Linzbauer István a XIX. század közepének egyik jelentős építésze volt, akivel a szakirodalom meglehetősen szűkszavúan foglalkozott, csupán Jász Borbála művészettörténész kutatásainak köszönhetően jelent meg róla egy összefoglaló tanulmány (Építőművészek Ybl és Lechner korában című kötet, 2015). Életét tehát nagyrészt homály fedi, annyit azonban biztosan tudni, hogy 1838. július 15-én született Kassán. Építészi tanulmányait Bécsben folytatta, majd az 1860-as években Pesten telepedett le. Vélhetően a következő évtized elejére sikerült stabil egzisztenciát teremtenie, mert ekkor nősült meg: 1871-ben vette feleségül Kölber Fülöp kocsigyáros Aranka nevű lányát. Egy fiú és egy lánygyermekük született, akiknek neveiket is továbbadták: Istvánnak és Arankának keresztelték őket.

Linzbauer István Borsos József fényképén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az építész életművét bemutató sétánkat a pesti Duna-parton, a mai Korzó helyén kezdjük, melyet a XIX. század középső harmadában még Aldunasornak neveztek. Linzbauer anyagi biztonságához nagy lépést jelentett, hogy 1869-ben Lévay Henrik, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság elnöke őt bízta meg az Aldunasor IX. számú telkén egy négyemeletes bérház tervezésével. Homlokzatát neoreneszánsz stílusban szerkesztette meg, hiszen ez az olasz reneszánsz óta egyet jelentett a polgárság vagyoni erejének kifejezésével. Az épületet 1896-ra Bristol néven szállodává alakították, de falai között működött a Nyugat folyóirat irodalmi köre is. A második világháborút viszonylagos épségben vészelte át, 1966-ban a szomszédos szállodákkal együtt mégis lebontották, hogy helyére a Finta József és Kovácsy László tervezte Hotel Intercontinental épülhessen.

Az egykori Hotel Bristol (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Ha a Duna-parton maradva kissé délnek tartunk, máris megtaláljuk Linzbauer működésének újabb helyszínét: 1872–1873 során ugyanis egy toldalékot illesztett a Vigadóhoz. A három éttermet tartalmazó épületrész nem követte szolgaian Feszl Frigyes remekművének stílusát, de természetesen igyekezett harmonikus összképet teremteni. Csupán néhány méterre innen, a Vörösmarty téren szándékozott bérházat építeni Haas Fülöp posztókereskedő, aki a tervek beszerzésére 1872-ben pályázatot hirdetett. A versenyt Linzbauer nyerte meg, a megvalósult Haas-palota pedig az építész legnagyszerűbb alkotása lett.

A Haas-palota volt Linzbauer fő műve (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.029)

A neoreneszánsz a szimmetrikus elrendezésben és a gazdagon tagolt homlokzatban jelent meg: a középen előrelépő kiszögellés egy attika, egy emelettel magasabb is az ötszintes szárnyaknál, a két sarokrizalit viszont már szerényebb megjelenésű. Közös azonban bennük, hogy a második és a harmadik emeletet oszlopok fogják át, melyek a negyediken emberalakokká – úgynevezett kariatidákká – válnak. A stílus jellemzői még a félkörívesen záródó ablakok, melyek itt meglehetősen sűrűn sorakoznak egymás mellett (szinte árkádsorként értelmezhetők, így az úgynevezett Colosseum-motívumhoz hasonlítanak), az ebből eredő függőleges hangsúlyt viszont remekül ellentételezik a vízszintesen futó, plasztikus párkányok. A mozgalmas, mégis harmonikus homlokzat a főváros ostromakor nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, de végül csak 1959-ben bontották le.

Az Andrássy-palota Pestről nézve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Képzeletbeli sétánk a budai Duna-parton és némileg északabbra folytatódik. Az eddigiekhez képest különbség az is, hogy Linzbauer ezen épülete még ma is áll: a Bem rakpart 6–7. számú Andrássy-palotáról van szó, melyet a volt miniszterelnök számára tervezett. Andrássy Gyula az 1867-es kiegyezéstől 1871-ig töltötte be a kormányfői tisztséget, 1872-ben – mikor a megbízást adta Linzbauernek – már az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt. Mind a magas pozíció, mind a városkép megkövetelte, hogy nagyszabású palotát építsen, mely azonban túl nagy lett volna a család számára, ezért annak Fő utcára néző részét már eredetileg is bérlakásoknak szánták. A telek közepén egy kisebb udvar is elválasztotta az eltérő funkciójú szárnyakat, illetve a homlokzataik is árulkodtak a különbségről: bár mindkettő háromemeletes és neoreneszánsz stílusú, de a Dunára néző oldal sokkal reprezentatívabb.

Az Andrássy-palota díszes középrizalitja (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Vissza kell térnünk Pestre, hogy Linzbauer következő, egyben utolsó fővárosi épületével megismerkedhessünk, melyhez személyes kötődések is fűzték. A Rákóczi út és a Dohány utca sarkára ugyanis apósának, Kölber Fülöp kocsigyárosnak tervezett bérházat 1873-ban, és felépülte után a családjával maga is ide költözött. Ma már ez sem látható, de a korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az építész egyik kedvenc fogása – mely a Haas- és az Andrássy-palotán is megjelent kisebb mértékben – itt volt a legkarakteresebb: a homlokzatot vízszintes sávozással díszítette. Az épület a XX. század elejéig állt, helyére 1911–12 során Lajta Béla tervei szerint épült a Budapest-Erzsébetvárosi Bank Székháza.

Linzbauer István síremléke a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Linzbauer az 1870-es években dolgozott még a Sugárút építésének előkészítésén, részt vett a királyi palota bővítésére és az Operaház tervezésére meghirdetett pályázaton is, de jelentősebb épületei már nem valósultak meg. Epilepsziás betegsége következtében tragikusan fiatalon – mindössze negyvenkét évesen – hunyt el 1880 őszén. Temetését november 7-én tartották a Fiumei úti Sírkertben.

A nyitóképen: Az Andrássy-palota főhomlokzata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)