Elkezdődött a Ráday utcai kollégium lebontása, a helyszínen járva láttuk, hogy a bontógép fentről lefelé haladva hogyan szedi szét a tavaly januárban kiégett diákotthon épületét.

2019. január 23-án este kigyulladt és kiégett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Ráday utcai kollégiuma. A IX. kerületi Markusovszky tér és a Ráday utca között lévő református kollégium épületegyüttesében százhuszonöt hallgató lakott, ám akkor éjszaka kevesen tartózkodtak bent, mivel többségük a vizsgaidőszak miatt hazautazott. A tragédiában egy negyvenhét éves férfi életét vesztette, a többiek megmenekültek.

Elkezdődött a Ráday utcai kollégium bontása (Fotó: pestbuda.hu)

A tűzvészben használhatatlanná vált a Markusovszky téri épület második és harmadik emeletének hátsó, kollégiumi része. Ez a két szint teljesen kiégett, az oltás pedig a többi szintet is súlyosan károsította. A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is.

A Reformátusok Lapja utánajárt annak, milyen lesz az új épület, hogyan változik meg a létesítmény 2022-re – írja a htk.kre.hu.

Veres Sándor főgondnok, a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának főigazgatójának tájékoztatása szerint megkezdődött a szelektív bontás. Ez azt jelenti, hogy először a szelektálható, akár nyersanyagként újra felhasználható elemeket bontják el az épületből – ilyen a fa és a műanyag, az üveg. Hetekkel ezután kezdődik majd az épület külső, lényegesen látványosabb bontása  – írja a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának honlapja.

A szelektív bontás során először a szelektálható, akár nyersanyagként újra felhasználható elemeket bontják el az épületből (Fotó: pestbuda.hu)

2019 januárjában – tehát a tűz idején – a közel negyven évvel korábban emelt épület megfelelt a vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak, de – elsősorban a tetőtéri szobák miatt, és részben azért, hogy növeljék a biztonságot – már tervezték a felújítását.

A tüzet követő statikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy a nyolcvanas években készült vas­szerkezet súlyosan megsérült a tűzben, az épületet nem lehet felújítani, a kollégiumot le kell bontatni. A Dunamelléki Református Egyházkerület elnöksége már 2019 áprilisában úgy döntött, hogy új kollégiumot építenek.

A kivitelezés a bontással megkezdődött. A teljes bontás két és fél hónapig tart, ebből negyven nap lesz a nagygépi munka. Ekkor az úgynevezett csipkedő fejjel bontják majd fentről lefelé a kollégiumot. A szomszéd házra védőhálót tesznek, és locsolással, párásítással is gátolni próbálják a por terjedését. A Markusovszky tér felől már felszedték az önkormányzati sportpályát és az öntözőrendszert is.

A Markusovszky tér felől már felszedték a sportpályát és az öntözőrendszert is, a teljes bontás két és fél hónapig fog tartani (Fotó: pestbuda.hu)

A mozaik részeként tavasszal elkezdődhet az építkezés a Ráday utca 28. alatti épületegyüttesben. Ezen belül a legfontosabb feladat, hogy elkészüljön a kollégium, és ezzel párhuzamosan a teológia oktatási terei is megújuljanak.

Az új kollégium és a teológia bejárata a Markusovszky tér felől lesz, az ajtó impozáns aulába nyílik majd. A kollégiumban az eddigieknél kevesebb szobát alakítanak ki, de azok tágasabbak és jobban felszereltek lesznek. Negyvennyolc kétágyas szobában kilencvenhat főt tudnak majd elszállásolni. Emellett tizenegy vendégszoba is lesz, ahol huszonkét fő alhat.

A teológia tanárainak elhelyezését három szolgálati lakás könnyíti majd meg, a kollégium tetején pedig száz négyzetméternél nagyobb tetőteraszt alakítanak ki. Tágasabb tanári szobák és szemináriumi termek lesznek majd. A Török Pál Szemináriumi Könyvtárat a tetőtérbe költöztetik.

Komfortos, több kisebb-nagyobb elkülönülő résszel ellátott tanulói tér jönne létre a tervek szerint. A kollégiumnak saját beléptetőrendszere lesz, és korszerű WIFI-hálózattal szerelik fel. Az intézmény mindenben meg fog felelni a 21. századi követelményeknek. Az új kollégiumi épületben kulcsfontosságú szerepet kap a biztonság. Két túlnyomásos, azaz füstmentes lépcsőházat építenek. Automatikus oltórendszert is beszerelnek.

Tágas, komfortos terek, kápolna is lesz, a kollégium tetején pedig száz négyzetméternél nagyobb tetőteraszt alakítanak ki (Fotó: pestbuda.hu)

A jelenlegi tervek alapján már jövő ősszel be lehet költözni az új kollégiumba, és megkezdődhet az oktatás a teológián.

Régóta igény volt, hogy legyen kápolna az épületben, ahová bárki bármikor elvonulhat imádkozni, és kisebb áhítatok, imaközösségek megtartására is alkalmas. A kápolna az új kollégiumi szint és a régi épület találkozásánál, a tetőtérben kap helyet, hangulatát a fényviszonyok is meghatározzák majd: a külső homlokzaton is megjelenő, kereszt alakot formáló ablakokon keresztül kap színes fényt a helyiség. Mellette lesz a zeneterem.

A díszterem szintén megújul, fölötte, a tetőtérben kisebb, harminc-negyven fős konferenciák megtartására alkalmas tereket alakítanak ki. A főépület impozáns, műemlék lépcsőházát is renoválják: felülről kap majd fényt, így sokkal világosabb lesz. A lifttel a pinceszintet és a tetőteret egyaránt el lehet majd érni, így a mozgáskorlátozottak is látogathatják a Bibliamúzeumot.

A tervek szerint már jövő ősszel be lehet költözni az új kollégiumba, és megkezdődhet az oktatás a teológián. Látványterv az építkezés kerítésén (Fotó: pestbuda.hu)

A főgondnok beszámolójából az is kiderül, hogy a felületi kialakításnak és a megvilágításnak köszönhetően az épület külső homlokzatán a kereszt mellett a református csillag motívuma is kirajzolódik majd.

Az udvari parkolás helyett teremgarázst építenek, ahol harminchárom autónak lesz hely. Ide a Biblia utca felől lehet majd beállni. A garázs mellett kap helyet a Ráday Gyűjtemény tömörraktára, ahol több tízezer kötetes állományt őrizhetnek majd. Az autóktól felszabaduló udvar nagy részét füvesítik, közösségi térré formálják. Egy helyre kerülnek az emléktáblák és a három ’56-os kopjafa is. Emléket állítanak a tűzesetnek is.

A tervek szerint a teljes, hat és fél milliárd forintos állami támogatással megvalósuló beruházás legkésőbb 2022-re fejeződik be.

Forrás: htk.kre.hu, pestbuda.hu

Nyitókép: Újjáépül a Ráday utcai kollégium (Fotó: pestbuda.hu)