A mai Táncsics Mihály és Boldog XI. Ince pápa utcák sarkán a középkorban még két épület állt, amelyek az 1686-os ostrom idején romba dőltek. Telküket összevonták, és a XVIII. század elején egy barokk lakóházat emeltek rá, amelyet Szlatiny Ferenc budai városbíró 1774 után késő barokk stílusban átépített – mai formáját gyakorlatilag ekkor kapta.

Az épület (jobbra lent) a budai Várat ábrázoló 1824-es térképen (Forrás: Hungaricana.hu)

A XIX. század eleji térképeken már látható a négytraktusos, belső udvart magában foglaló alaprajza. Főhomlokzata az akkori Todten Gasséra (ma Táncsics Mihály utca) nézett, a rövidke Ibolya (2015 óta Boldog XI. Ince pápa) utcának köszönhetően dél felől is szabadon állt, és a keleti oldalán futó várfallal sem érintkezett közvetlenül. Északról viszont betagozódott az utca zártsorú beépítési rendjébe. Az utcát egyébként 1874-ben Werbőczy utcának nevezték át, amit egészen 1948-ig meg is tartott.

Az egyemeletes épület főhomlokzatát tizenegy ablaktengely határozza meg, bár a földszinten a szélesebb kapu miatt csak nyolc ablaknak jutott hely. E nyílások felül egyenesen záródnak, a kapu fölötti három ablak viszont az elhelyezésén túl méretével és formájával is kiemelkedik: nagyobbak és félkörívesen záródnak.

A Táncsics Mihály utca 1. napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A kapu jelenti viszont a homlokzat igazi ékét, kosáríves záródása és hermákkal (férfialakokkal) tartott csigavonalas szemöldökpárkánya a barokk stílus gyönyörű megnyilvánulása. A párkány széleire puttók támaszkodnak, középen pedig a Pejacsevich család domborműves kőcímere szakítja meg annak íves vonalát. Kőfaragást az ablakok záróköveiben is alkalmaztak még. A viszonylag nagy felületű homlokzat tagolásaként a két szintet hangsúlyos övpárkány választja el, az emeleti ablakok között pedig pilaszterek állnak.

A díszes barokk kapu (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

E szép, késő barokk homlokzatát nagyrészt még ma is őrzi, tulajdonosai viszont annál gyakrabban cserélődtek. A gróf Pejacsevich családé 1875-ben lett, majd alig két évtizeddel később báró Piret de Bihain szerezte meg, újabb negyedszázad múlva, 1920-ban pedig a báró Hatvany család birtokába került. Náluk volt a legrövidebb ideig, ugyanis már 1922-ben megvásárolta a Brit Nagykövetség, amely hamarosan jelentősen átépítette. Ez a főhomlokzaton csak annyiban nyilvánult meg, hogy a földszinti ablakokra díszes neocopf rácsokat szereltek biztonsági okokból.

Az épület 1943-ban már svájci zászlóval (Forrás: Fortepan/Képszám: 105765)

A hátsó traktust viszont jelentősebben átépítették, egy kisebb fedett terasszal (télikerttel) is megtoldották, de szerencsére odafigyeltek a minőségi munkára, és a palotához alkalmazkodva neobarokk stílusban készíttették a terveket. Miután 1941-ben hadiállapotba kerültünk Nagy-Britanniával, megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok. A semleges Svájc viszont vállalta a szigetország képviseletét, így az épületet is ők vették használatba, a holokauszt idején több tízezer zsidót megmentő Carl Lutz alkonzul rezidenciája lett.

Carl Lutz és felesége az épület kertjében (Forrás: Fortepan/Képszám: 105743)

Annak ellenére, hogy diplomáciai védelem alatt állt, sorsa nem különbözött a várbéli épületek nagy részétől: a II. világháborúban súlyosan megsérült, a főhomlokzat déli fele teljesen megsemmisült. Még a hatvanas évek végén is romosan állt. Az állam 1965-ben vásárolta meg, majd a következő évben végezték el a régészeti kutatásokat, amelynek eredményeképpen megtalálták a középkori házak nyomait.

Az épület az ostrom után (Forrás: Fortepan/Képszám: 105792)

Majd 1970–71-ben Havassy Pál és Erdei Ferenc tervei szerint helyreállították, immár a műemlékvédelem székházának. A műemléki elveket természetesen ezen is alkalmazták, és a modern kiegészítéseket (például a tetőablakokat) az eredetitől elütő formában toldották be. Az új kaput bronzból készítették, a kosáríves záródást pedig üveggel töltötték ki. Belsőépítészeti kialakítását Lőriczi Edit tervezte, és 1978-ra fejeződött be. A belsőben a legjelentősebb változást az jelentette, hogy az udvar alsó részét befedték, és helyén kiállítóteret hoztak létre, mely Örökség Galéria néven számos építészeti témájú tárlatnak adott helyet az évtizedek során. A megfelelő világításról a síkmennyezetről lenéző gyémánt alakú lámpák gondoskodtak. Állandó műalkotások is kerültek az épületbe: a kiállítótér északi falát Domanovszky Endre mozaikja díszítette, a főlépcső pihenőjében pedig Thury Mária gobelinképét helyezték el.

A kiállítótér az átadás után, 1970-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 53033)

A palota négy traktusának helyiségeit is átalakították, a közlekedőtereket márvánnyal burkolták, de a szép boltozatait visszaépítették. Déli oldalhomlokzatára pedig 1972-ben Henszlmann Imrének, a magyar műemlékvédelem XIX. századi megalapozójának bronz emléktábláját helyezték el. A képkeretben ábrázolt portré Schaár Erzsébet alkotása.

Henszlmann Imre emléktáblája (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.bu)

Az elmúlt fél évszázad során azonban az állapota leromlott, és mivel a műemléki hivatalt korábban már elköltöztették, az állam az eladása mellett döntött. A Táncsics Mihály utca 1. szám alatti épület a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nyilvános árverésén, egy kilenc épületet tartalmazó ingatlancsomag részeként talált új tulajdonosra, ingóságokkal együtt 3,3 milliárd forintért. Az erről szóló közleményt az MNV a múlt héten tette közzé.

Az épület most tehát várja, hogy az új tulajdonosa ismét egy új funkciót adjon neki.

A nyitóképen: A Táncsics Mihály utca 1. szám alatti épület kapujának felső szakasza (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)