A Magyar Országgyűlés 2023 októberében döntött arról, hogy december 16-át, Kós Károly születésének napját a magyar építészet napjává nyilvánítja. Ma tehát első alkalommal tartják meg ezt az ünnepet, és emlékeznek meg e fontos szakterületről, de egyúttal a hozzá kapcsolódó rokon ágakról is. A Pesti Vigadóban ünnepélyes keretek között jeles díjakat osztanak ki: első alkalommal adják át az idén alapított Kós Károly-életműdíjat, amely ezentúl az építészszakma legmagasabb kitüntetésének számít, és a Kárpát-medencei építészeti hagyomány megőrzésén és fejlődésének előmozdításán fáradozó tehetség kaphatja meg. Ezenfelül az építészeket az Ybl Miklós-, valamint a Pro Architectura díjjal, a műemlékvédelmi szakembereket a Forster Gyula-díjjal, a tájépítészeket a Mőcsényi Mihály-díjjal, a régészeket a Schönvisner István-díjjal jutalmazzák.
E jeles napon mi egy másik emblematikus helyre, a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertbe látogatunk el, hiszen itt nyugszanak a díjazottak nagy elődei. A magyar építészettörténet legnagyobb tekintélye Ybl Miklós volt (1814–1891), aki a XIX. század második felében az egész szakma irányvonalát meghatározta. Részben neki köszönhetően vált a neoreneszánsz a korszak vezérstílusává, mely Budapestnek olyan párját ritkítóan egységes arculatot adott.
Ikonikus épületek sorát tervezte meg, például a Fővámpalotát, az Operaházat, a Várkert Bazárt vagy a Szent István-bazilikát, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Síremléke a 34/1-es parcellában található (1. sor 1. sírhely) és nagyon beszédes: ívesen záródó felső végében a körző és a vonalzó a foglalkozására utal, a középső, kör alakú mezőben pedig mind a profilbeállítású portréja, mind az azt körülfogó babérágak az ókori hagyományokat folytatják, csakúgy, mint az általa magas szinten művelt neoreneszánsz stílus.
Az Ybl által képviselt historizáló építészet mellett a XX. század hajnalán – a mind jobban terjedő gyáripar lelketlenségére adott reakcióként – egyre nagyobb figyelem terelődött a falvakban megőrződött, kézműves alapú népművészetre. A paraszti építészet szerkezeti megoldásait követte többek között Mende Valér (1886–1918), aki a Sírkert 39-es parcellájában alussza örök álmát (1. sor 122-es sírhely). Nemesi címet szerzett értelmiségi apja – aki országgyűlési képviselő is volt nem engedte, hogy festőművésznek tanuljon, ezért a Királyi József Műegyetemre iratkozott be 1904-ben.
Itt hamar megtalálta a hasonlóan gondolkodó társait, és a szakma a Fiatalok csoportjaként emlegette őket. Közös céljuk volt a népi építészet formáinak beemelése a városi környezetbe. Diplomázása után Györgyi Dénessel dolgozott szorosabb kapcsolatban, de tervezett önállóan is. Legfontosabb épületei Kecskeméten valósultak meg – például a Református Újkollégium vagy a Luther Otthon – Budapesten az 1912–1913-ban emelt Attila út 91-es szám alatti bérházának oromzatai mutatják népies törekvéseit. Az első világháború idején önként vonult be tüzérnek, az egyik bevetése során szerzett fertőzésébe halt bele 1918 legelején. Apjával közös síremléke (39. parcella, 1. sor 122-es sírhely) egy egyszerű, de nemes arányú obeliszk.
Az építészképzésben jelentős szerepet vállal a Szent István Egyetem is, mely a tájépítészet terén különösen erős. E kar hallgatóit tömöríti a Rerrich Béla Szakkollégium, melynek névadója (1881–1932) eredendően építészmérnök volt, de első angliai tanulmányútja során magával ragadta a kertépítészet. A XX. század elején Franciaországban is fejlett volt már ez a szakterület, ezért 1907-től Versailles-ban képezte tovább magát. Hazatérése után célja a modern magyar kertművészet megteremtése volt, melyben a tiszta mértani formák dominálnak, csakúgy, mint a modern építészetben. Mivel arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy az épületek harmonikusan illeszkedjenek a környezetükbe, őt nevezhetjük a hazai tájépítészet megalapozójának.
Legjelentősebb építészeti alkotása – egyben a magyar art deco egyik legfontosabb emléke – a szegedi Dóm tér, ahol a téglahomlokzatú püspöki palotát és az egyetemet körülvevő kerteket is mérnöki szemmel tervezte meg. Budapesten a Fehérvári út 88. szám alatti bérháza is art deco jegyeket visel. Oktatóként is elévülhetetlen érdemeket szerzett, ő alapította meg ugyanis a Kertészeti Tanintézetet. Alig múlt el ötvenéves, mikor elragadta a halál. A Sírkertben egy obeliszkkel állítottak neki emléket (46-os parcella, 1. sor 97-es sírhely), melyre 2005-ben ráhelyezték az 1956-os melbourne-i olimpián csapatban ezüstérmet szerző párbajtőrvívó fia, ifj. Rerrich Béla (Póci) sírtábláját is.
A magyar műemlékvédelem egyik legnagyobb alakja a polihisztor Henszlmann Imre (1813–1888) volt. Kassán született, majd Bécsben és Padovában folytatott orvosi tanulmányokat, de humán érdeklődése miatt a császárvárosban művészettörténetet és régészetet is hallgatott. Hozzá kötjük az első magyar művészettörténeti monográfiát, melyet lokálpatriotizmusa indíttatására Kassa városának ó-német stylű templomairól címmel írt 1846-ban. Később olyan topografikus jellegű munkákat is készített mint a Pécsnek középkori régiségei (1869–1872), a Lőcsének régiségei (1878) vagy a Bártfa középkori műemlékei (1879).
Elmélyült építészettörténeti tudásának köszönhetően 1872-ben őt kérték fel a frissen megalakult Műemlékek Ideiglenes Bizottsága első előadójának, a posztot pedig azután is betöltötte, hogy az intézmény 1881-ben – már törvényileg szabályozva – Műemlékek Országos Bizottságává alakult. A halál 1888-ban ragadta el, a Fiumei úti sírkert 34/2-es parcellájában (1. sor 47-es sírhely) pedig egy alacsony emlékkel tisztelegtek neki. Yblhöz hasonlóan őt is megjelenítették egy kör alakú domborműben, a profil beállítás ellenére felismerhető jellegzetes hosszú haja és hosszú szakálla.
A magyar régészet egyik legjelentősebb alakja Hampel József volt (1849–1913), aki későbbi főnökéhez és apósához, Pulszky Ferenchez hasonlóan jogi tanulmányok után fordult a múlt kutatása felé. Útja így a Magyar Nemzeti Múzeumba vezetett, ahol már kezdettől a régészeti anyag rendezésével foglalkozott, 1877-től pedig az Érem- és Régiségosztály őre lett. Ugyanebben az évben indult tanári pályája is a Budapesti Tudományegyetemen, ahol a klasszika archeológia szakon oktatott. Javaslatára létesítették 1878-ban az Országos Magyar Régészeti és Embertani Társulatot, melynek titkárává is megválasztották.
Régészként fő munkahelye azonban a Nemzeti Múzeum volt, ahol indítványozta például az önálló római kori kőtár vagy a gipszöntvénygyűjtemény felállítását is. Mindkettő megvalósult, bár utóbbi azután a Szépművészeti Múzeumhoz került. Jó viszonyt ápolt a Múzeumot 1869 óta vezető Pulszky Ferenccel is, akinek lányát, Pulszky Polexéniát 1883-ban feleségül is vette. Ennek köszönhetően a Sírkertben is a Pulszky család körében kapott helyet, a jobb oldali 30. falsírboltban. Közös emléktáblájukon ugyan az após neve a legnagyobb – hiszen a dualizmus kultúrpápájának is nevezték –, de előtte a nagyszentmiklósi kincs bikafejes ivócsanakját másoló szobor Hampel régészeti tevékenysége előtti tisztelgés is.
A nyitóképen: A Fiumei Úti Nemzeti Sírkert két árkádsora (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció