A Nemzeti Hauszmann Program keretében megkezdődött a Fehérvári rondella újjáépítése és a környező várfalak felújítása – közölte az MTI-vel a Várkapitányság. A szakértői vizsgálatok szerint a budai Vár nyugati oldalán lévő védmű szerkezete meglazult, falai nem javíthatók. Így a felújítás során a rondella 1950-es években épült falait először teljes egészében elbontják, majd újjáépítik.

Az újjáépítés megkezdése előtt már régészeti próbafeltárásokat végeztek a Fehérvári rondellánál (Fotó: Várkapitányság /Kárász Karolina)

A Várkapitányság közleménye emlékeztet rá, hogy a munkálatokat gondos előkészítés, régészeti próbafeltárások és geofizikai vizsgálatok előzték meg, és a rondella a visszabontása is régészeti megfigyelés mellett zajlik majd, amelynek során feltárják az erődítményt. Az építési munkák során pedig a jelenlegi bástya kőanyagát használják fel – hangsúlyozza a Várkapitányság. A rondella történetéről már részletesen beszámoltunk a PestBudában.

Látványterv az újjáépített Fehérvári rondelláról, a tervek szerint a nyugati várfal eddig elzárt szakaszát is megnyitják majd (Forrás: Várkapitányság)

A megújult rondella esztétikailag is illeszkedik majd a körülötte lévő várfalakhoz és a felújítás során arra is gondot fordítanak, hogy a várfalak mentén körbejárható legyen a teljes Budavári Palotanegyed. Ezért a Fehérvári rondella és a József főhercegi palota rekonstrukcióját követően a látogatók a nyugati várfal eddig elzárt szakaszán sétálhatnak végig, egészen a Csikós udvarig – írja a Várkapitányság közleménye.

A rondella rekonstrukciója mellett restaurálják Görgei Artúr honvédtábornok lovasszobrát is. Marton László alkotása ifj. Vastagh Györgynek a II. világháborúban ledöntött Görgei-szobra alapján született; 1998 óta áll a Fehérvári rondellán. A Görgei-szobor történetéről itt írtunk részletesen.

Daruval emelték le a Görgei-szobrot a talapzatáról (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A teljeskörűen restaurált Görgei-szobrot a Fehérvári rondella elkészülte után visszaállítják majd a helyére (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Érdekesség, hogy a szobor talapzatán a hadvezér neve eredeti alakban, Görgeyként szerepel, de miután az 1848-as forradalom iránti rokonszenve miatt akkoriban elhagyta családnevéből a nemesi származására utaló y betűt, az utókor egyre gyakrabban Görgeiként hivatkozik rá.

Forrás: MTI

Nyitókép: Elszállították a budai Várban lévő Fehérvári rondelláról Görgei Artúr lovasszobrát, hogy restaurálják (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)