Keresés az archívumban
Arany János nyomában I. – Az ifjú költő Pest-Budára látogat
2016. november 30. 14:03
2017-ben lesz Arany János születésének 200. évfordulója, ezért a jövő évet az országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította. A pestbuda.hu oldalain az év végéig a költő és a város kapcsolatát bemutató sorozattal megyünk elébe az ünneplésnek.
Helyreállítják a Budavári Palota Szent István-termét
2016. november 25. 22:53
A 83 négyzetméteres terem a Hauszmann Alajos-féle palotaegyüttesben a palotát és a Rudolf trónörökös részére tervezett épületet összekötő nyaktagban helyezkedett el. Hamarosan elkezdődhet az újjáépítése.
Döntés született a SZOT-üdülő pályázatán
2016. november 21. 22:51
A Rózsadombon éktelenkedő szállodacsonk újjáépítésére kiírt pályázaton döntés született.
Százhúsz éves a Műcsarnok
2016. november 21. 22:06
A Monarchia festészetének kiállításával emlékezik meg a Műcsarnok az intézmény 120 éves évfordulójáról.
Kilencven éves a Műjégpálya
2016. november 20. 7:58
Kilencven éve, 1926. november 20-án nyílt meg a Városligetben az ország első műjégpályája.
Mégis megmarad a budavári üvegkocka
2016. november 14. 16:47
A november 11-i Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint a Villamos Teherelosztó épülete a Belügyminisztériumhoz kerül, amely felújítja saját célra.
Kezdődhet a PeCsa bontása
2016. november 10. 18:47
Rövidesen kezdődhet a Petőfi Csarnok bontása, majd helyén az Új Nemzeti Galéria építése.
Bezár a Budai Vigadó
2016. november 8. 17:44
Felújítás miatt másfél évig zárva lesz a Budai Vigadó, vigadalommal búcsúznak az épülettől.
Alakul a dél-pesti szuperkórház
2016. november 7. 19:03
A Nagyvárad téren lehet majd a dél-pesti szuperkórház központja.
Városligeti idill – és ami mögötte van
2016. november 6. 21:34
Kétszáz éve annak, hogy Heinrich Christian Nebbien 1816. októberében letette Pest első, mindenki számára nyitott népkertjének művészi gonddal kidolgozott tervét. A Fortepan archívum képén meg nagyjából száz éve, 1916-ban evezhetett ez az úr az időközben megvalósult parkban, a Városligeti-tavon.
Bionikai központ lesz Józsefváros mélyén
2016. november 4. 11:23
Újabb épülettel bővül a VIII. kerületi egyetemváros. A több mint kétmilliárd forintos beruházásban megvalósuló bionikai központ hat szintjén negyven laboratóriumi egység kap helyet a Balassa utcában. A kerület kifejezetten örül a SOTE és a PPKE beruházásának, a leendő központtal együttműködésre törekednek.
Láng, galamb és rádió – így emlékeztünk 2016-ban a forradalomra
2016. november 4. 11:07
Egy bő hónapja tart sorozatunk a pestbuda.hu oldalain Budapest ’56-os emlékjeleiről. Zárásként a november 4-i szomorú napra is emlékezve most bemutatjuk, milyen szobrok, emlékművek kerültek idén, a hatvanadik évfordulón a főváros köztereire.
'56-os látogatóközpont lesz a köztemetőben
2016. november 2. 13:44
Átadják a Nemzeti Örökség Intézete Látogatóközpontját a Rákoskeresztúri Új köztemetőben. Az új épület 1956 történetét és a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellában nyugvók életét mutatja be.
A szoborparkba vitték a szimbolikus emlékművet
2016. október 29. 20:12
Az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér a XX. századi magyar történelem szomorú epizódjainak szemtanúja. A téren a kommunista államhatalom magának is emlékeket állított.
Ökomenikus kápolna a Műszaki Egyetemen
2016. október 28. 21:50
A BME-n ökomenikus kápolnát adtak át a héten.
Ilyen volt a régi, kopár Rózsadomb
2016. október 27. 17:50
Különleges képre bukkantunk a Rózsadombról. Sok minden megfejthető a látványból, de van, ami rejtve marad.
Telefonközpontból szálloda
2016. október 27. 17:31
Hosszú idő után újraéled, ám megváltozik a funkciója annak az épületnek, amely a Horváth Mihály téren évekig üresen állt, és józsefvárosi telefonközpontként ismerhették a budapestiek. Jelenleg a felújítása zajlik, hotel lesz belőle. A rekonstrukció hónapjai pedig kiválóan alkalmasak arra, hogy felelevenítsük az épület múltját, megmutatva értékeit az olvasónak.
Százhúsz éve avatták fel az Iparművészetit
2016. október 26. 14:30
1896. október 25-én avatta fel ünnepélyesen Ferenc József a Budapesten tartózkodó II. Vilmos német császár társaságában a budapesti Iparművészeti Múzeumot.
Ikertornyok pesti módra
2016. október 25. 9:39
Pest gyönyörű, Budára mosolygó Duna-parti házsorának van egy kis szépséghibája: a Petőfi téri ortodox templom. Pontosabban annak is az egyik, világháborúban lerombolt és a kétezres években kurtán-furcsán kipótolt tornya. De most talán végre helyreállhat a régi harmónia.
Visszakapja tornyát az ortodox templom
2016. október 24. 16:29
Teljesen helyreállítják a Petőfi téri Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyház tornyát.
Repedések az arcokon – A Svábhegy '56-os emlékműve
2016. október 20. 15:08
Szerényen húzódik meg a fogaskerekű svábhegyi megállója mellett az Eötvös József parkban egy '56-os emlékmű. Három, fából készült emberalak emlékeztet az egykori nemzetőrök helytállására és egyúttal a forradalom „hátországára”.
Ilyen lesz az új Nemzeti Táncszínház
2016. október 19. 10:33
A Zoboki Gábor tervei alapján jövőre induló átépítés a megújuló Millenáris első jelentősebb beruházása lesz, a leendő épület új, igazán mozgalmas homlokzatot és a Müpáéhoz hasonlítható, multifunkciós előadóteret kap majd. Itt vannak a látványtervek.
Felújítják a zugligeti lóvasút végállomását
2016. október 17. 15:47
A közelmúltban több fórumon is napvilágot látott a hír, hogy az egykori zugligeti lóvasút végállomás műemléki védettséget élvező épülete a jövőben megújul, és új funkciót kap: a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény költözik a falai közé. Ennek kapcsán az alábbiakban bemutatjuk a közel 150 éves, díszes épület múltját.
Kezdődhet a Buda Palota felújítása
2016. október 13. 18:07
Nem kell közbeszerzést kiírni az MNB-alapítványok tulajdonában álló volt Postapalota (ma Buda Palota) felújítására.
Indulhat a volt Postapalota felújítása
2016. október 11. 14:38
Megkezdődhet a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonában álló Buda Palota (volt Postapalota) felújítása.
Párisi Udvar: a XX. századi bevásárlóközpont
2016. október 7. 15:18
Sokáig váratott magára a Ferenciek terének és környezetének a rendbetétele, amely még most is tart. Hosszú évek után a tér egyik emblematikus épülete is megújul. A mai Párisi Udvar és a neki otthont adó Brudern-ház története majdnem kétszáz éve kezdődött.
Itt az Ybl-reneszánsz a fővárosban
2016. október 7. 9:25
Kétszáz év – és még egyszázaléknyi csúszás: ennyi idő kellett Ybl Miklós építészeti örökségének felfedezéséhez. A 2014-es bicentáriumon mindössze a Várkert Bazár jelezte az egykori mester máig ható tiszteletét, a 2016-os év viszont valóságos „Ybl-boomot” hozott.
Budapest legöregebb fája – A pesthidegkúti hárs
2016. október 5. 9:52
Amióta írjuk a pestbuda.hu oldalain a fákról szóló sorozatot, rendre azt kérdezik az olvasók: melyik a legöregebb fővárosi fa? Nos, valószínűleg a pesthidegkúti Gazda utcai hársfa, amely óvatos becslés szerint is negyed évezredes lehet.
Felszentelték a gazdagréti plébániatemplomot
2016. október 4. 11:25
Huszonhat év után szentelték fel a gazdagréti Szent Angyalok plébániatemplomot.
Végleg rekonstruálják az Ybl tervezte Lónyay villát
2016. október 3. 10:50
Lezárult a Vár oldalában található Ybl tervezte Lónyay villa rekonstrukciójához kapcsolódó néhány közbeszerzés.
Elevátorházból park: megújult a Nehru part
2016. szeptember 30. 14:26
Száz éve még Budapest legmodernebb ipari épülete állt a Petőfi híd mellett, néhány napja viszont már a főváros első biodiverz parkját avatták ugyanitt. Milyen út vezetett idáig? Bemutatjuk.
Folytatódik a Normafa megújulása
2016. szeptember 30. 10:13
A Normafa rehabilitáció második ütemében készült el a Jánoshegyi út átépítése.
Újra nekifutnak a Hotel Rózsadombnak
2016. szeptember 30. 10:08
Budapest egyik leglátványosabb szégyenfoltjára, a Hotel Rózsadombra pályázatot írtak ki.
Mi is az a középület?
2016. szeptember 26. 12:33
A Műcsarnokban állít ki a Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszéke, azt a kérdést körüljárva: mi is az a középület?
225 éve született Széchenyi István
2016. szeptember 23. 16:50
1791. szeptember 21-én született meg Bécsben Széchenyi István, akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyar” kitüntető címmel illetett, és ő volt az első magyar személyiség, aki Pest és Buda egyesítését szorgalmazta.
Nemzeti pöttyös labdáink – a Múzeumkert múltja és jelene
2016. szeptember 20. 12:09
Vajon miféle értéke lehet az évtizedekkel ezelőtt elveszett – a nagy fák ágain fennakadt vagy odvukba gurult – gumilabdáknak? Debreczeni-Droppán Béla történész-muzeológus szerint nagyon is érdekesek, hisz egy jól ismert belvárosi helyszín, a Múzeumkert életteli múltjának beszédes mementói.
Átadták a CEU új épületeit
2016. szeptember 16. 19:19
Megnyitották a CEU modern épületeit a belvárosban.
Jönnek a Kulturális örökség napjai
2016. szeptember 14. 14:21
Főúri paloták, kastélyok, kúriák, várkastélyok, lakóházak, népi épületek, ipari épületek, szakrális terek, temetők, közintézmények, múzeumok, galériák és könyvtárak nyílnak meg a látogatók előtt.
Halad az új Néprajzi megvalósítása
2016. szeptember 14. 14:08
Lezárult a Néprajzi Múzeum új épületének tervezésére kiírt közbeszerzés: sokkal jobb körülmények között tudják majd bemutatni a néprajz kincseit a látogatóknak.
Bontják az MTESZ-t
2016. szeptember 14. 13:35
Szerdán kezdődnek a Kossuth téri MTESZ-székház bontási munkálatai.
Csatlakozik a Várkert Bazár az Örökség Napokhoz
2016. szeptember 13. 13:49
Idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz a Várkert Bazár.
Felújították a XV. kerületi Jézus Szíve-templomot
2016. szeptember 12. 13:14
Húsvétkor gyulladt ki a XV. kerületi Jézus Szíve-plébániatemplomot, mostanra készült el.
Eltűnik a Kis-Dzsumbuj
2016. szeptember 12. 9:13
Kevésbé ismert, hogy a 2014-ben végleg lebontott, Illatos úti Dzsumbujtól egyutcányira, a Gubacsi út és a Kén utca sarkán szintén leromlott, komfort nélküli épületek álltak egykor. Ez volt a Kis-Dzsumbuj, amelynek utolsó, még álló épülete az év végéig a többihez hasonlóan szintén eltűnik.
Unokáink mégse fogják látni: eltűnik az MTESZ-székház
2016. szeptember 10. 18:48
Megszületett a döntés a Kossuth téri metrómegálló felett tornyosuló MTESZ-irodaház bontásáról. Ezzel újabb, a modernséget hirdető Kádár-kori ikonikus épület tűnik el: az elmúlt években mintha a Belváros szabadulni kívánna e terhesnek érzett építészeti örökségtől.
Kiállítás nyílt a Hermina-kápolnáról
2016. szeptember 10. 18:44
Zugló legrégebbi szakrális épületét, a Hild József által tervezett Hermina-kápolnát és a benne működő Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet mutatják be.
Indul az MTESZ-székház bontása
2016. szeptember 8. 11:23
Lebontják a Kossuth téri MTESZ-székházat, a térhez jobban illő, régi terveket követő homlokzattal építenek egy új épületet.
Feltárnák a budavári nagyzsinagógát
2016. szeptember 4. 14:28
Civil kezdeményezés szorgalmazza a budavári középkori nagyzsinagóga feltárását és bemutatását.
Energiatudatos óvoda született
2016. augusztus 30. 14:30
Passzívházas technológiával épült egy óvoda a XIII. kerületben.
Építik az új múzeumi raktárközpontot
2016. augusztus 25. 17:30
Már zajlik az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építése a Liget Budapest keretében: az intézményben látogatóközpont, kutatóintézet és egy 13 ezer négyzetméteres park is létesül majd. Az egykori izraelita kórház imaházát is rekonstruálják.
Új épületet kapott a CEU
2016. augusztus 24. 12:11
Formabontó, modern épület született a Közép-Európai Egyetem Nádor utcai campusán.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.