2019. november 28. 11:00

Az 1950-es évek végén a jövő lakásainak kikísérletezésére Óbudát szemelték ki. A mintalakótelepet akkor még nem tízemeletes betontengernek képzelték el a tervezők: kétszintes sorházak is épültek a sok négyszintes lakóépület mellett, ám később magasabb házak is helyet kaptak a telepen.

Írta: Domonkos Csaba

A második világháború utáni években a lakáshiány egyre növekedett Budapesten. Ennek okai összetettek, a városok iparosítása, a családszerkezet megváltozása is hozzájárult a háborús pusztítások mellett. Az 1950-es években a lakásépítéseket ráadásul háttérbe szorította az erőltetett iparosítás, valamint a fegyverkezés.

Az évtized végén, a forradalom leverése után, amikor az új rezsim „konszolidálta” hatalmát, már előtérbe kerültek olyan kérdések is, mint a lakáshiány megoldása. A cél az volt, hogy gyorsan, olcsón lehessen új lakásokat építeni. Nem pár százat vagy pár ezret, hanem egymillió lakást terveztek építeni 15 év alatt.

Ez hatalmas szám, főleg annak tükrében, hogy ma Magyarországon 4,4 millió lakás található. Mivel ekkor az állam mindent kontrolált, így az ő feladata volt a lakásépítés is. 

A kísérleti lakótelep ideális lakói a korabeli propagandaképeken (Fotó: Ország Világ 1960. november 9.) 

Az új lakások, technológiák kikísérletezésére Óbudát szemelték ki. Az ekkor még csak tervezett lakótelep nem a később felépült hatalmas óbudai panelházakat takarta. A lakásínség megoldására próbáltak olyan gyorsan felépíthető típusterveket, típusépületeket találni, amelyben azután a modern elvek szerint élő családok otthonra lelhetnek.  „A jövő lakásait kísérletezik ki az óbudai mintalakótelepen” – hirdette öles betűkkel a Magyar Nemzet 1959. április 11-i száma.

A kísérleti épületek helyének a Bécsi út és a Vörösvári út közötti egykori téglagyár területét szemelték ki. Milyen lakásokat terveztek ide? Erről a fentebb már említett cikk így írt: 

„Az óbudai kísérleti telepen két ütemben 1550 lakás épül. Az első ütemben a tavalyi lakásterv-pályázaton elfogadott munkákat valósítják meg, de az összehasonlítás érdekében 3 lakóházat a jelenlegi típustervek alapján építenek. (…) Elsőnek az egyemeletes, kétszintes lakású sorházakat építik fel, továbbá 6 háromemeletes lakóépületet. A kétszintes lakású emeletes házak külföldön — főleg Angliában — eléggé elterjedtek, nálunk azonban még nem ismerik őket. A telep állandó lakáskiállításának feladata lesz, hogy megismertesse és népszerűsítse ezt a gazdaságos típust, amely sokban a családi házakra emlékeztet. A földszintes házakkal szemben nagy előnye, hogy a hálószobákat az emeleten helyezik el s így elkülöníthetik a földszinti nappali helyiségektől. A tervezők nagy gondot fordítottak arra, hogy növeljék a lakások használati értékét. Beépített bútorokat terveztek, biztosították a melegvíz ellátást, megváltoztatták az eddigi beosztásokat. Korunk életmódja mellett nagyon üdvös, ha a család minden tagjának van hová visszavonulnia, ha pihenni vagy tanulni akar. Ezt segíti a konyhák jobb kihasználása is: a főzőrészt függönnyel vagy üvegfallal elválasztják az étkezőrésztől és így egy újabb nappali helyiséget kapnak.” 

Terveztek ide szinteltolásos lakásokat, ahol a konyhát és a szobát pár lépcső választotta el, kockaházakat (nem a későbbi elhíresült Kádár-kockákat) és hosszú épületeket.

Az építkezés végül 1959 novemberében indult meg, a Bécsi út felé eső öt kockaházzal, az első ütemben 380 lakással. Az épületeket ráadásul eltérő színűre festették. A házakhoz külön bútorpályázatot írtak ki, a cél az volt, hogy a bútorok egyszerűek, kombinálhatóak legyenek, amelyek illenek a modern lakásokhoz. 

Az idilli kép, ahogy a tervezők elképzelték a jövő lakásait (Fotó: Élet és Tudomány, 1959. október 4.) 


A kísérleti lakótelep valamennyire nyilvános volt, be lehetett járni, meg lehetet ismerni a lakásokat, nemcsak kívülről, hanem belülről is. 
A lakások mellé azonban a szükséges infrastruktúra jóval lassabban épült még itt is, a kiemelt kísérleti telepen. 1962-ben már elkészült 700 lakás, további 216 építése zajlott, de a körnéken még számos bolt hiányzott. Nem volt iparcikküzlet, presszó vagy étterem, igaz ABC legalább volt – azokat három kísérleti pavilonban helyezték el.

Az iskola elkészültét csak 1964 végére ígérték, és az óvoda építése is csúszott. Olyan szolgáltatások is csak messzebb voltak elérhetők, mint az autószerviz, fodrászat, cipész. Mivel ekkor minden állami vagy szövetkezeti volt (a nagyon szűk „maszek” világ mellett), a hatóságoktól függött, mikor, hol, milyen bolt vagy szolgáltatás nyílik, nem a piac igényeitől.

Lakásbeosztás az egyik épülettípusban (Illusztárció: Élet és Tudomány, 1959. október 4.) 

Ekkor nemcsak Óbudán folytak kísérleti építkezések, másutt, például az Üllői úton előre elkészített téglablokkokból építettek házat, más helyen kohósalakból – ami ipari hulladéknak számított – vagy Salgótarjánban kazánsalakból építettek házakat, míg Lágymányoson és Dunaújvárosban (akkori nevén Sztálinvárosban) öntött betonból, ahol egyébként az óbudai kísérleti lakótelep helyén egykor volt téglagyár cseréphulladékát is tervezték felhasználni. 

Az 1960-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy – a rendelkezésre álló források, a szocialista tervgazdaság szorítása és a szovjet befolyás miatt (onnan kellett átvenni a technológiát) – csak nagypaneles, előre gyártott, házgyári épületekkel lehetséges a lakásínség csökkentése. 

Ennek keretében hatalmas építkezések kezdődtek meg Budapesten is. A házak mérete egyre növekedett, és 1969-ben Óbudán már 472 lakásos házak készültek, hogy 1970-ben átadják az ország máig legnagyobb lakóházát, a 300 méternél is hosszabb, 884 lakásos Faluházat. 

Nyitókép: Az egyik tervezett lakóház (Illusztárció: Élet és Tudomány, 1959. október 4.) ​


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó