Clark Ádám

200264_199809_cf5b7d96-2567-4801-9cfe-605a55e03f36_1_.jpg A Budavári Palota vízellátása Amikor IV. Béla megalapította Budát, a város akkor még lényegében a Várhegy tetejét jelentette, ahová az elmúlt közel nyolc évszázad alatt sokféle módon jutott fel a víz. A lovas kocsikon érkező Duna-víz mellett kutak, ciszternák, átemelőberendezések, szivattyúk, vezetékrendszerek biztosították a Királyi Palota és a budai Vár ellátását a zseniális mérnökök közreműködésének és az okos találmányoknak köszönhetően.
A romantika mestere volt – 100 éve hunyt el Máltás Hugó Máltás Hugó a kevéssé ismert építészeink közé tartozik, pedig rendkívül hosszú pályát futott be, és matuzsálemi kort élt meg: kilencvennégy évesen hunyt el 1922-ben. Hogy neve nem került be a köztudatba, az a sokkal többet foglalkoztatott kortársainak, elsősorban Ybl Miklósnak a számlájára írható. Pedig Máltás is meglehetősen nagy számban tervezett, különösen a romantika időszakában. Alkotásaiból az alábbiakban mutatunk be egy összefoglalást.
Ivóvizet a Várba: 165 éve készült a Clark Ádám tervezte vízmű Egy település nem lehet meg víz nélkül. Budán már a középkorban működött egyfajta vízellátás. A várost a Sváb-hegyen lévő forrásokból és a Dunából is ellátták vízzel, amelyet egészen a XIX. század közepéig állati erővel hajtott szivattyúval juttattak fel a hegyre. Az első gépi szivattyúmű 165 éve létesült a fővárosban, az 1856-ban nyílt meg Budán, tervezője nem más, mint a Lánchíd építésvezetője, Clark Ádám.
Clark Ádámtól Cseh Tamásig – Számtalan titkot őriz a 170 év után újjászülető Citadella A Gellért-hegy tetején trónoló erőd masszív tömbjét mindenki ismeri, aki vala ellátogatott Budapestre, vagy legalább képen látta már. Generációk tartották az elnyomás szimbólumának, többször is le akarták bontani, de máig velünk van. A katonaság kivonulását követően megnyugtató funkciót nem igazán sikerült találni neki: maradt az évtizedes kallódás. Ennek vethet véget a most elkezdődött munka.
A Népszigeten gyártották a Hableányt kiemelő Clark Ádám úszódarut Az elsüllyedt Hableányt a Dunából kiemelő Clark Ádám úszódaru a Ganz Hajó- és Darugyárban készült 1980-ban. A magyar gyártmányú daru a dolgos hétköznapokon hidakat épít, hajókat emel ősszel a partra, majd tavasszal vissza a vízre.

További cikkeink