Sándy Gyula felvidéki evangélikus családból származott, és a gyökerek végigkísérték az egész életét: rengeteg lutheránus templomot tervezett, melyeket az északkeleti országrész jellegzetes építőmodora, a pártázatos reneszánsz szerint formált. Nem követte ugyan teljesen híven az eredeti formákat, célja ugyanis egy sajátos stílus létrehozása volt, melyben a reneszánsz keveredett a gótikával.

Sándy Gyula időskori portréja (Forrás: Magántulajdon)

A hegyek között látott évszázados várak elbűvölték, és ő is erődszerű épületeket akart létrehozni. Az evangélikus templomoknál ez azért is volt szerencsés ötlet, mert a felekezet jelmondata és egyben köszönési formulája is az Erős vár a mi Istenünk. A túlzott ridegséget Sándy azért egyéb stíluselemek felhasználásával oldotta, előszeretettel nyúlt a népművészethez, illetve kései korszakában az expresszionizmushoz és a modernizmushoz is.

A budapesti protestáns helyőrségi templom pályatervének A jelű változata (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Utóbbiak különösen az 1940-es évektől figyelhetők meg a tervein, melyek azonban sajnos nagyrészt papíron maradtak. A legkifejezőbb példát a budapesti protestáns helyőrségi templom szolgáltatta, melyet nem csupán az evangélikus, de a református felekezet számára is készített Sándy. A rajzok egy pályázatra készültek, amit a Budapesti Protestáns Katonai Egyházközség hirdetett meg 1940-ben: a II. kerületi Fő utca mentén (a mai Nagy Imre téren) elterülő – a Székesfővárostól frissen megszerzett – telekre kellett egy helyőrségi templomot tervezni.

A helyőrségi templom B jelű változata (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Noha a két protestáns felekezet sokban hasonlít egymásra, az istentiszteletben vannak eltérések, amelyek a templomok elrendezésére is kihatnak. Általánosságban azért elmondható, hogy a két világháború között gyakori volt a centrális alaprajz, amit a liturgia indokolt. Lévén az igehirdetés a szertartás meghatározóbb része, az építészek arra törekedtek, hogy az emberek minél közelebb ülhessenek a szószékhez. Erre a középpontos elrendezés kézenfekvő és látványos megoldást kínált. Az evangélikus templomoknál a szabályos sokszög, míg a reformátusoknál a szabálytalan sokszögű elrendezés volt ideálisabb. A két felekezet hívei által közösen használt templomoknak leggyakrabban háromszögű vagy nyolcszögű alaprajzot készítettek.

A hosszanti elrendezésű változat alaprajza (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A megmérettetésre Sándy két változatot adott be: az egyiknek egy nyolcszög képezte az alapját, míg a másiknak egy téglalap, így az előbbit középpontos elrendezésűnek, utóbbit hosszantinak mondhatjuk. Mivel a templomot mindkét protestáns felekezet használta volna, ennek megfelelően kellett elkészíteni a berendezését. A hosszanti kialakítású változat egyenes záródású szentélyfülkéjét különféle funkcionális helyiségek fogták közre, az épület elejének két sarkán pedig egy-egy bástyaszerű torony állt.

A centrális tervváltozat alaprajza (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A centralizáló változat a nyolcszög alaprajz miatt az evangélikus liturgia számára megfelelőbb volt, mert a tér végéhez egy egyenes záródású szentélyfülke is csatlakozhatott, amelyre a reformátusoknál nincs szükség. A főhomlokzat két oldalán szintén két bástyaszerű, nyolcszög alaprajzú torony állt volna. A hosszanti elrendezésű változatot síkfödém fedte volna, a középpontost viszont figyelemre méltó vasbeton hevederekkel tartott félgömbkupola.

A tervek szerint a belső berendezés rendkívül modern lett volna: a szentélyben forgatható emelvényen kapott volna helyet mind a református liturgia számára készített szószék és az úrasztala, mind az evangélikus liturgia során használható oltár. Az emelvény egyik állásában a szószék helyezkedett el a hívőkkel szemben, előtte pedig az úrasztala állt, ekkor az evangélikus oltár oldalra került. Elforgatás után az oltár került a szentély középtengelyébe, a szószék pedig oldalra. Ennek makettje megtekinthető az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállításán.

A templom pártázatának formája a firenzei Palazzo Vecchiót idézi (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1865. június 11.)

Bár nem annyira, mint a szerkezet, de a homlokzat is hordozott modernnek tekinthető jegyeket: díszek például már egyáltalán nincsenek rajta, helyette a nagy méretű, sík falfelületek uralják a látványt, különösen a hosszanti elrendezésű változaton. A pártázatban is új formákat figyelhetünk meg: míg korábbi épületein a lágyabb körvonalak voltak jellemzőek, itt hegyes, villás párták sorakoznak mindkét verzió tetején. Ezek jelezhetik az expresszionizmus utóhatását, de akár a virágzó olasz kulturális kapcsolatokra is reflektálhatnak. Ugyanilyen pártázatot láthatunk ugyanis számos itáliai középkori épületen, például a firenzei városháza, vagyis a Palazzo Vecchio tornyán. Az 1927-ben megkötött olasz–magyar barátsági szerződés nagyon sok művész figyelmét fordította Itália felé, és úgy tűnik, hogy Sándyt is megihlette.

A pesthidegkúti evangélikus templom terve (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Az ehhez hasonló villás – vagy másként fecskefarkas – párták még számos tervén megjelentek, például a pesthidegkúti evangélikus templomon is. Az itteni gyülekezet 1935-ben alakult meg az Óbudai Egyházközség fiókegyházaként, de templomépítéshez csak hat évvel később fogtak. A tervek elkészítésére Sándyt kérték meg, aki 1941 nyarán rajzolta azokat úgy, hogy egy már meglévő földszintes épület mellé helyezte, és arra egyúttal egy emeletet is ráépített. A fecskefarkas párták a templom kapuzatán és a főhomlokzati kis torony tetején vonultak volna végig, de ez végül nem valósult meg, sőt még a torony sem épült fel. A külsőn így tulajdonképpen semmi sem árulkodott arról, hogy a falak mögött templom bújik meg.

A pesthidegkúti templom torony nélkül valósult meg (Forrás: Magántulajdon)

A második világháború után a hívek egy új szárny hozzátoldásával szerették volna szimmetrikussá tenni az épületet, amelyhez Sándy 1951-ben készített is terveket. A vallásellenes politikai rendszer azonban nem kedvezett az ügynek, így a bővítés csak 1991-ben történt meg. Ma a Sarepta Evangélikus Szeretetotthon működik a falak között.

A sződligeti evangélikus templom terve (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A sződligeti evangélikus templom története annyival szerencsésebb, hogy kaphatott tornyot, bár annak sisakja nem az eredeti elképzelések szerint valósult meg. Sándy 1941 októberében egy meredek oldalfalú gúlasisakot rajzolt, melyet minden oldalán három-három hegyes párta övezett volna. Az építkezés végül csak 1944 elején indult meg, az alapkőletételt február 28-án tartották. A háborús anyaghiány miatt a tornyot végül csak egyszerű, lapos gúlasisakkal zárták. A templom egyetlen díszei így tulajdonképpen csak az oromzatban alkalmazott fűrészfogas téglakötések voltak, ezekkel próbálta a tervező élénkíteni a piros téglahomlokzat monotonitását. Bár méretei igen szerények, építése így is elhúzódott, és csak 1948. augusztus 8-án avatta fel Ordass Lajos püspök.

A sződligeti evangélikus templom napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Sándy a második világháború évei alatt is tervezett evangélikus templomokat szerte az országban. Bár mestere volt a takarékos építkezésnek, de a világháború annyira nehéz körülményeket teremtett, hogy azoknak csak töredéke jutott el a megvalósulásig. Ilyen üdítő kivétel volt a kézdivásárhelyi templom, melyet Észak-Erdély visszatérését követően kezdett tervezni. A Kárpát-medence legkeletibb evangélikus templomát végül csak a harcok elmúltával, 1947-ben vette használatba a gyülekezet. A helyszín miatt ezúttal a székely népi építészet kínálkozott megfelelő stílusválasztásnak.

A balatonfenyvesi protestáns imaház terve (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Általában mégis inkább pártázatos tervek kerültek ki az irodájából, melyek jellemző jegyeit leghívebben talán a balatonfenyvesi protestáns imaház foglalta össze: meglehetősen apró, torony nélkül áll, a harangot pedig csak egy alacsony oromfal foglalja magában. Ez hordozza a fecskefarkas pártákat is, melyeket lépcsőzetesen rendezett el a tervező. A téglahomlokzatot ezúttal szakrális motívumokkal díszítette volna: a bejárattól balra a reformátusok Úrvacsora asztala egy kehellyel, jobbra pedig az evangélikusok keresztje szerepelt volna. Ez ugyan nem, de a Győr közelében fekvő Gyömöre imaháza 1948-ban felépült, és látható, hogyan nézett ki a gyakorlatban a bájos pártázatos oromfal.

A Gyömörén felépült evangélikus imaház (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A rendíthetetlenül dolgozó Sándy Gyula még a kommunizmus legsötétebb időszakában, az ötvenes évek elején is készített terveket újabb templomokhoz. A híveknek ugyanis annál nagyobb szükségük lett volna rájuk, de felépítésük a hatalom ellenállása miatt nagyon lassan haladt. Így többnek a felavatásán a tervező már nem lehetett jelen, 1953. június 12-én örökre elszenderült.

Nyitókép: A budapesti protestáns helyőrségi templom A jelű pályaterve (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)