A járványügyi korlátozások miatti közel 3 hónapos kényszerű üzemszünet után június 13-tól ismét járnak a vonatok a Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti közel 12 kilométeres kisvasúton. Átadták az utasoknak a megújult hűvösvölgyi állomást is, mely méltán lehet az idén 72 éves kisvasút legújabb büszkesége.

Az Úttörővasút első, Széchenyi-hegyről induló szakaszát 1948 nyarán adták át, a teljes vonalon 1950-ben indult meg a forgalom. Jelenleg 581 gyermekvasutas és 65 ifivezető rendelkezik a szolgálathoz szükséges vizsgákkal. Évente 300-320 ezer látogatója van a gyermekvasútnak.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az újraindulást fokozott prevenciós intézkedések előzték meg: főleg nyári kivitelű kocsikat állítottak be, a férőhelyeknek csak a felét értékesítik, ideiglenesen kevesebb helyen áll meg majd a szerelvény – Szépjuhászné és Jánoshegy állomáson –, ám itt is csak akkor lehet felszállni a vonatokra, ha még van megfelelő számú szabad ülőhely.

A három hónapos kényszerű üzemszünet után újra jár a kisvasút a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Nagyon vigyáznak a vonaton szolgálatot teljesítő gyermekvasutasokra. Érintkezés nélkül végzik a jegyek ellenőrzését, és külön szolgálati szakaszt zárnak le nekik.

Az állomásépület teljes homlokzata új színt kapott, a tetőt és az aluljárókat szigetelték. Megújultak az utasforgalmi területek: peronok, mellékhelyiségek és a váróterem, egy pelenkázóhelyiséget is kialakítottak. Az állomás minden részén modern, LED-es világítást telepítettek. Új utasirányító táblák és információs kijelző segíti a tájékozódást.

A Gyermekvasút (az egykori Úttörővasút) végállomása Hűvösvölgyben 1950-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 12799)

A gyermekvasutasok szolgálati helye, a forgalmi iroda is megújult. A gyermekvasút indulóállomásához vezető sétautakat, parkos területeket rendezték. A vasúttársaság saját forrásból 100 millió forintot biztosított a munkálatokra, de a más téren is szívügyünk a gyermekvasút: folyamatosan fejlesztik a kisvasúti járműparkot is. A tavalyi évben 6 kocsit újítottak fel Jászkiséren a MÁV FKG segítségével. Június elején egy újabb felújított nyári kivitelű, ún. nagykilátó kocsi érkezett vissza a MÁV Vagontól, mely már az elmúlt 3 év során a hetedik ilyen jármű, amelyet a székesfehérvári üzemben varázsolták újjá kiváló minőségben.

 Évente 300-320 ezer látogatója van a gyermekvasútnak​ (Fotó: MÁV Zrt.)

A gyermekvasút a nyár végéig mindennap, szeptembertől pedig majd keddtől vasárnapig várja az utasokat. A nyári időszakban hosszabb üzemidőben, 19 óráig járnak a vonatok, hogy kiszolgálják a budai hegyek kirándulóforgalmát. Bővebb információ a kisvasút honlapján található: https://gyermekvasut.hu/

Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Nyitókép: Átadták a felújított hűvösvölgyi végállomást a Gyermekvasúton(Fotó: MÁV Zrt.)