A Városmajor lakosságszáma a XIX. század végén erőteljesen megnövekedett, a római katolikus hívők pedig mindinkább vágytak egy önálló templomra. Dr. Samassa Adolf államtitkár neje és Kirchner Hermann altábornagy felesége kezdeményezésére a terület lassan kivált az Országúti Ferences Atyák Plébániája és a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia területéből, és létrejött a Budapest-városmajori Katolikus Egyházközség, mely működését 1918. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján kezdte meg a Csaba utca 7/b. szám alatti ház szuterénhelyiségében berendezett szükségkápolnában.
A közösség az alagsori helyiséget rövid idő alatt kinőtte. Az esztergomi kanonok, Mészáros János Kriegs-Au Emilt nevezte ki vezető lelkésszé 1919-ben, és megbízta azzal, hogy templomot építsen az egyházközségnek. A hívek adományai jelentették az építkezés alapját, akik nagyon bőkezűek voltak: sokan családi ékszereket és értéktárgyakat ajánlottak fel, annyira fontosnak találták az új templom ügyét. A telket a főváros adományozta. Kriegs-Au Emil később, 1955-ben az Új Ember hetilapnak ezt nyilatkozta a kezdetekről: „Bizony, egészen elölről kellett akkor kezdeni mindent, amikor az első világháború után a városmajori lelkészséget reám bízták. Az egyik bérház alagsorában volt kis kisegítő kápolnánk. A Városmajoron akkor még nyitott mederben vezetett át az Ördögárok. De elhatározták a Városmajor rendezését, kiszedték az Ördögárok medrét szegélyező termésköveket és új, betonboltozattal látták el ezt a vízgyűjtő csatornát. Ezeket a köveket kaptuk mi meg […].”
Hogy milyen szoros összefogás alakult ki a templom kapcsán, jelzi, hogy az akkor már igen neves építész, Árkay Aladár ingyen vállalta a tervezést és az építésvezetést. A templomot 1923. szeptember 8-án szentelte fel Csernoch János bíboros-hercegprímás.
Az erdei kápolnának is nevezett templom „észrevétlenül, szinte látatlanul, mint ahogy serény hangyák szokták megépíteni otthonukat, nőtt ki a földből, lombjuk vesztett fák sűrűjéből, Buda szívében a kis erdei kápolna” – írta Az Ujság 1923. február 18-i száma. Az épületen egyaránt megjelennek erdélyi, kalotaszegi motívumok is. Bár nehézségek is akadtak, hiszen, amint a cikk írója beszámol róla: „nehéz próbákat is megért az építkezés, mikor a várbeli Kapisztrán-szobor talapzatához kőanyagának egy részét át kellett engednie. Nagy baj lehetett volna belőle, mert miből fejezzék be kő híján az épületet? Befejezték téglával. Abból való a főhomlokzat oromzata, meg hátul a sekrestyeszárny falazata s még egyik-másik falrész. De különben tiszta kő az épület s ebben is egyik nevezetessége ennek a kőépületekben oly szegény városnak.”
Az építkezés folyamatáról is tudunk a korabeli beszámolónak köszönhetően: „Messze ellátszó, legszembetűnőbb dísze a piros cseréppel virító hatalmas tetőzet, amelyhez hasonlókat Erdélyben szoktak a házak homlokára rakni. A belsejében még javában folyik a munka. Egymásra rakott apró kődobokból emelt kőoszlopok osztják három részre, szinte három hajóra a belső teret.”
A templomtér kialakításakor a román stílusú templomok szerkezetéből merített az építész, amikor szinte lőrésszerű ablakokkal látta el az oszlopok tagolta templombelsőt. Meghatározó eleme a Csaba utca felé néző főhomlokzatának a háromszög alakú oromzat ablaka, alatta a kőoszlopokon elhelyezett tornác, valamint a négyzetes torony egy zárt, hengeres lépcsővel. Sok segítséget nyújt számunkra a templomról 1925-ben megjelent A mi templomunk című kis könyvecske, az egyházközség kiadványa: e szerint a falak kék alapszínűek voltak a templomtérben, míg a szentély sárga ablakán beáradó napsugarak „aranyos párázatba vonták a templom szívét”. A templombelső naplementekor volt a legszebb, ezért sokan olyankor látogatták.
A szentély feletti mennyezeten Krisztus születésének jelenete, a bal sarokban a szent család, középen az örömhírt hozó angyalok kara, a jobb sarokban pedig pásztorok csoportja volt látható. Sajnos ezek a művek a II. világháborúban elpusztultak.
A főoltárra Zala György Jézus szíve műkőszobra került, ami ma a városmajori Nagytemplomot díszíti. A jobb oldali mellékoltár festménye a gyermek Jézust ábrázolta Szent Józseffel, dr. Jankovichné Árkay Lidi festette. A bal oldali oltár Szűz Mária-képét Kriváchy Szűts Miklós festőművész jegyezte. Asszimetrikusan csatlakozik a szentélyhez balról a sekrestye és a félkörívben záródó iroda.
Ugyancsak a kis könyvecskéből tudjuk, hogy a bibliai „nyolc boldogság” szimbolikus képei díszítették a templom oldalíveit.
Ahogy az alagsort, úgy ezt a kápolnát is gyorsan kinőtte az egyre nagyobb számú közösség. „Ahogy az egyházközség rohamosan fejlődött, szűknek bizonyult a kis Isten-háza. Először arra gondoltunk, hogy hozzátoldással megnagyobbítjuk, ez azonban nem illett bele a Városmajor rendezési terveibe és így azt tanácsolták, építsünk inkább új templomot” – nyilatkozta a már említett 1955-ös cikkben a plébános.
Az új templom tervezését 1927-ben (más források szerint 1928-ban) kezdte meg Árkay Aladár, majd 1932-ben bekövetkezett halála miatt fia, Árkay Bertalan fejezte be. Először egy görögkereszt alakú, kupolás templom szerepelt a papírokon, ez azonban nem valósult meg. A bírálatok hatására Árkay Aladár átrajzolta a terveket, amelyeket fia tovább finomított. Bár az eredmény nem nyerte el Serédi Jusztinián érsek tetszését, XI. Pius pápa elfogadta Kriegs-Au Emil fellebbezését, és megadta a jóváhagyást a vasbeton szerkezetű templom felépítésére. Vitéz Kapuváry Gusztáv 1932-ben kezdte meg a kivitelezést, a templom felszentelésére 1933. június 4-én, pünkösdvasárnap került sor. A torony két év múlva, az összekötő árkádsor pedig 1936-ban épült fel, abban az évben, amikor a harangok is a helyükre kerültek.
Az 1933-ban felszentelt Városmajori Jézus szíve templomot az egyik első modern középületként tartják számon hazánkban. A kistemplom csatlakozik hozzá, a két épületet félköríves nyílású árkádsor köti össze. A kistemplom elnevezést egyébként a két háború között nem használták hivatalosan.
Ekkor Prohászka Ottokár Kultúrház volt a neve, és a korszak kulturális, hitéleti és egyházzenei eseményeinek volt a színtere. A neves zeneszerző és egyházkarnagy tevékenysége is ide köthető, aki a templom Cecília-kórusát 1925-től vezényelte itt. A II. világháborúban, a templom közvetlen környezetébe bomba csapódott, jelentős károkat okozva. Még néhány évig a Kistemplom kulturális rendezvényeknek adott otthont, majd bezárt. Mindeközben szerencsére az egyház tulajdonában maradt. Szentmiséket 1982-től mutattak be itt ismét.
Az épület felújítása az ezredforulóra halaszthatatlanná vált, de csak 2019–2020-ban esett át rekonstrukción Anthony Gall felelős építész tervei szerint. Megújult a tetőszerkezet, a homlokzat, helyreállították a műszaki állagát, és a használati funkcióknak megfelelő átalakításokat végeztek. Végül 2020. szeptember 13-án Erdő Péter esztergomi érsek megáldotta a felújított épületet.
Ma a nagytemplom a liturgikus tér és az eucharisztia ünneplésének helye, míg a kistemplom a közösségi életé. A templom ma is élő, akárcsak száz évvel ezelőtt, a hívek nemcsak a régióból, hanem a főváros határain kívülről is érkeznek.
Nyitókép: A városmajori Kistemplom az 1930-as években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció