közterület

447421688_846589217516262_2611611549820673916_n (2).jpg Felavatták Dajka Margit emlékművét Terézvárosban A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben emlékművet állítottak Dajka Margit színésznőnek. Az alkotás több mint 200 azonos méretű kockából épül fel, 24 kockában a színésznő életének és pályafutásának jelentős pillanatait láthatjuk. Az új sétálóutcában fákat ültettek, virágládákat és padokat is elhelyeztek.
Melyik közterületet nevezzék el Törőcsik Mariról Újbudán? Törőcsik Mari sok évig lakott Újbudán, ahol hamarosan közterületet neveznek el róla. A helyiek most szavazatukkal dönthetik el, hogy a jelenlegi Etele tér, a Függetlenségi park, az Etele park vagy a Feneketlen-tó körüli terület viselje-e a jövőben a legendás színésznő nevét.
Csaknem ezer utcanév emlékeztet Budapesten a határon túli területekre Budapesten utcák, terek elnevezései is őrzik azoknak a területeknek az emlékét, amelyek az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal más államok fennhatósága alá kerültek. A csaknem ezer ilyen közterületből kerestünk fel néhányat a trianoni évfordulón, amely 2010 óta immár a nemzeti összetartozás napja is.
Minek nevezzelek? – Budapest közterületei és épületei a XX–XXI. századi pesti szlengben Szokott sétálni a Csirke-korzón? Szeret megpihenni az árnyas fák között a Drótszigeten? Át szokott haladni a K hídon? Valószínűleg könnyebben tud válaszolni a kérdésekre, ha eláruljuk, hogy a kiemelt szlengkifejezések Budapest jól ismert helyszíneire utalnak: a József körútnak a Baross utca sarkától az Üllői úti kereszteződésig tartó belső körére; a Városligetben arra a szigetre, amelyen a Vajdahunyad vára áll; illetve az Óbudai-szigetre vezető hídra.
Hat közterület kapott új nevet a fővárosban Kalevala park, Regőczi István tér, Fácános tér is lett Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangú döntéssel adott nevet hat közterületnek a kerületek kezdeményezésére.
Utcát neveznek el Makovecz Imréről Óbudán A III. kerületi Kecske utca egy szakasza kapja az organikus építészet mesterének nevét.
Tovább élő múlt: még mindig vannak önkényuralmi utcanevek A rendszerváltás utáni három jelentősebb átnevezési hullámot követően még mindig legalább harminc olyan közterület van Budapesten, amelynek elnevezése kommunista, szociáldemokrata, munkásmozgalmi ideológiákhoz kapcsolódik.
Kass és Zsák és Placid atya: új közterületi nevekről döntöttek Tizenegy eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött hat kerület kérésére a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Itt a Traianus tér és a Septimius Severus utca A Fővárosi Közgyűlés tizenegy, eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött négy városrész kérésére. A testület egyhangúlag hagyta jóvá a javaslatot.
Teret kapott Edison a XIII. kerületben Dagálysétány, Edison tér, Tripolisz tér: új neveket kaptak közterületek a XIII. kerületben.
Folytatná Józsefváros az utcák felújítását A Corvin Sétány Program részeként folytatná Józsefváros a közterületek felújítását.
Teret kap Szenes Iván emlékezete A VIII. kerületi Rezső tér egyik felét az egykor a téren lakó Szenes Ivánról nevezik el, míg a tér másik fele mostantól a Magyarok Nagyasszonya nevet fogja viselni.

További cikkeink