Albertfalva fennállásának 200. évfordulója alkalmából ünnepélyesen leleplezték a település alapítója, Albert Kázmér Ágost szász-tescheni herceg tiszteletére emelt mellszobrot a Mahunka Imre téren – írja az ujbuda.hu. Az eseményen Csernus László és Farkas Krisztina önkormányzati képviselők helyezték el a tisztelet virágait Újbuda Önkormányzata nevében.

Albertfalva a ráckevei uradalom része volt, 1766-ban nászajándékként került Mária Krisztina főhercegnő tulajdonába, majd halála után a királyi helytartó Albert Kázmér herceg örökölte meg. A névadó tiszteletére emelt emlékmű Trischler Ferenc szobrászművész munkája.

Az alkotás a XI. kerületi önkormányzat támogatásával, valamint az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület, az Albertfalvi Helyi és Iskolatörténeti Gyűjtemény, az Albertfalvi Keresztény Társas Kör, az Albertfalvi Polgárok Köre és az Albertfalvi Közösségi Ház együttműködésével jött létre.

Az ünnepélyes szoboravatón a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei adtak műsort, majd Csernus László önkormányzati képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy Albert Kázmér Ágostnak származása és politikai szerepvállalása mellett legalább annyira jelentős a tudományos- és művészetpártoló tevékenysége is. A tiszteletére október 8-án felavatott szobor méltó szimbóluma Albertfalva közösségének.

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: A soknevű városrész – Albertfalva 200 éves

Forrás: ujbuda.hu

Nyitókép: Albert herceg mellszobra (Fotó: ujbuda.hu)