Foerk Ernő 1868. február 3-án született Temesvárott. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után a bécsi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait, ahol a nagy Friedrich Schmidt volt a mestere. Felfigyelt rá Steindl Imre is, aki meghívta tanársegédnek a Műegyetemre, valamint az Országházat építő irodájába is, ahol a berendezés tervezésének feladatait bízta rá. Már fiatalon is nagyon értékes tapasztalatokat gyűjtött, amit hamarosan lehetősége nyílt tovább is adni, az 1890-es évek közepétől ugyanis a Felső Építő Ipariskolán tanított. Itt jó barátságot kötött Sándy Gyula kollégájával, akivel számos tervpályázaton sikerrel vettek részt, több alkotásuk meg is valósult.

Foerk Ernő az 1920-as években (Forrás: Az 50 éves Vállalkozók Lapja jubileumi albuma, 1929)

Ezeken a mestereitől tanult neogótikus stílust a magyaros szecesszióval vegyítette, utóbbiból főleg a téglaszalagokat vette kölcsön. A téglát azért is alkalmazta előszeretettel a homlokzatokon, mert olaszországi utazásai során rabul ejtették a középkori lombard téglatemplomok. Foerk igazi művész volt, Sándy viszont inkább mérnöki mentalitású építész, így remekül kiegészítették egymást: utóbbi tervezte az alaprajzokat és a bonyolult számításokat igénylő szerkezeteket, előbbinek így több ideje maradt a szemet gyönyörködtető homlokzatok megrajzolására.

Az 1900-as évek második felétől Petrovácz Gyulával dolgozott többet, kettejük együttműködését főleg templomok dicsérik, melyeket a kalocsai érsek megrendelésére építettek. Számos kisebb épület tervezése mellett Foerk restaurálta a barokk kalocsai székesegyházat is. Az ő igazi szakterülete viszont a középkor volt, és ezt a műemléki munkáiban is érvényre juttatta: az ipariskolai tanítványaival nyaranta vidékre utazott, hogy felmérjenek egy-egy román kori vagy gótikus emléket.

A Tripolisz-lakótelep részlete (Forrás: Fortepan/Képszám: 41104)

Mindeközben a főváros rendíthetetlenül terjeszkedett, és az 1910-es évek elején elkezdték beépíteni Angyalföldnek a Rákos-patakról északra eső részét. A mai Váci út és a Béke utak közötti területen földszintes barakkokból álló telepet húztak fel, amelyekben főleg egyszobás szükséglakásokat alakítottak ki. A lakókkal együtt természetesen a kocsmák is megjelentek, közülük az egyiket Tripolisznak hívták, a jó hangzású név azután az egész telepre ráragadt. Tripolisz egyébként Líbia fővárosa (ma helyesen Tripolinak írjuk), melynek birtoklásáért Olaszország 1911-ben hadjáratot indított Törökország ellen, így gyakran szerepelt a lapok hasábjain. Talán ez is hozzájárult a kocsma, illetve a telep elkereszteléséhez. Megjegyezzük, hogy utóbbi sosem vált hivatalos névvé – az Palotai úti kislakásos telep volt –, csak a mindennapi beszédben utaltak így rá.

Tripolisz szinte nyomornegyed és így a főváros egyik legveszélyesebb telepe volt. A lakóknak emiatt fokozott szükségük volt a lelki gondozásra, amelyet 1917-től karmelita atyák láttak el a Hóvirág Kisegítő Kápolna Egyesület keretein belül. A miséket a Tomori úti iskola tornatermében tartották, melyet az 1923-ban megalakult katolikus egyházközség meg is kapott a Fővárosi Tanügyi Hatóságtól. Míg addig a kápolna szó csak az Egyesület nevében szerepelt, ezután valóban felszentelt misézőhelyet alakíthattak ki a tornatermekből, sőt 1923. december 1-jén az Érseki Főhatóság Mester Jenő személyében lelkészt is kirendelt az egyházközség számára.

Az egykori tripoliszi, ma hivatalosan Budapest-Angyalföldi Szent Mihály-templom a Babér utca 17/b szám alatt áll (Fotó: Havas Gyöngyvér/pestbuda.hu)

A két világháború között a megcsonkított országban a kormányzat kiemelt figyelmet fordított a vallásra, hiszen a rendkívül nehéz körülményeket csak erős hittel lehetett átvészelni. Támogatták a templomok létesítését is, ami az építőipart is jótékonyan fellendítette, így kétszeres haszonnal járt. Budapesten a Székesfőváros Tanácsa segítette anyagilag az egyházközségek ilyen beruházásait, amire Tripoliszban azért is volt szükség, mert a lakosság túlnyomó többsége mélyszegénységben élt, és a hívek adományai önmagukban nem tudták volna fedezni a költségeket.

A szegedi Fogadalmi templom (Fotó: Bélavári Krisztina/Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A rossz hírű környék és Foerk Ernő építész sorsa e ponton találkozott: 1929-ben őt bízták meg ugyanis a tervek elkészítésével. Ekkor már bő másfél évtizede dolgozott a szegedi Fogadalmi templomon, így nem csoda, hogy nem tudott szabadulni annak alapelgondolásaitól: Tripoliszba, a mai Babér utca 17/b szám alá is egy kéttornyos, téglahomlokzatú templomot tervezett. Mérete persze jóval kisebb, de így kilencszáz négyzetméteren terül el a latin kereszt formájú alaprajz. Felépítménye úgynevezett bazilikális rendszerű, vagyis a kereszt hosszabbik szárában három hajó fut párhuzamosan, melyek közül a középső magasabb és szélesebb az oldalsóknál. A hosszház végében kialakított szentély félkörívben záródik, és azt egy alacsony körüljáró is határolja.

A tripoliszi Szent Mihály-templom oldalhomlokzata (Fotó: Bélavári Krisztina/Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Első ránézésre a homlokzaton is a közös pontok tűnnek fel, hiszen a piros téglafelületbe mindkettőn világos vakolt mezők vegyülnek, a főhomlokzat közepén nagy méretű rózsaablak nyílik, fölötte pedig az oromzat háromszög alakban záródik. A részletekben viszont Foerk mégis igyekezett eltérni a Tisza-parti székesegyháztól. Míg amazt sokkal több tagolóelem teszi mozgalmassá (párkányok, pillérek, árkádok, törpegaléria) és a tornyok is távolabb állnak egymástól, addig a tripoliszi jóval tömörebb: a tornyok szorosan fogják közre a főhomlokzatot, amelyet síkszerű, geometrikus mezők díszítenek. Foerk már a századfordulós épületein is szívesen alkalmazott tégla háromszögeket, négyzeteket, rombuszokat, amelyeket itt is láthatunk. Szegeden ezek valószínűleg azért sem kaptak akkora teret, mert ott csak átdolgozta Schulek Frigyesnek a XX. század elején készített terveit.

A templom főhomlokzatára képzőművészeti alkotások is kerültek (Fotó: Bélavári Krisztina/Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Jelentős különbség, hogy a Fogadalmi templomon kupola is hangsúlyozza a hosszház és a keresztház találkozását, Tripoliszban viszont erre már nem futotta a pénzügyi keretből. A díszítésre azért odafigyeltek, hiszen a székesfőváros rendelete értelmében a teljes költségvetés 2 százalékát művészi alkotásokra kellett fordítani. A homlokzaton kevesebb van belőlük, és a főhomlokzatra koncentrálódnak: a rózsaablak két oldalán aranyozott alfa és ómega betűk fejezik ki Isten örökkévalóságát, a timpanont pedig Szent Mihály arkangyal, a templom védőszentjének domborműve díszíti.

A templom díszes belső tere (Fotó: Bélavári Krisztina/Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Az épületbe lépve csodálatos látvány tárul elénk, hiszen a falakat összefüggő színes festés borítja, mely ráadásul azt az illúziót kelti, mintha márványból lenne. A síkmennyezetet is kazettás beosztás élénkíti, melynek rekeszeit aranyozott ornamentika tölti ki. A belső tér legszebb része viszont a szentély, melynek negyedgömb alakú boltozatát a Mennyország ábrázolása borítja. Dénes Jenő alkotása felhők közt ábrázolja az Atyát, a Fiút és a Szentlelket – vagyis a Szentháromságot –, a széleken pedig a szentek sokaságát. Az eredeti főoltárt Szent Mihály arkangyal alakja díszítette, azt azonban 1980-ban lecserélték a ma is látható tűzzománc alkotásra. A titulus szent természetesen ezen is megjelenik, de két oldalán ott láthatjuk még Gábriel és Rafael arkangyalt is.

Foerk Ernő domborműve a szegedi Fogadalmi templomon (Fotó: Bélavári Krisztina/Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Foerk Ernő építészi kvalitásait és ragyogó szépérzékét a tripoliszi templom is bizonyítja. Munkájának gyümölcse az 1930-as évben kétszeresen is beérett, hiszen a tripoliszi és a szegedi templomot egy hónap különbséggel szentelték fel: előbbit szeptember 29-én, utóbbit október 24-én. Nem telt el azonban négy év sem, és a halál hirtelen elragadta e világból. A szegedi Fogadalmi templomban helyezték örök nyugalomra, de emlékét a fővárosban is őrzik. Öt évvel ezelőtt, születésének százötvenedik évfordulóján mi is részletesen bemutattuk életművét, amelyet itt olvashatnak.

A nyitóképen: A Szent Mihály-plébániatemplom (Fotó: Bélavári Krisztina/Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)