A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) még több célponttal és sétalehetőséggel várja azokat, akik a FiumeiGuide mobiltelefonos alkalmazásával kívánják felfedezni Magyarország egyetlen nemzeti emlékhelyként működő temetőjét, a Fiumei úti sírkertet – olvasható a NÖRI lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményében.

A vizuálisan is új megjelenésű, ingyenes FiumeiGuide kézenfekvő megoldás a sírkert megismerésére azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak vezetett sétán részt venni. Az először a Fiumei úti sírkertben járóknak A legnagyobb látványosságok és az Impozáns mauzóleumok téma ajánlott, a visszatérő látogatók pedig 25 további tematikus sétaútvonalból választhatnak, de összeállíthatják saját sétáikat is, akár már azelőtt, hogy a sírkertbe érkeznének.

A parcellákra helyezett QR-kódok segítségével megismerhetők a sírkert értékei (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete) 

A közleményből kiderül, hogy a FiumeiGuide a felhasználói élmény tervezése során (UIX) olyan új nyitóoldalt kapott, amelyen áttekinthetően jelenik meg a menürendszer és a nyelvválasztás (magyar–angol) lehetősége. A Térkép menüpontban rögtön egy újdonsággal találkozhat a felhasználó: térképalapú keresési funkcióval bővült az app, a látnivalók a térkép nagyítási szintjétől függően jelennek meg és listázódnak. Mind a térképen szereplő pontokon, mind a lista elemein keresztül elérhető a célpontról készített rövid képes-szöveges tartalom, a navigáció indítását követően pedig a részletesebb is. Mindezek mellett a felső mezőben megmaradt a név szerinti keresés lehetősége is arra az esetre, ha a látogató határozott céllal érkezik.

A FiumeiGuide segítségével a látogatók 27 tematikus sétaútvonalból választhatnak, de összeállíthatják saját sétáikat is (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kiemelik, hogy az új Séták menüpontban jelenleg 27 tematikus gyűjtést található: a lenyűgöző mauzóleumok mellett felkereshetők többek között az idén 150 éves Budapest arculatát meghatározó építészek, köztük Ybl Miklós, Schickedanz Albert, Steindl Imre, Hauszmann Alajos vagy Alpár Ignác síremlékei.

Hauszmann Alajos síremléke (jobbra) a Fiumei úti sírkertben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Végigjárhatjó a Gasztroséta, amely a Gerbeaud, a Stühmer és a Gundel család nyughelye mellett a borkereskedő és sörgyáros dinasztiák impozáns sírépítményeit is érinti, de bepillanthatunk a XX. század elején születő iparművészet kulisszatitkaiba is, Lesznai Anna, Ferenczy Noémi, Horti Pál és Maróti Géza síremlékeit felkeresve, ahogy meg lehet ismerkedni azokkal a nemzetépítőkkel is, akik múzeumok, alapítványok, iskolák létrehozásával gyarapították hazánkat.

Az app megadja a séta hosszát és időtartamát, és a látogató helyzetéből kiindulva rajzolja meg a kiválasztott útvonalat. A navigáció indítása után válnak elérhetővé a képes-szöveges tartalmak, amelyek között akár „lapozni" is lehet. A kiválasztott tematikus séta mentéssel a Kedvencek menüpontba helyezhető vagy a Másolat mentése funkcióval – a látogató igényeinek megfelelően – szabadon csökkenthető vagy növelhető az állomások száma. Teljesen egyedi séták tervezése is lehetővé vált az immár 200 célpontot tartalmazó alkalmazásban az Új séta létrehozása gombra koppintva.   

Lotz Károly és Cornélia síremléke (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu) 

Az először csak Androidra, később IOS-re is fejlesztett applikáció kezdetben a sírkert „top 100" nevezetességét mutatta be. Ezek között megtalálhatók voltak a sírkert ékköveinek számító nagy mauzóleumok, a nemzet első ünnepelt politikusainak, Batthyány Lajosnak, Deák Ferencnek, Kossuth Lajosnak a sírépítményei, továbbá a legjelentősebb emlékművek és látványosságok is, úgy, mint az Első világháborús emlékmű, a kültéri pavilonban kiállított Apponyi-hintó, a részlegesen megújult kettős árkádsor vagy az azóta kialakított Szentkereszt szakrális tér.

A legnevezetesebb parcellák mellett számos jelentős személy síremléke is bekerült az alkalmazásba már az első fejlesztéskor, így a mindenki által ismert Ady Endre, Arany János, Jókai Mór, József Attila, Munkácsy Mihály nyughelye, de az app segítségével könnyedén odatalálhattunk az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma, a Titanic katasztrófájának túlélőit mentő hajóorvos, Lengyel Árpád vagy a kommunista Budapesten talpalatnyi Párizst teremtő Rothschild Klára divattervező síremlékéhez is.

 Munkácsy Mihály 2023-ban felújított síremléke a Fiumei úti sírkertben (Fotó: MTI/Soós Lajos)

A látnivalók sora azóta két ütemben 50-50 tétellel bővült. Az app segítségével immár felkereshető az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékét holtáig ápoló Damjanich Jánosné sírköve, a nagy vagyonát a magyar tanügyre hagyó báró Strallendorf Brúnóné nyughelye, aki házat építtetett a Pál utcai fiúk grundjára vagy a Mentőszolgálat és a Mentőmúzeum alapítójának, Kresz Gézának, illetve a Révai Nagy Lexikona című, ma már kordokumentumnak számító sorozat kiadójának, Révai Mór Jánosnak a sírja, ahogy az első országgyűlési képviselőnő, a 2021-ben hazai földbe temetett Slachta Margit végső nyughelye is.
 
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2016 óta működteti a Fiumei úti sírkertet, és azóta számos lehetőséget alakított ki a modern kori Magyarország szabadtéri történelemkönyvének számító nemzeti emlékhely megismerésére. Infópont, térképek, szóróanyagok, ismeretterjesztő kiadványok, tematikus séták, kisbuszos túrák, tájékozódási játékok várják a látogatókat, egységes jelzőtáblák és parcellakövek segítik térbeli tájékozódásukat.

Immár az egyes parcellaköveken lévő QR-kódok beolvasásával is megismerhető e páratlan szoborpark, illetve azok a sírhelyek, ahol a magyar nemzet maradandót alkotó tagjai nyugszanak az egész országot behálózó Nemzeti Sírkert részekén. A NÖRI céljai között kezdettől fogva szerepelt, hogy az egyéni látogatók testreszabottan ismerhessék meg a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyet. A NÖRI 2020-ban mutatta be a FiumeiGuide-ot, a sírkert a Professzionál Informatikai Zrt. közreműködésével fejlesztett okostelefonos alkalmazását.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete 

Nyitükép: Megújult a Fiumei úti sírkert mobiltelefonos alkalmazása, a FiumeiGuide​ (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

KORÁBBI CIKKEINK:

A síremlékművészet remekei a Fiumeiben – Szoborparkként is megismerhetjük a sírkertet

Újabb műalkotásokat lehet megismerni a Fiumei úti sírkertben