A Lajta monitor a kiegyezés után születő magyar ipar terméke, az akkor nagyon korszerűnek számító hadihajó hivatalos neve SMS Leitha. A monitor gyűjtőnevet az amerikai polgárháború idején épített a Monitor elnevezésű hajóról kapta. A monitorok ágyúit a felső fedélzeten egy forgatható páncélozott ágyútoronyban helyezték el, ez a haditechnikai újítás annyira bevált, hogy az egész világon alkalmazni kezdték. Monitor típusú folyami változatból a Lajta monitor az egyetlen a világon.

Az 1871-ben épített Lajta monitort (SMS Leitha) 1918-ban leszerelték a hajótestet 1928-ban átépítették elevátorhajóvá (Forrás: Fortepan/ Képszám: 122032. Leltári jelzet: MMKM TFGY 2017.2.99.)

A Lajta monitor – testvérhajójával, a Marossal együtt – a fiumei hajógyárban készült. Születését nagy nemzetközi érdeklődés kísérte, mert Európában az angolok után másodikként az Osztrák-Magyar Monarchia építtetett ilyen kis oldalmagásságú, széles testű lövegtornyos páncélozott hadihajót.

A hajót 150 évvel ezelőtt, 1871. május 17-én bocsájtották vízre Újpesten. Állomáshelye Óbudán volt. A tűzkeresztségen öt évvel később, 1876. december 8-án esett át, amikor testvérhajójával együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel.

Több alkalommal került bevetésre az első világháború időszakában, majd 1918-ban – 46 év hadi szolgálat után – leszerelték és elevátorhajóként kavicskotrásra használták. 

Az 1990-es évekre már a világ legöregebb páncélos hadihajójának számított, amelyet 1992-ben védetté nyilvánítottak.  Felavatásának 125. évfordulóján, 1996-ban Budapesten kiállították, majd 2009-ban felújították az 1887-es állapota szerint. Lajta Monitor Múzeumhajó néven újra felavatták 2010-ben, és 2014-től múzeumhajóként működik. Jelenleg a járványügyi korlátozások miatt nem látogatható.

Monitor típusú hajó folyami változatából a Lajta monitor az egyetlen a világon. Múzeumhajóként működik a Duna-parton, a járványügyi korlátozások miatt jelenleg nem látogatható (Fotó: pestbuda.hu)

Nyitókép: A Lajta monitort 2009-ben felújították és 2010-ben ünnepélyesen újrakeresztelték Lajta Monitor Múzeumhajónak (Forrás: lajtamonitor.hu)