Foerk Ernő

197640_00.jpg Aki templomot épített egy nyomornegyedbe – 155 éve született Foerk Ernő Foerk Ernő nem tartozik a híres építészeink sorába, de fő művét, a szegedi Fogadalmi templomot szinte mindenki ismeri. Ahhoz nagyon hasonló épülete Budapesten is található, méghozzá a XIII. kerületi Tripoliszban, amely a főváros egyik legfélelmetesebb környéke volt. Az 1930-ban felszentelt Szent Mihály-templom fényt vitt a kétes hírű városrészbe.
Felújították az angyalföldi Szent Mihály-templomot Befejeződött a XIII. kerületi Babér utcában álló Szent Mihály-templom külső felújítása. A neoromán stílusú, vöröses téglából és fehér kőből épült templom 1930-ban épült Foerk Ernő tervei szerint.
Egy épület két arca – A józsefvárosi Heinrich-udvar Az Üllői út páros oldalán, az Iparművészeti Múzeummal szemben áll egy neobarokk bérház, amelyet Heinrich Ferenc vaskereskedő építtetett. Nem messze tőle, a szomszédos Mária utcában pedig egy szecessziós jellegű raktárépület hosszú homlokzata húzódik. Az ember nem is gondolná, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, pedig mégis: mindkettőt a Heinrich vaskereskedő család építtette. Utóbbi 1912-re készült el, vagyis száztíz évvel ezelőtt kezdhették el feltölteni áruval.
Egy tér örök változói – A Kossuth Lajos tér szobrai A Kossuth Lajos tér a magyar nemzet főtere. Jól tudta ezt a mindenkori hatalom, így ennek megfelelően alakult a tér arculata is, amelyet leginkább a szobrok határoznak meg. De mégis, milyen alkotások álltak itt, illetve milyenek állnak napjainkban? Erről szól összeállításunk.
Százötven éve született Foerk Ernő, templomépítészetünk egyik jeles mestere A 2018-as esztendő végén még egy alkotóművészről emlékezzünk meg: 150 évvel ezelőtt született Foerk Ernő építész, aki nemcsak tervezőként alkotott, hanem szobrász, iparművész, oktató, építészeti szakíró és műemlékek helyreállítását vezető szakember is volt.

További cikkeink