Az Epreskert a XIX. század közepén még egy kiterjedt liget volt, melyet főleg a névadó eperfák borítottak. A város terjeszkedésével fokozatosan csökkent a területe, de nemcsak a gombamód szaporodó bérházak miatt, hanem művészek műtermei is létesültek itt. Az elsők még az 1870-es évek elején jöttek létre, de azok nem voltak hosszú életűek. Az igény azonban megvolt rájuk, és a Székesfőváros 1882-ben át is engedett néhány telekrészt a mai Képzőművészeti Egyetem elődjének, az Országos Mintarajziskolának.

Benczúr Gyula villája az Epreskertben (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.038)

Az intézmény két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát alapított itt, melyek a következő években állandó épületeket is kaptak: elsőként Benczúr Gyula, majd Lotz Károly, végül pedig Stróbl Alajos jutott műtermes villához. Utóbbi kezdeményezésére 1893-ban a józsefvárosi kálváriát is – kövekre szétszedve – az Epreskertbe szállították át, és annak közepén építették fel újra. Ekkorra már rögzültek a kert határai is: északról a Munkácsy, keletről a Kmetty, délről a Bajza, nyugatról pedig a Szondi utca övezte.

A józsefvárosi kálvária az Epreskertben (Forrás: FSZEK Budapest Képarchívum)

Több mint harminc évig működtek külön mesteriskolák a villákban, 1921-ben azután beolvadtak a Képzőművészeti Főiskolába, hogy hivatalos tanórákat tartsanak bennük. Annak főépülete az Andrássy út és az Izabella utca találkozásánál épült föl Rauscher Lajos tervei szerint 1876-ra, majd húsz évvel később megkapták a Lang Adolf tervezte szomszédos Régi Műcsarnokot is. A két neoreneszánsz palota az 1930-as évekre már helyreállításra szorult, a Főiskola Rektori Tanácsának ekkor kapóra jött, hogy a tanári karban helyet kapott egy építész is: Lechner Jenő 1928 óta oktatott náluk. A felújítás tervezésével így őt bízták meg.

A Képzőművészeti Főiskola az Andrássy úton (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.158)

Elsőre talán furcsának tűnhet, mit is keres egy építészmérnök a leendő képzőművészek között, de ezt Lechner frappánsan válaszolta meg: mivel az építészet a művészetek szülőanyja, a művészpalánták annak fejlődését is meg kell ismerjék. Ezenkívül a szobrászok képzéséhez is fontos segítséget nyújthatott az építészeti tárgy, mert így a köztéri alkotásokat jobban össze tudták hangolni a környezettel.

Lechnert 1935-ben kérte fel a vezetőség az épület helyreállítására, ő pedig alapos munkát végzett: az Andrássy úti főhomlokzat tatarozásán túl az előcsarnokot és a lépcsőházat is modernizálta, tágasabbá és világosabbá tette. Az epreskerti villákra – ahol saját tanterme is helyet kapott – néhány évvel később, 1941-ben került sor. Meglehetősen kezdetleges állapotok uralkodtak itt, ezért az oktatás színvonalának növelése érdekében a felújításon túl javaslatot tett új épületek emelésére is. Szándékát aláhúzandó terveket is készített hozzá, melyek közül sajnos nagyrészt csak az alaprajzokat ismerjük.

Lechner Jenő terve az epreskerti új épületekre (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A kertnek a Bajza, a Szondi és a Munkácsy utcák felőli széleire képzelt el egy-egy új épületszárnyat, melyek összeérve egy hatalmas, U alakú komplexumot alkottak volna. A két rövidebb utcán álló tömböt igen szélesre is szabta, a Szondi utcai ellenben jóval keskenyebb lett volna, itt ugyanis egy oldalt futó folyosóval kötötte össze a termeket. Lechner nem volt érzéketlen a csodás környezetre, amit az bizonyít, hogy a hosszú traktus két végének tetejére teraszt álmodott meg, amelyről gyönyörködni lehetett volna a kertben. A szárny közepe és a másik két traktus a maguk három-három emeletével viszont beárnyékolták volna a kertet, hiszen párkánymagasságuk a környék bérházépületeihez igazodott.

Az épületegyüttes első emeleti alaprajzán pirossal jelölve láthatók a teraszok is (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Terve nemcsak a növényzeten jelentett volna nagy pusztítást, de a villákon is: a középen lévő józsefvárosi kálvárián és az egykori Stróbl-pavilonon kívül lebontotta volna az összes építményt. Szerencsére a Rektori Tanács elvetette az ötletet: nemcsak a park védelme miatt, de a jókora költségek és az ekkor már zajló világháborús anyaghiány sem tett volna lehetővé egy ilyen volumenű beruházást. A villák felújítására és kismértékű átalakítására azért még volt fedezet. Lechner a Stróbl-pavilonnak nemcsak a felülvilágítós tetőzetét javíttatta ki, de egy klasszicista stílusú toldalékkal ki is bővítette: toszkán falpillérei között hatalmas ablakokat nyitott. A Benczúr-pavilonban a műterem felülvilágítói helyett bádogtetőt építettek, a Lotz-pavilonban pedig a padlózatot süllyesztette le.

A Stróbl-pavilon bővítési terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Az Epreskert így összességében megőrizte a XIX. század végén kialakult kedves hangulatát, ahol a fiatalok idilli környezetben sajátíthatják el művészetük fortélyait.

Nyitókép: Benczúr Gyula villája az Epreskertben (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.038)