Sándy Gyula

2023. szeptember 23. 07:00
A European Museum Academy fődíját nyerte el a Széll Kálmán téren található Pénzmúzeum, ezzel magyar intézmény először kapta meg a rangos nemzetközi elismerést. A Sándy Gyula tervei szerint 1926-ban megépült egykori Postapalota épületében működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.
2023. június 20. 10:00
Új fejezet indult a budai Postapalota történetében 2023. június 16-án: Sándy Gyula fő művének közel 100 éves fennállása óta, most először bárki feljuthat az épület panorámateraszára, megcsodálva az onnét nyíló városi kilátást. A korábbi tervekkel ellentétben az ikonikus bástyatorony biztonsági okokból nem lett kilátópont, de így is nagy élmény a közel százéves épület tetejéről körbenézni. Elsőként a sajtó képviselőinek, köztük a Pestbuda újságírójának mutatták be az új látványosságot: a hivatalos megnyitás előtti napon épületséta keretében jártunk a Postapalota tetején.
2023. június 12. 09:00
Sándy Gyula a XX. század első felének egyik legtermékenyebb építésze volt, nevéhez az 1920-as évektől főleg evangélikus templomok fűződtek. A több tucat megvalósult épülete mellett nagyon sok maradt sajnos papíron is, különösen a kései alkotó korszakban. Az 1953. június 12-én elhunyt építészre halálának 70. évfordulóján az utolsó templomterveivel emlékezünk.
2023. június 6. 19:00
A Széll Kálmán téri volt Postapalota egyik jelképének számít a középkori várak bástyáját idéző, messziről is jól látható torony, amelyről jó ideje tudjuk, hogy megnyitják majd a nagyközönség előtt. Erre már csak pár napot kell várni: a torony a tetőterasszal és a kávézóval együtt június 15-től látogatható.
2023. április 26. 14:00
A Budai Postapalotának állít emléket a Pénzmúzeumban nyílt új, időszaki tárlat, valamint bemutatja az épület tervezőjét, Sándy Gyulát. A kiállításon megismerhetjük a Postapalota 100 éves múltját és az épület rekonstrukcióját.
2023. február 3. 09:00
Foerk Ernő nem tartozik a híres építészeink sorába, de fő művét, a szegedi Fogadalmi templomot szinte mindenki ismeri. Ahhoz nagyon hasonló épülete Budapesten is található, méghozzá a XIII. kerületi Tripoliszban, amely a főváros egyik legfélelmetesebb környéke volt. Az 1930-ban felszentelt Szent Mihály-templom fényt vitt a kétes hírű városrészbe.
2022. december 24. 15:00
A Pest szélén átcsordogáló pici Rákos-patak egy sor kerületnek adta a nevét a XVI. és a XVII. kerületben, többek között Rákosligetnek, Rákoskeresztúrnak, Rákosszentmihálynak, Rákoscsabának és Rákoshegynek. Az épített környezetükben is nagy a hasonlóság, falusias, kisvárosias képet mutatnak. Illetve közös még bennük az evangélikus templomaik közti nagy fokú hasonlóság is: az erdélyi erődtemplomokra emlékeztetnek.
2022. május 22. 09:00
A kispesti Templom tér neve beszédes, hiszen három felekezet is ezen a szép helyen építette fel templomát: a katolikus, a református és az evangélikus. Közülük ez utóbbi a legújabb, bár már ez sem fiatal, hiszen 1927. május 22-én, vagyis éppen kilencvenöt évvel ezelőtt avatták fel. Tornyának különleges formája hűen tükrözi építése korának szemléletmódját, belső tere pedig az evangélikus hagyományokat.
2022. május 8. 12:00
Egy nagy múltú város építészeti örökségének darabjait felkutatni és szemügyre venni örök turisztikai sláger. Budapest ezen a területen leginkább a dualizmus kori és a két világháború közötti hagyatékával emelkedik ki: Ybl Miklós, Steindl Imre vagy Lechner Ödön nevével jóformán mindenki találkozik, de ha mélyebbre ásunk, felsorolni is képtelenség, hány méltatlanul kevésbé ismert tehetség járult hozzá a magyar főváros ékesítéséhez. A Széll Kálmán tér délnyugati oldalát díszítő Budai Postapalota épülete is egy ilyen zsenihez kötődik: Sándy Gyula életéről és munkásságáról született idén egy szakmai és laikus szemszögből egyaránt figyelemre méltó kötet.
2022. március 20. 09:00
A Széll Kálmán tér legismertebb épülete az egykori Budai Postapalota, mely 1926-os átadása óta uralkodik méltóságteljesen a környék fölött. A Magyar Posta 2008-ban kiköltözött belőle, így hosszú évekig üresen állt, csak 2016-ban talált vevőre. 2018-ban a Magyar Nemzeti Bankhoz került, és az ekkor kezdett rekonstrukciónak köszönhetően az épület az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum néven született újjá. Történtek hatalmas változások, de azokat gondos odafigyeléssel hajtották végre, és a belső terek úgy újultak meg, hogy az eredeti állapotokra is utalnak. Bejártuk a felújított épületet.
2022. január 26. 10:30
Az Üllői út páros oldalán, az Iparművészeti Múzeummal szemben áll egy neobarokk bérház, amelyet Heinrich Ferenc vaskereskedő építtetett. Nem messze tőle, a szomszédos Mária utcában pedig egy szecessziós jellegű raktárépület hosszú homlokzata húzódik. Az ember nem is gondolná, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, pedig mégis: mindkettőt a Heinrich vaskereskedő család építtette. Utóbbi 1912-re készült el, vagyis száztíz évvel ezelőtt kezdhették el feltölteni áruval.
2022. január 19. 10:00
Éppen 100 éve, 1922-ben kapta alapítója után a Süss Nándor Precíziós Mechanikai és Optikai Intézet Rt. nevet az az üzem, amely később Budapest egyik legnagyobb, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világhírű gyára lett. Az 1939-től Magyar Optikai Művek néven működő gyárnak egykor számos épülete uralta a Csörsz utca környékét, ahol azonban mára a MOM néven és a művelődési házon kívül alig emlékeztet valami az egykori gyárra.
2021. december 29. 11:00
A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb téli sport, amelyet sokan űznek Budapesten. Kevesen tudják, de az ország egyik legforgalmasabb csomópontja, a Széll Kálmán tér helyén egykor egy híres és igen felkapott budai jégpálya működött hatalmas, gazdagon díszített korcsolyacsarnokkal. Az 1930-as évek végére teljesen átalakult a tér, és ma már csak képeink és történeteink vannak az egykori híres budai korcsolyapályáról és sportpályákról.
2021. december 23. 15:30
Március közepén megnyitja kapuit a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont az egykori Postapalotában a Széll Kálmán téren. A Sándy Gyula tervezte, 1924 és 1926 között emelt épület belső felújítása során restaurálták a lépcsőházak különleges kidolgozású korlátait, a kovácsoltvas kilincsekkel díszített tölgyfa kapukat, és sikerült működő állapotban megőrizni a páternosztert is.
2021. december 3. 08:00
A Széll Kálmán tér óriási változásokon ment keresztül az elmúlt években, és noha már megszokhattuk a modern környezetet, a felújítási program valójában csak csütörtökön ért véget: átadták a teret a Krisztina körúttal összekötő átjárót. A passzázs ugyan rövidke, de kivitelezése annál bonyolultabb volt. Mégis megérte, mivel ez egy újabb, igen nagy lépés az akadálymentes Budapest felé.
2021. október 21. 10:30
A Szilágyi Dezső téri református templomot 1896 virágvasárnapján vehették birtokba a hívek, tehát idén ünnepelte építésének 125. évfordulóját. Az Egyházközség számontartotta a jubileumot, és már két évvel ezelőtt megkezdték az épület belső felújítását, amely nagyrészt márciusban fejeződött be. Az építészet hónapja – és a reformáció emléknapjának közeledte – apropóján megnézhettük, milyen lett az új enteriőr.
2021. június 25. 09:00
A Széll Kálmán teret a Postapalotával és a Városmajorral összekötő új gyalogosátjáró építése tavaly ősszel kezdődött, a két vége közel egy hónapja ért össze a Várfok utca alatt. A várhatóan év végén elkészülő alagút nemcsak akadálymentes átjárást fog jelenteni a környék gyalogosainak és kerékpárosainak a Városmajor felé, hanem az egykori Postapalota, újabb nevén Buda Palota épületének is teremt egy új bejáratot.
2020. július 31. 16:00
A Buda Palotában, ismertebb nevén az egykori Postapalotában kialakítandó Pénztörténeti Múzeum bejárata előtt állítják fel Az arany dinamikája című szobrot, és a Postapalota épületében helyezik el a Csodaszarvas című alkotást is. A Sándy Gyula tervezte épület a Magyar Királyi Posta igazgatósági épületének készült 1924-ben, felújítása évek óta tart, a külső rekonstrukciós munkálatok már jórészt befejeződtek.
2020. július 29. 15:00
A budai Postapalotát tervező Sándy Gyula építész munkásságával is megismerkedhet, aki ellátogat a Műcsarnok most megnyílt kiállítására. A Sándy / Konok – Metszéspontok című közös tárlat négy művész pályájának közös vonásait emeli ki, bemutatja az életművek metszéspontjait.
2019. március 5. 12:00
A zugligeti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban tekinthető meg a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös kiállítása Sándy Gyula építőművészetéről.
2018. július 30. 10:03
Ki ne ismerné a Széll Kálmán téri egykori Budai Postapalotát, amely most felújítás alatt áll? Az épület a Magyar Királyi Posta igazgatósági épületének készült az 1920-as években. Hauszmann Alajos javaslatára nyilvános tervpályázatot írtak ki, és ezen Sándy Gyula terve lett a győztes, aki korának nevezetes építésze és műegyetemi tanár volt.