„Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” címmel új időszaki kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban, mely Krisztinaváros egyik legimpozánsabb épületét, a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be. A Pénzmúzeumban megtekinthető kiállítás nem titkolt célja, hogy az ingatlan történetén túl közelebbről is megismertesse az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula építészmérnököt – olvasható a Pénzmúzeum lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményében.

A Budai Postapalota impozáns épülete (Fotó: Pénzmúzeum)

A szövegben felidézik: az épület területén, a mai Széll Kálmán téren és környékén a múlt század elején egy téglaégető, illetve  egy bányató állt, mely korcsolyázásra és egyéb sportok űzésére adott lehetőséget. Az idillikus környezetet az I. világháború rajzolta át. A világháború lezárását követően az ország újraindítása érdekében biztosítani kellett az emberek közti gördülékeny kommunikációt. A Magyar Királyi Posta és Távírda a Széll Kálmán téren lévő telket vásárolta meg, hogy felépítse rajta új székházát.

„Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” című kiállítás termei (Fotó: Pénzmúzeum)

A 100 évvel ezelőtt kiírt pályázatot Sándy Gyula építészmérnök nyerte, aki a két világháború közötti első nagyszabású állami beruházás eredményeként megépítette az ország első modern irodaházát. Az épület Postapalotaként vonult be a köztudatba, a műemlékvédelmi rekonstrukciót követően ma a Magyar Nemzeti Bank tulajdona, és a jegybank által életre hívott Pénzmúzeum helyszíne – derül ki a  sajtóközleményből.

A tárlat a Pénzmúzeumban tekinthető meg, kedd kivételével a hét bármely napján ingyenesen látogatható 2023. április 18-tól szeptember 30-ig – írják a tájékoztatóban.

Forrás: Pénzmúzeum

Nyitókép: „Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” címmel új időszaki kiállítás nyílt a Postapalotában (Fotó: Pénzmúzeum)

KORÁBBI CIKKEK:

Lenyűgöző belső terek – Bejártuk a felújított Postapalotát

Színes mementó egy zseniális építészről – A Postapalota lett Sándy Gyula fő műve