2020. július 25. 18:00

Felújították a BVSC-Zugló Szőnyi úti székházát, az épületben egy tornatermet és egy vívótermet is kialakítottak. A ház új külső burkolatot, nyílászárókat és új tetőszerkezetet kapott.

Mintegy egymilliárd forintból újították fel a BVSC-Zugló Szőnyi úti székházát, amelynek csütörtök délutáni, ünnepélyes avatóját követően Szatmáry Kristóf elnök sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a küldöttgyűlés jóváhagyta a klub új logóját – írja az MTI.

„Fontos mérföldkőhöz érkezett egyesületünk. Klubunkat a MÁV jogelődje, a Magyar Királyi Államvasutak budapesti dolgozói alapították 1911-ben, mára azonban a MÁV-hoz a hagyományok mellett csak az egyesület hivatalos elnevezése köti a BVSC-Zuglót” – indokolta az embléma lecserélését az elnök. Hozzátette: az új arculattal az volt a cél, hogy az tükrözze a dinamikus fejlődést, az állami vasúttársaságtól való függetlenedést, továbbá az egyesület zuglói kötődését.

A BVSC-Zugló Szőnyi úti 3100 négyzetméteres székházát felújították (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A klub írásos anyagából kiderült, hogy a logópályázatra 60 pályázó több mint 100 munkája érkezett be, közülük az lett a befutó, amelyik a legtöbb voksot kapta az internetes szavazáson.

Szatmáry Kristóf bejelentette, hogy befejeződött a klub Szőnyi úti 3100 négyzetméteres székházának felújítása, amelyre azért volt szükség, mert a 90-es évek elején átadott betonpaneles épület energetikai szempontból nagyon korszerűtlenné vált. A részleteket illetően elmondta, hogy a székház többek között új külső burkolatot, nyílászárókat és tetőszerkezetet kapott.

Vívóterem is helyet kapott az épületben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Az első emeleten elkészült egy 250 négyzetméteres, modern gépekkel felszerelt konditerem, a másodikon pedig egy már korábban felújított, közel 900 négyzetméteres vívóterem található” – sorolta az elnök, aki hozzáfűzte, hogy ugyancsak a székházban alakították ki az NB III-ba felkerült labdarúgócsapat öltözőjét, a bírói, orvosi és masszázsszobát, valamint a szakosztály irodáit.

Szatmáry Kristóf elmondta azt is, hogy 2012-es 700 főhöz képest mostanra 2600 főre emelkedett a BVSC-Zugló sportolóinak létszáma. Az MTI kérdésére elárulta, hogy az elmúlt nyolc év alatt mintegy négymilliárd forint értékben valósultak meg beruházások a zuglói klubnál, ezt a jövőben további hárommilliárd forintnyi fejlesztés fogja követni a XIV. kerületi önkormányzattól és az államtól vagyonkezelésbe kapott 25-30 hektáros területen.

Forrás: MTI

Nyitókép: A BVSC-Zugló felújított Szőnyi úti székháza (Fotó: zuglo.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó