyvidéki Önkormányzat idén májusban felhívást tett közzé, mely szerint keresik a két új közterület, az egykori Hotel Olimpia helyén létesülő park, valamint az Eötvös út felső szakaszának kiváltására építendő, a Távcső utcával párhuzamos új út nevét.

A polgároktól számos javaslat, ötlet érkezett – írja a Hegyvidék című kerületi újság. A beérkezett javaslatokból az önkormányzat kiválasztott minkét közterületre három-három elnevezést, melyeket szavazásra bocsátott.

A Normafa rehabilitációja keretében – többéves előkészítő munka után – 2017 őszére befejeződött a Hotel Olimpia kisajátítási folyamata. A város legnépszerűbb és szép panorámájú kirándulóhelyének rendbetételéhez kapcsolódóan az egykori hotel rossz állapotú épületét lebontották. A szálloda helyén park lesz, amely várhatóan az idén őszre elkészül, a környéken élőkkel történt egyeztetések alapján.

Az Eötvös út 40. szám alatt lévő Hotel Olimpia épülete 1972-ben (Fotó: Fortepan)

A hegygerinc forgalommentesítése érdekében az Eötvös út új szakaszát kiépítik, ehhez lezárták az Eötvös út legfelső, közel 200 méteres szakaszát. Ezzel együtt elkezdődött az új út kialakítása a Távcső utcával párhuzamosan, a lebontott egykori Hotel Olimpia vonalától a Konkoly-Thege Miklós útig. Az új útszakasszal párhuzamosan a fogaskerekű majdani, normafai meghosszabbításának is biztosítják a szükséges méretű területet – írja a kerületi lap.

A Normafa Síháznál lévő buszforduló és parkoló megszűnik majd, az új Eötvös út és a síház közötti szakaszon rendezett, modern parkolót alakítanak ki. A kirándulók a „régi” Eötvös út felső szakaszán sétálhatnak, nyugodt, természetközeli terület lesz ez a rész.

Az új park látványterve a Normafánál (Forrás: hegyvidek.hu)

A jelenlegi szavazásnál az új útszakasz nevével kapcsolatban az egyik választási lehetőség Detre László (1906-1974) csillagászé, aki 1943-tól haláláig a svábhegyi csillagvizsgáló igazgatója volt, és tudományos munkája elismeréseként kisbolygót is elneveztek róla.

A másik név Erdős Pál (1913-1996), aki a XX. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa volt, valamint Klein Rozália (1811-1854), az első nemzetközileg is jelentős magyar operaénekeső is szerepel a jelöltek között. A művésznő volt az, aki 1840-ben a kor színészeinek népszerű budai kirándulóhelyén az akkori Viharbükknek nevezett híres fánál elénekelte Bellini Normájának nagyáriáját – ennek emlékére lett később Normafa a neve az egykor ott álló bükknek és környezetének.

Az új park szavazásra bocsátott elnevezései között szintén megtalálható Detre László csillagász. Ezen kívül a Svábhegyen született Eötvös Loránd (1848-1919) fizikusra, politikusra, akadémikusra, egyetemi tanárra és hegymászóra is voksolhatunk, aki 1889-1905-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1894-1895-ig Magyarország kultuszminisztere volt.

A harmadik jelölt Glück Frigyes (1858 -1931) szállodaiparos, az első pincériskola alapítója, várospolitikus, 1904 és 1910 között a Svábhegyi Egyesület elnöke, műgyűjtő és mecénás. Kezdeményezőként az ő nevéhez fűződik a János-hegyi Erzsébet-kilátó, valamint a Látó-hegyen lévő Árpád-kilátó kialakítása.

Az új út és park elnevezésére a XII. önkormányzat honlapján lehet szavazni augusztus 25-ig. A két legnépszerűbb névjavaslat a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete elé kerül, a végső döntést pedig az ügyben illetékes Budapest Fővárosi Közgyűlés hozza meg. Az új közterületeket a tervek szerint ősszel adják át.

Nyitókép: A lebontott Hotel Olimpia helyén kialakítandó park látványterve (Forrás: hegyvidek.hu)