Juhász Gyula, a XX. század első évtizedeinek egyik legnagyobb magyar lírikusa 140 éve, 1883. április 4-én született, Juhász Illés posta- és távírdafőtiszt és felesége, Kálló Matild első gyermekeként. Irodalmi tehetsége korán megmutatkozott, hiszen már szegedi piarista diákként publikált. Első versét 1899. május 21-én a Szegedi Napló közölte. Budapesti debütálása is ebben az évben volt, augusztus 25-én az Ovidius című verse a Budapesti Naplóban jelent meg.

 A gyermek Juhász Gyula 1896-ban (Forrás: oszk.hu)

A pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt 1902-től. Akárcsak kortársai, ő is részt vett Négyesy László híres stílusgyakorlat-óráin, sőt hamarosan a Négyesy-szeminárium titkára lett. Ezeken az alkalmakon ismerkedett meg Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral, Csáth Gézával. Ady Endrével is levelezett, akiről ezt írta: „Ady Endre a fiatal modern magyarság legnagyobb költője.”

Egy fontos pesti esemény egész életét meghatározta: 1904 őszén akaratán kívül belesodródott a választójogi diáktüntetésekbe az egyetemen. Súlyosan megsérült, miután egy rendőr a kardjával rásújtott. Jobb kezét az arca elé tartotta, így a vágás a keze inait átmetszette. Sokáig nem tudott sem fogni, sem dolgozni vele, ezért bal kézzel is megtanult írni.

A Lánchíd 1910-ben Erdélyi Mór felvételén. A híd Juhász Gyula első, 1907-es öngyilkossági kísérletének helyszíne (Fotó: FSZEK Budapest Gyüjtemény)

Miután 1906 júniusában diplomát szerzett Pesten, a Máramarosszigeti Piarista Gimnáziumban tanított 1906 és 1908 között. Ez az eldugott vidék, a magány nem volt rá jó hatással, úgy érezte, hogy költészete is rejtve marad. Ez idő tájt már gyakran panaszkodott fejfájásra, lehangoltságra. Rövid ideig Léván is élt, erről az időszakáról ezt írta Rozsnyai Kálmán írónak: „A magány úgy borult rám, mint az őrültre a kényszerzubbony.” 

Lévát 1907. október 1-jén hagyta el, Pestre utazott, ahol elkeseredettségében a Lánchídról a Dunába akart ugrani. Életét gyermekkori szomszédja és első szerelme, Klima Ilona mentette meg. A lány azon az októberi éjjelen véletlenül éppen a hídon kelt át, és észrevette Juhász Gyulát, majd mögé lépett, és megérintette a vállát. Lakásukba vitte, ahol kezébe adta a költő első verseskötetét, melynek megjelenéséről Juhász akkor még nem is tudott. A könyv híre visszaadta az életkedvét.

Nagyváradra szegődött tanárnak a premontrei gimnáziumba. Ebben az időszakban ismerte meg örök szerelmét, Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. Ezután a makói gimnázium tanára lett.

A Nemzeti Szállóban 1914-ben egy újabb öngyilkossági kísérlete volt a költőnek (Fotó: Építő Ipar, 1897. október 6.)

Miután rosszkedve elhatalmasodott rajta,1913-ban felkereste a neves Moravcsik Ernő Emil elmeorvost Budapesten, aki megvizsgálta, de nem találta betegnek. Juhász mindent megtett annak érdekében, hogy a tanári pályán maradjon. Ám a tanítás fárasztotta és idegeit sem kímélte. 1914 március elején zaklatottan Pestre utazott. A József körút 4. szám alatt 1896-ban épült, Schannen Ernő tervezte, s a kezdetekben a tulajdonos Rémi Róbert nevét viselő Rémi Szállóban, később Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát.

A történtekről a fővárosi és makói lapokból tudhatunk. A makói lapok részletesen írtak Juhász Gyuláról, aki a cikkíró szerint egyre inkább elmagányosodott, és nagyon ritkán látták a városban. Az öngyilkossági kísérlete előtti napokban az érte aggódó kollégái felhívták a figyelmét arra, hogy egy cikkben mint kiváló poétát emlegetik. Ő erre lemondóan így reagált: „csak volt.” Másnap tanítás után borbélyhoz ment, majd felutazott a fővárosba. A munkahelyén feltűnt, hogy a mindig pontos Juhász Gyula nem jelent meg az óráin.

A Balassa János utca 6. szám alatti Moravcsik-klinikán hosszú ideig ápolták a költőt (Fotó: oszk.hu)

A lapok arról is tudósítottak, hogy a költő a pesti Nemzeti Szállóban vett ki szobát. Idegessége a szálló személyzetének már megérkezésekor szembetűnő volt. Este nyolckor a szálló vendégei lövést hallottak. Juhász Gyula mellbe lőtte magát, de kísérlete sikertelen volt. A mentők a Rókus Kórházba szállították súlyos, de nem életveszélyes állapotban. „Egy golyó megmaradt / Két borda közt” – írta 1925-ben Én költő vagyok című versében.

A Pesti Napló március 7-i száma ugyanakkor azt írta, hogy a költő Nagyváradról utazott fel Pestre, mielőtt másnapi öngyilkossági kísérletét elkövette volna. A Világ című lapban Kosztolányi Dezső írt cikket a költőről, Juhász Gyula címmel.  „Juhász Gyula, a költő ma reggel revolverrel mellbelőtte magát egy budapesti szállóban. Délután láttam Őt, a Rókus kórház 19. számú kis szobájában, mozdulatlanul feküdt, a mellén jegestömlő volt, koromfekete szemeit, amelyek most is úgy égtek, mint a szurokfekete lángok mereven és közönyösen a padlatra szögezte. Ez a varázsos poéta, aki a legkülönbek közű való, a szemével mondta el, miért emelt magára fegyvert. Mindig szemével beszélt. Aki csak 
egyszer látta őt, annak a szeme maradt emlékezetében, amely törékeny és sovány arcát jelentőssé tette, fénybe vonta, megszépítette. Idegesen világítottak ezek a szemek. A tekintet, amely belőlük előtört, mélységekből jött, a szív bányájából, a lélek, az intuíció, a fájdalom mélységes tárnáiból és a szavaknál meggyőzőbben beszélt. Csak verseiben láttam viszont ezt a babonás és különös fényt.”

A Világ című lap egy fiatal munkatársát, Eőrsi Júliát bízta meg azzal, hogy menjen be a kórházba, és vigyen hírt a költőről. A Júliával szövődött plátói kapcsolatának kezdete ekkorra datálható. A nő évekig intézte Juhász Gyula ügyeit a klinikákon, a kiadóknál. 

Az egykori Moravcsik-klinika napjainkban mint a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A depresszió, az étvágytalanság, a testsúlycsökkenés folyamatosan jelen volt az életében. Mindez nem vetett gátat írói pályájának. 1915 január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1917-ben aztán a budapesti Moravcsik-klinikára került, miután idegrohamot kapott. A Balassa János utca 6. szám alatti klinika akkor már 9 éve fogadta a betegeket. 1906 és 1908 között Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján épült Moravcsik Ernő Emil professzor és mestere, Laufenauer Károly elképzelése szerint, akik azon munkálkodtak, hogy az elme- és idegproblémákkal küzdő betegek megfelelő intézményben kapjanak esélyt a gyógyulásra. Ez létre is jött a 160 betegre tervezett korszerű épületben, ahol Juhász Gyula több hónapot töltött. Az intézetben a költőt április 9-én hivatalosan elmebetegnek nyilvánították. Ugyan édesanyja Budapestre utazott érte és hazavitte, de hamarosan ismét visszakerült a klinikára. Itt találkozott az ugyancsak kezelés alatt álló Gulácsy Lajossal. A szomorú találkozásról később egy művében is megemlékezett.

Az egykori Moravcsik-klinika bejárata. Itt is kezelték a beteg Juhász Gyulát (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A költőt kibillentették letargikus állapotából az 1918-as forradalmi események. Szegedre utazott, ahol november 22-én a szegedi Nemzeti Tanács tagja lett, s köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. A szegedi színház élére került, ahonnan később az ellenforradalom elüldözte. Úgy érezte, hogy a bukás derékba törte az életét, s ismét letargiába zuhant.   

Ő volt az egyik első, aki Baumgarten-djat kapott (1929. január 18-án). Idegei azonban már nem tudták elviselni a nagy sikert sem. A budai Siesta Szanatóriumban kezelték. A Ráth György utca és Kék Golyó utca sarkán lévő épületet Kotsis István tervezte, 1921-ben készült el. A hely 1923-ig új épületekkel bővült. Így jött létre a Rózsa és a Stefánia nevű épület, illetve az akantuszos oszlopfőkkel díszített Kaszinó, amely árkádos folyosóval kapcsolódott a főépülethez. A nyári időszakban az Otthon és a Terézia pavilon szolgálta a vendégek gyógyulását.

A mai főépület az úgynevezett Mária pavilon átalakításával jött létre. Bár megváltozott az épület homlokzata az elmúlt száz észtendőben, ám a fehérmárvány burkolatú főbejárat eredeti formáját őrzi.  

A Siesta Szanatórium egy képeslapon 1930-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Siesta, vagy ahogyan a köznyelv nevezte, „magántébolyda” a szelíd gyógyítás mellett kötelezte el magát. Juhász Gyula mellett többek között Babits Mihályt és József Attilát is kezelték itt. A II. világháború alatt a Magyar Posta kórházaként működött az intézmény, majd 1952-ig Kékgolyó utcai Állami Kórház volt a neve, napjainkban pedig az épület az Országos Onkológiai Intézetnek ad otthont. Innen Szegedre, majd a szegedi idegklinikára került a költő.

Kilányi Irma, Juhász Gyula titkára 1929. november 17-én ezt írta Babits Mihálynak: „csonttá soványodva, állandó remegő szorongásban, gyötrő agynyomással ágyban fekszik, nem tud aludni és nem tud enni.” Vagy egy másik leírás az állapotáról: „Szegény öreg édesanyja éjjel-nappal ápolja, mellette van, mert öngyilkos akar lenni, ezt véli egyedüli megoldásnak irtózatos helyzetében”  – olvasható a Babits–Juhász–Kosztolányi levelezése című, 1959-ben megjelent kötetben.

Ezt követően a szegedi klinikán több ízben is kezelték. Állapota súlyos volt, borús hangulatából csak néha engedett fel. Hol a klinikán tartózkodott, hol az édesanyja hazavitte magához. Minden lehetséges kezelés ellenére 1937. április 6-án végül Szegeden öngyilkosságot követett el. Juhász Gyula, vagy ahogy magát egy művében megnevezte, a bánat költője 54 évet élt. 

 Nyitókép: Juhász Gyula portéja (Forrás: pim.hu)