2020. augusztus 13. 14:00

Az utasok birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új utasmóló második részét. A tágas váróterekben összesen 2500 ülőhelyet alakítottak ki.

A Budapest Airport az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy az új épületrész már június 23-án elkészült, eddig a használatba vételi engedély kiadására vártak.

Az 1-es móló építése tavaly júliusban kezdődött el, az első ütemmel az idén januárban végeztek. A második, most elkészült ütemben építették meg a 2A terminállal összekötő folyosót és a móló második részét.

Az utasok komfortos és a járványügyi szempontoknak is megfelelő környezetben tölthetik a repülés előtti várakozási időt (Fotó: bud.hu)

A beruházás 11,5 milliárd forintba került és teljes mértékben a repülőtér üzemeltetője finanszírozta. A 11,5 ezer négyzetméteres, 120 méter hosszú épület egyszintes, 5,2 méter belmagasságú, 8 gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, további 6 kaputól buszok szállítják az utasokat az épülettől távolabb parkoló repülőgépekhez.

Az utasok a jegykezelés után nem hagyják el az épületet, a fő terminálépületből mozgólépcsőn és liftten keresztül érik el a tágas új mólót (Fotó: bud.hu)

Az épület hatalmas üvegfelületei és fagerendái skandináv hangulatot teremtenek, a repülőgépek pedig csak néhány lépésnyire állnak az épülettől, így a be- és kiszállítás minden eddiginél gyorsabbá és kényelmesebbé válik. Ezentúl az utasok komfortos körülmények között, tágas és a járványügyi szempontoknak is teljes mértékben megfelelő környezetben tölthetik a repülés előtti várakozási időt.

A tágas váróterekben 2500 ülőhelyet alakítottak ki (Fotó: bud.hu)

A móló nagy előnye, hogy az összeköttetés a 2A Terminállal úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem hagyják el az épületet, a fő terminálépületből mozgólépcsővel és lifttel is felszerelt új összekötő épületen keresztül érik el a tágas új mólót.

Az új létesítmény egyidejűleg akár 5000 utas számára is kényelmes várakozást biztosít, a váróterekben pedig összesen 2500 ülőhelyet alakítottak ki. A központi csarnokban pihenő- és várótér, 3 nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is helyet kapott. Rövidesen kávézó és vámmentes bolt is nyílik az új mólóban.

Forrás: MTI, bud.hu

Nyitókép: Átadták a ferihegyi repülőtér új utastermináljának második részé(Fotó: bud.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó