Pénzmúzeum
A 100 éves Magyar Nemzeti Bankról kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban
2024. április 30. 18:30
Kiállítással tiszteleg a Pénzmúzeum a Magyar Nemzeti Bank centenáriuma előtt. Tárgyi emlékek, archív felvételek, numizmatikai kincsek, az utcán sepregetett hiperinflációs bankjegyek másolata, soha ki nem adott emlékéremtervek láthatók a tárlaton. Ízelítőt kapunk az Aranyvonat krimibe illő vagyonmenekítéséből, megelevenednek hősök, tanúi lehetünk történelmi pillanatoknak.
Rangos nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum
2023. szeptember 23. 7:00
A European Museum Academy fődíját nyerte el a Széll Kálmán téren található Pénzmúzeum, ezzel magyar intézmény először kapta meg a rangos nemzetközi elismerést. A Sándy Gyula tervei szerint 1926-ban megépült egykori Postapalota épületében működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.
A Postapalota tetején: megnyílt a panorámaterasz Buda ikonikus épületében
2023. június 20. 10:00
Új fejezet indult a budai Postapalota történetében 2023. június 16-án: Sándy Gyula fő művének közel 100 éves fennállása óta, most először bárki feljuthat az épület panorámateraszára, megcsodálva az onnét nyíló városi kilátást. A korábbi tervekkel ellentétben az ikonikus bástyatorony biztonsági okokból nem lett kilátópont, de így is nagy élmény a közel százéves épület tetejéről körbenézni. Elsőként a sajtó képviselőinek, köztük a Pestbuda újságírójának mutatták be az új látványosságot: a hivatalos megnyitás előtti napon épületséta keretében jártunk a Postapalota tetején.
Jövő héten nyílik meg a Postapalota kilátója
2023. június 6. 19:00
A Széll Kálmán téri volt Postapalota egyik jelképének számít a középkori várak bástyáját idéző, messziről is jól látható torony, amelyről jó ideje tudjuk, hogy megnyitják majd a nagyközönség előtt. Erre már csak pár napot kell várni: a torony a tetőterasszal és a kávézóval együtt június 15-től látogatható.
A korcsolyapályától a Pénzmúzeumig – Kiállítás nyílt a Postapalotában
2023. április 26. 14:00
A Budai Postapalotának állít emléket a Pénzmúzeumban nyílt új, időszaki tárlat, valamint bemutatja az épület tervezőjét, Sándy Gyulát. A kiállításon megismerhetjük a Postapalota 100 éves múltját és az épület rekonstrukcióját.
Átadták a Csodaszarvas-szobrot a volt Postapalota kertjében
2022. december 16. 20:00
Felavatták a Csodaszarvas-szobrot a Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum, vagyis az egykori Krisztina körúti Postapalota kertjében. A Pénzmúzeum jelképét, a hat méter magas talapzaton álló öt méter magas alkotást, amely a megújulást, a felemelkedést, a bőséget szimbolizálja, a Krisztina körúton közlekedő gyalogosok és autósok már messziről is jól láthatják.
Aranyrúd a mélyben – Március 15-én nyit a Pénzmúzeum a Buda Palotában
2022. március 11. 14:30
A Széll Kálmán tér egyik legismertebb épülete, az egykori Budai Postapalota az utóbbi években óriási változásokon ment keresztül. A Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg, és 2018-ban kezdte meg átalakítással egybekötött felújítását. Külseje visszakapta régi fényét, belső tereit viszont modernizálták, és egyúttal az új funkcióihoz igazították: nagyobb részét a bank felügyeleti központja foglalta el, az északi szárnyban pedig a Pénzmúzeumot rendezték be, amely március 15-én nyitja meg kapuit. A sajtó képviselőinek viszont már bemutatták, az eseményen mi is ott voltunk.
Márciusra elkészül a Pénzmúzeum az egykori Postapalotában
2021. december 23. 15:30
Március közepén megnyitja kapuit a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont az egykori Postapalotában a Széll Kálmán téren. A Sándy Gyula tervezte, 1924 és 1926 között emelt épület belső felújítása során restaurálták a lépcsőházak különleges kidolgozású korlátait, a kovácsoltvas kilincsekkel díszített tölgyfa kapukat, és sikerült működő állapotban megőrizni a páternosztert is.
Több évtizedes terv válik valóra a Széll Kálmán teret a Városmajorral összekötő alagút megépítésével
2021. június 25. 9:00
A Széll Kálmán teret a Postapalotával és a Városmajorral összekötő új gyalogosátjáró építése tavaly ősszel kezdődött, a két vége közel egy hónapja ért össze a Várfok utca alatt. A várhatóan év végén elkészülő alagút nemcsak akadálymentes átjárást fog jelenteni a környék gyalogosainak és kerékpárosainak a Városmajor felé, hanem az egykori Postapalota, újabb nevén Buda Palota épületének is teremt egy új bejáratot.
A Csodaszarvas és Az arany dinamikája című szobrok díszítik majd a felújított Postapalotát
2020. július 31. 16:00
A Buda Palotában, ismertebb nevén az egykori Postapalotában kialakítandó Pénztörténeti Múzeum bejárata előtt állítják fel Az arany dinamikája című szobrot, és a Postapalota épületében helyezik el a Csodaszarvas című alkotást is. A Sándy Gyula tervezte épület a Magyar Királyi Posta igazgatósági épületének készült 1924-ben, felújítása évek óta tart, a külső rekonstrukciós munkálatok már jórészt befejeződtek.
További cikkeink
Folytatódnak a Pázmány Campus bontási munkálatai
Október első hetében folytatódik a Pázmány Campus tömbben, a józsefvárosi Palotanegyedben a belső épületek, a paloták közé ékelődő irodaépület, valamint a már elbontott stúdióépület és garázs melletti hátsó épület bontása. A Magyar Rádió egykori telephelyén a fellelhető értékeket megpróbálják megőrizni, az értékes tárgyakat, amelyeket most kézi bontással tárnak fel, majd átadják az értékleltárban megjelölt fogadó szervezeteknek.
Megújult Izsó Miklós síremléke a Fiumei úti sírkertben
Megújult Izsó Miklós szobrászművész eredetileg közadakozásból emelt síremléke a Fiumei úti sírkertben. A carrarai márványból készült, közel 135 éves síremléket teljeskörűen felújították.
Buszok Budára
Száz éve jelentek meg az autóbuszok Budán. A budai oldalra vezető út nem volt egyszerű, mert az akkori buszoknak a Lánchíd enyhe emelkedésének a legyőzése sokkal nagyobb kihívás volt, mint egy mai autóbusznak felkapaszkodni a budai hegyekbe.