A török kiűzése után a Rákos-patak környékére főleg szlovák telepesek jöttek, akik hozták magukkal evangélikus hitüket is. A protestantizmus eme változata nemcsak a Felvidéken, hanem Erdélyben is hódított, különösen a szász lakosság körében. Mivel ők a déli határokon éltek, és az évszázadok során fokozottan ki voltak téve az ellenséges betöréseknek, nemcsak városaikat, de még templomaikat is fallal vették körül. A szász erődtemplomok ma már a világörökség kincsei, lélegzetelállító építészeti csodák.

A szászkézdi evangélikus templom (Forrás: hu.wikipedia.org)

Érdekes párhuzam, hogy az evangélikusoknak általában is sok üldözést kellett elviselniük, és nemcsak hazánkban, hanem szerte Európában. Emiatt ők is egy erődként tekintettek az egyházi közösségükre, köszönési formájuk az Erős vár a mi Istenünk lett. Ez a felirat szokott szerepelni templomaik kapuja fölött is. A Rákosmentére települő szlovákok között is élt az igény, hogy hajlékot építsenek Istennek, amire azonban csak a két világháború közötti időszakban nyílt meg a lehetőség – korábban általában az iskolában tartották az istentiszteleteket.

Erős vár a mi Istenünk – olvasható a rákosligeti templom kapuja fölött (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A trianoni békediktátum után mindennél fontosabbá vált az emberek hitbeli megerősítése, hiszen a rendkívül nehéz körülményeket csak így lehetett átvészelni. Ekkor ráadásul az ország vezetése is protestáns lett: a kormányzó és a miniszterelnökök többsége is református volt, akik természetesen támogatták a templomépítő kezdeményezéseket. Az anyagi hátteret ettől függetlenül a gyülekezeteknek kellett megteremteniük, ami nem volt könnyű feladat. Szerencsére legalább a tervek beszerzése miatt nem kellett aggódniuk: Sándy Gyula, a korszak egyik sztárépítésze ingyen vállalta azok elkészítését.

Sándy Gyula az 1920-as évek elején (Forrás: Magántulajdon)

Sándy természetesen maga is evangélikus volt, és nemcsak gyakorolta a hitét, hanem az egyházban is fontos szerepet töltött be. A Budai Evangélikus Egyházkerületnek már 1891-ben, mindössze huszonhároméves korában a jegyzője lett, de feljebb is lépett a ranglétrán: 1906-ban gondnoknak, 1924-ben felügyelőnek választották meg ugyanitt. Tagja volt a Budapesti Egyházmegye és a Bányai Egyházkerület presbitériumának, számvevőszékének és az egyetemes közgyűlésnek is. Mivel építészmérnökként végzett a Királyi József Műegyetemen, szaktudását is az egyház szolgálatába állította: a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem főépítészeként is dolgozott.

Flensburg városkapuját, a Nordertort is lépcsőzetes oromzat zárja (Forrás: hu.wikipedia.org)

Nemcsak az egyházban volt azonban ennyire aktív: tanított – előbb a Felső Építő Ipariskolában, majd 1914-től a Műegyetemen –, és rengeteget tervezett is. Épületeinek stílusára is rányomta bélyegét az evangélikusság: az északnémet területekre jellemző téglagótikát tekintette mintának. Ebből fakadóan alkalmazta előszeretettel a vakolatlan, nyerstégla homlokzatokat, valamint a balti-tengeri kikötővárosokra oly jellemző lépcsőzetes oromzatokat is. Formákat, szerkezeteket kölcsönzött ugyan Németországból, de szívében hazafias magyar volt, és fontosnak tartotta, hogy az épületein ez is tükröződjék.

Sándy korai műve, a Hódmezővásárhely-újvárosi református templom, 1899 (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Emiatt már az 1890-es évektől beépítette stílusába a magyar népművészet formakincsét, melynek legősibb, érintetlen változata Erdélyben maradt fenn: szépen faragott faereszek, deszkaoromzatok, kisebb tornyocskák díszítették Sándy épületeit is. Ezekhez tulajdonképpen pályája végéig ragaszkodott. Trianon után pedig szívesen fordult a pártázatos reneszánsz felé is, amely a Felvidék jellegzetes stílusa volt a XVI–XVII. században. Nem mellesleg ő maga is e területről származott: Eperjesen született. A stílussal az igazságtalanul elcsatolt területekre akart utalni, de ez tulajdonképpen az erdélyi népművészet esetében is állt.

A breznóbányai evangélikus templom tornyát pártázatos reneszánsz stílusban tervezte Sándy és Foerk Ernő (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Láthatjuk, hogy Sándy Gyula evangélikus templomainak megjelenését különböző irányból érkező hatások befolyásolták, amiket azonban eltérő arányban vegyített az egyes épületeken, melyek így többé-kevésbé egyéni arcot kaptak. Közülük a leginkább egyedi a rákosligeti, mely egyúttal a legkorábbi is, 1931-ben épült. Ezen a várszerűség jelenik meg leghangsúlyosabban: külső falainak masszív kőburkolata erőt sugároz, ráadásul egy magaslat tetejéről néz a környékre. Főhomlokzatán csak szűk ablakok, lőrésekhez hasonló nyílások láthatók és csúcsíves kapujában is tömör faajtó áll őrt. Tornya sem túl magas, annak oromzata viszont nagyon jellegzetes: lépcsősen záródik, ami az északi (Balti-tenger környéki) építészet ismeretéről tanúskodik.

A rákosligeti evangélikus templom tornya (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Külsejéről tehát hiányoznak az erdélyi motívumok, belül viszont annál több van. A csúcsíves dongaboltozatot a tervező deszkával borította, melyet farács erősít, és egyúttal a gótikus hálóboltozatokra emlékeztető formát hoz létre. Az egyes mezőket viszont olyan stilizált növények töltik ki, amelyek az erdélyi templomok kazettás famennyezetét szokták díszíteni. Az apró templom végében álló oltár még egyértelműbb utalás Erdélyre, hiszen a székelykapuk szerkezetét követi: szépen faragott és festett szárai egy nyeregtetőt tartanak. A kapunyílásban viszont maga az oltárkép látható.

Az oltár a székelykapuk szerkezetét követi (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A rákosszentmihályi evangélikus templom sokban hasonlít a rákosligetire, de kevésbé várszerű, játékosabb külsőt rajzolt neki tervezője. A torony itt is lépcsős oromzatban záródik, de az egyes fokok lekerekítettek, és eredetileg növényi indák, virágok borították a felületét. A torony tetején jelenleg egy hengeres fiatorony áll, az első tervváltozatokon azonban még az erdélyi templomokra jellemző, hegyes tornyocska szerepelt, melynek törzsét apró nyílások törik át, alsó széle pedig csipkézett.

A rákosszentmihályi evangélikus templom napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A templom eredeti terve (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A belső térben az oltárépítmény formája szépen követi a torony oromzatát, ugyanolyan lekerekített lépcsőfokokból áll, felületében viszont szerencsére megmaradtak az intarziás technikával készült, tekergő virágok. A mellette álló szószék is a fafaragás művészi tökélyéről tanúskodik, mellvédjébe virágdíszes betéteket ültettek, a tetejét – az úgynevezett hangvetőt – pedig a Szentlélek galambja, valamint Luther-rózsákkal díszített csúcs díszíti.

Az oltár követi a torony oromzatának formáját (Forrás: Evangélikus Országos Levéltár)

Az 1938–1939-ben emelt rákoshegyi evangélikus templom emlékeztet leginkább a szász erődtemplomokra, főleg a torony felső részének elrendezése miatt: a hegyes, gúla alakú sisakot négy kisebb, de hasonló formájú fiatorony veszi körbe. Várszerűséget ad neki a téglahomlokzat is, melyen csak viszonylag szűk ablakok nyílnak. A harangok helyét félköríves záródású, neoromán jellegű ikerablakok árulják el, melyeket tömzsi oszlopok választanak el. A falba mélyített, úgynevezett bélletes kapu is a középkori építészetre utal, amikor a szászok is építették templomaikat. Az erőt sugárzó falak komorságát csak néhány apró dísz oldja: a bejárat fölötti félköríves mezőt kitöltő stilizált virágok – ahol Luther-rózsát és az építés évét is feltüntették –, valamint a szentély hátsó falából kissé kiemelkedő kereszt.

A várszerű rákoshegyi evangélikus templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A rákoscsabai evangélikus templom is 1939-ben épült, és stílusában nagyon közel áll a rákoshegyihez: homlokzatát ugyanúgy teljesen tégla borítja, és tornya sarkain is fiatornyok állnak. Elrendezése azonban más, hiszen a torony oldalra került. A részletekben is felfedezhetünk különbséget: a fiatornyok alacsonyabbak, és sisakjuk is laposabb, bár a protestáns templomokra jellemző csillag alakú sisakdísz magasítja őket. Egyébként az evangélikusok a XX. században már gyakrabban helyeztek keresztet templomaik csúcsára, de mint itt is látható, a csillag is előfordult. Az utóbbi két templomon látott fiatornyok azonban nemcsak a szászok, hanem a székelyek építészetére is emlékeztetnek, sőt valójában az ő templomaikon még általánosabb is. Ezzel azonban csak még inkább alkalmasak arra, hogy az elvesztett Erdélyt juttassák eszünkbe.

A rákoscsabai evangélikus templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Rákosmente legnagyobb evangélikus temploma a rákoskeresztúri, mivel a gyülekezet is jóval népesebb a többinél. Éppen emiatt az igény már jóval korábban felmerült templom építésére, amelyet 1800-ra fel is avattak. A lakosságszám emelkedésével már a XIX. század végén is szükség lett volna újabb templomra, de csak az 1930-as évekre sikerült megteremteni hozzá a pénzügyi alapot. Sándy ide is egy erős várat tervezett: a téglaburkolat, a szűk ablakok, de különösen a főhomlokzat széleire helyezett, körbástyára emlékeztető lépcsőházak mind védelmet sugároznak. A bejárat fölött és a toronysisak lábánál pártázat halad, amely azonban lágyan hullámzó körvonalával virágszirmokra emlékeztet, mintha egy stilizált tulipán lenne – ezt a népművészetre történő utalásként lehet értelmezni.

A rákoskeresztúri evangélikus templom tornya (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az erdélyi népi építészet a belső térben látványosabban jelenik meg, elsősorban a sok fának köszönhetően: a falakat barnára pácolt deszkákból álló lambéria borítja, melynek tetején ugyanolyan tulipános pártázat vonul végig, amilyet a külsőn is láttunk. A padok végeit is tulipánformára faragták az asztalosok, és a szószék fölötti tetőt – az úgynevezett hangvetőt – is pártázat koronázza. E templom kuriózuma a mennyezet, amit halszálkarendben rakott deszkák burkolnak, mintha parketta lenne. Az egyszerű, paraszti életet képviselik a lámpákat tartó bájos falikarok is, melyeket búzakalászok, szőlőlevelek és szőlőfürtök díszítenek.

A rákoskeresztúri templom belső tere (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A Rákos-patak mentén valóban kisközségek, kisvárosok jöttek létre, szinte falusinak mondható városképpel. 1950. január 1-jén, Nagy-Budapest létrehozásakor viszont a fővároshoz csatolták őket. Noha már lassan háromnegyed évszázada, hogy a XVI. illetve a XVII. kerületet alkotják, nagyrészt megőrizték vidéki jellegüket, melyhez ezek az – erdélyi falvakat megidéző – evangélikus templomok is remekül illenek.

A nyitóképen: A rákoshegyi evangélikus templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)