Sokan nem tudják, de egy városi fa élete sokkal viszontagságosabb, mint erdőben növő társaié. Gyakran építési törmelékkel terhelt, tápanyagban szegény, összetömörödött földben kénytelen növekedni utakkal, járdákkal körülvéve, gyökere lépten-nyomon közművezetékekbe, házak alapjába ütközik, ráadásul gyakran át is vágják egy-egy felújításkor. A szűk utcák magas házai elfogják előle a fényt, ezért sokszor féloldalas koronát kénytelen növeszteni. 

A városi fák tehát folyamatos gondozást igényelnek, ami meghosszabbíthatja élettartamukat, és a városlakókat is védi a fakároktól: a lezuhanó ágaktól vagy kidőlő fáktól.

A kivágásra váró fák törzsén tábla tájékoztat arról, miért és mikor vágják ki a növényt, illetve hogy mikor pótolják (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A Főkert szeptemberben több beteg, korhadt, végstádiumú fát vág ki, és ültet majd helyettük fiatal egyedeket. Fontos tudni, hogy ma már nem hasraütésszerűen állapítják meg egy fa egészségi állapotát, hanem vizsgálatok sorát végzik el rajta, majd komplett diagnózist állítanak fel róla, hasonlóan ahhoz, ahogyan az orvos vizsgálja az embereket. Ehhez jönnek még más szempontok is, például hogy mennyire áll stabilan a növény, nem fenyeget-e kidőléssel? 

Fontos szempont az is, hogy milyen fajba tartozik az adott fa? Az invazív, értéktelen özönnövényeket (például bálványfákat) manapság már egyre több helyen cserélik le strapabíróbb, szebb, a városba jobban illő példányokra. 

A hűvösvölgyi vadgesztenyét nem lehet már megmenteni, állapota is életveszélyes, ezért kivágják. Helyére tavasszal új fa kerülhet (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Szeptember folyamán hét helyen összesen kilenc darab menthetetlen fát fognak kivágni. Az egyik ilyen, látványosan beteg, idős vadgesztenye a Hűvösvölgyi úton áll, a 84. szám előtt. Már kívülről is látszik, hogy gond van vele: ugyan korábban visszavágták, de így is erősen dől az út felé, már a gombák is megtelepedtek rajta. A laikus szemmel is sejthető diagnózist a Főkert oldalán közzétett favizsgálat is megerősíti, amely szerint a törzs előrehaladottan károsult, korhadt, odvas, oly mértékben károsult, hogy statikai vagy tápanyagellátási funkcióját nem képes ellátni. A konklúzió szerint a növény jelenlegi állapotában élet- és balesetveszélyes, megtarthatóságára alig 0,01 százalék esély lenne. Ezt tehát ki fogják vágni, ám helyette hamarosan új egyedet ültetnek. 

A gesztenye korhadt, gombás törzse már alig képes megtartani a fát (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A környéken egyébként rengeteg az öreg fa, amelyeknek jelentős része szépen gondozott, jó állapotú egyed, amelyekben bármikor el lehet gyönyörködni, de sok beteg, korhadt példány is van közöttük. 

A Krisztina téren, a Petőfi-gimnázium előtt álló japánakác nem az ősz miatt ilyen kopasz: kiszáradt (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Egy másik, szintén kivágásra ítélt koros fa már bentebb, a Krisztina téren, a Petőfi Sándor Gimnázium előtt áll. A félméteres törzsátmérőjű japánakác szinte teljesen kiszáradt, levél alig akad rajta, törzséről pedig a talajszint fölött jókora darabokban válik le a kéreg. A favizsgálat alapján a növény jelenlegi állapotában életveszélyes, ápoló célzatú kertészeti beavatkozással sem menthető meg. 

A Krisztina téri fa törzséről hatalmas darabokban válik le a kéreg (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Több kisebb fát is kivágnak még szeptemberben a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Rákóczi út 7. és 11. előtt, az Istenhegyi út 34.-nél kettőt is. Ezenkívül az Erzsébet királyné útja 88. szám előtt és a XVI. kerületi Ostoros úton is eltávolítanak egy-egy kiszáradt példányt, amelyeket újakkal pótolnak.

A wekeretelepi idill fontos részei a hatalmas fák, amelyeknek gondozása, megújítása igencsak időszerű. Japánakácok a Corvin körúton (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A XIX. kerületben, a hatalmas fáiról is ismert Wekerletelepen pedig egész fasorok kapnak szakszerű ápolást a Corvin körút, Martinovics utca és Kábel utca teljes szakaszán. Az itt álló szilfák, japánakácok és hársok többsége idős, de alapvetően jó kondícióban lévő példány, ám a járdára, útra, épületekre és vezetékekre belógó, valamint a kockázatot jelentő, balesetveszélyes ágaikat levágják. Ezentúl a Főkert szakemberei elvégzik a fákon az egészséges növekedéshez szükséges metszéseket. A beteg, kiszáradt fákat pedig kivágják. 

Szintén Kispesten, a Corvin körút rövid, Wekerlén kívüli szakaszán fiatalabb szilfák állnak, de ezekre is ráfér a tisztítás (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Láthatjuk tehát, hogy a városi fák élete sem habostorta, mivel kevés kivételtől eltekintve mesterséges, az ember által folyamatosan alakított környezetben élnek, állandó gondoskodás nélkül esélyük sem lenne olyan kort megélni, mint vadon, erdőben növő társaiknak. Ezzel együtt azonban nagy szükség van rájuk, hiszen jelenlétükkel visszacsempésznek valamit a városba az ember ősi, természeti környezetéből. 

Nyitókép: A végstádiumú, erősen korhadt és megdőlt vadgesztenye a Hűvösvölgyi út 84. előtt (Fotó: Bukovszki Péter)