Ez az első monográfia Sándy Gyuláról (róla korábban egy visszaemlékező forráskiadvány jelent meg), mely Bodó Péter művészerttörténész  alapos kutatói és szerzői munkája révén készülhetett el. Az építész neve kisebb közismeretnek örvend, miközben igen sok terve megvalósult. Hamar megtudjuk róla, hogy az evangélikus templomépítészet gyakorlott szakembere volt, de épített iskolát, kastélyt, egyéb hivatali épületet, még emlékművet is. Szerette, ha épületei nyerstégla homlokzatot kapnak, és már kezdőként is ügyelt arra, hogy a létező stíluselemekből olyan egyéni formákat keverjen ki, melyek csak őrá voltak jellemzőek.

A könyv négy főfejezeten át ismertet meg bennünket Sándy Gyulával. Az első a mester életrajza: megtudjuk, hogy felvidéki születésű és kötődésű, illetve családfájában több művészt is tisztelhetünk (többek között Ferenczy Istvánt, a magyar szobrászművészet kiemelkedő alkotóját). Diákéveiről, utazásairól, házasságáról, s persze az építészet megszeretésének lépcsőfokairól hosszan olvashatunk.

Jelentős figyelmet kapnak a Műegyetemen, Pecz Samu irodájában és a Felső Építő Ipariskolában töltött esztendők, majd az I. világháború, az 1920-as és 1930-as, végezetül a nyugdíjasévek. Nehéz is volna kiemelni bármely szakaszát az ő változatos életútjának, melyet a kiadvány naplóbejegyzésekkel, idézetekkel és archív fotókkal színesít. A második főfejezet Sandy Gyula építészetének általános jellemzőit mutatja be: a középfolyosós kialakítás előnyben részesítésétől a magyar népművészetből és a gótikából átvett elemek közös alkalmazásán át a jól tervezett templom feltételeinek ismertetéséig minden részletbe bebocsátást nyer az olvasó.

Sándy Gyula (és családja) életének fontos pillanatait megörökítő képekkel is találkozhatunk a kötetben (Fotó: pestbuda.hu)

Természetesen a könyv leghosszabb részét (több mint 140 oldalt) Sándy Gyula munkáinak aprólékos ismertetése teszi ki. A tervezett és valóra is vált munkái időrendi sorrendben követik egymást. A kezdeti évekből kiemelkedik a győri városháza és Budapesten a Szabadság tér rendezési pályaterve, illetve a megvalósult Budai Református Egyházközség Bérháza (ekkor több elkészült épülete Hódmezővásárhelyhez köthető).

Ezt követi a  szintén méltatlanul kevésbé ismert Foerk Ernő építésszel töltött évtized: közös munkáik elsősorban Horvátországban valósultak meg a Zágrábi Postapalota és a dióssszentpáli Tüköry-kastély képében. Megmérettették magukat a bécsi Hadügyminisztérium látványos elgondolásával is, Budapesten pedig a Sáros és Rudas fürdők, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium terveivel.

Ezután megtudhatjuk, hogy a Széll Kálmán téren néhány évig Sándy Gyula Korcsolyacsarnoka állt, majd az Újpesti Posta elkészülése után jut el főművéhez, a Budai Postapalotához (mai nevén Buda Palota), amely tökéletes kiforrottságában reprezentálja az igazi „Sándy-stílust”. A részletes leírás kitér az épület 2018-as – eredeti homlokzatához teljesen hű – felújításra is. Meg nem valósult pályaterveinek egyik csúcsa is erre az időszakra esik: az ENSZ elődjének tekinthető Népszövetség genfi palotaszékházának elképzelése (melyről képeket is láthatunk a könyvben) monumentális vállalást jelentett volna.

A Budai Postapalota homlokzatairól, tetőzetéről és belső tereiről sem maradunk le (Fotó: pestbuda.hu)

Sándy munkásságának legtermékenyebb évtizedében (1930-tól 1940-ig) olyan pályázatokkal ismerkedhetünk meg, mint a debreceni városházának vagy a pesti Szabadság tér déli oldalának terve. Több budapesti evangélikus templomának felépülése is erre az időszakra tehető (Pestújhely, Budafok, Angyalföld, valamint Rákosmentén öt különböző kerületrészen), de országszerte számos helyre pályázik megvalósult (többek közt Székesfehérvár, Hatvan, Monor, Battonya, Eger), illetve meg nem valósult templomtervekkel (például Érd, Orosháza, Szeged). Kuriózumként egy indiai evangélikus templom koncepciója is szóba kerül.

Világosan kirajzolódik, miként vált Sándy Gyula a templomépítészet mesterévé (Fotó: pestbuda.hu)

Az építész eltökéltsége nem csorbult a nyugdíjasévei (1940-től 1953-ig) alatt sem, további templomok terveit készítette el – köztük a megvalósult győri-nádorvárosi, valamint sződligeti evangélikus templomokat –, ezenkívül lakóházak terveivel, de még a budapesti Várhegy lejtőjének rendezési ötletével is előállt. Az utolsó fejezet betekintést kínál Sándy Gyula szakmai-közéleti tevékenységébe: megtudhatjuk, mely egylet, kamara vagy épp bizottság tagjaként vállalt feladatokat, és milyen sikerek kísérték e tagságokat. Kapunk összefoglalót a mester felszólalásairól és előadásairól is: kiderül például, hol látta volna szívesen az új budapesti városházát felépülni, vagy a Kossuth-szoborcsoportot elhelyezni (természetesen szakmai szempontokkal indokolva). Végezetül felsorolás következik Sándy Gyula publikációról, a kötetet pedig jegyzetek, bibliográfia és névmutató zárja.

Remek kiadványt tisztelhetünk ebben a Sándy Gyula-monográfiában. Azon túl, hogy segít megismertetni bennünket a korszak kevésbé ismertebb talentumainak egyikével, az építészettörténet és a városesztétika kedvelői is örömüket fogják lelni benne.

Nyitókép: A Sándy Gyula című könyv borítója (Fotó: pestbuda.hu)