Mikszáth Kálmán tér
A pesti utca 1926-ban az írók szemével – Híres emberek meséltek a lakóhelyükről
2021. december 25. 9:30
Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1926-ban december 25-e éppúgy szombatra esett, mint az idén, 2021-ben. A Pesti Napló írókat és festőket kérdezett arról a pest-budai utcáról, amelyben laktak. Mindkét szakma képviselői – híven mesterségükhöz – a maguk eszközeivel örökítették meg mindezt. Tollal, ecsettel és ceruzával rajzolták meg életük helyszínét, a város egy-egy utcáját. Ebből mutatunk be néhányat.
110 éve viseli Mikszáth Kálmán nevét a város egyik leghangulatosabb tere
2021. július 19. 9:00
1911-ben kapta a mai Mikszáth Kálmán tér az íróról a nevét, arra emlékezve, hogy életének utolsó szakaszát a családjával együtt a tér 1. számú házában töltötte. Mikszáthék több helyen is laktak Józsefvárosban, s a tértől nem messze volt a család első önálló pesti lakása is. A tér idővel még más, az író emlékét idéző műalkotásokkal is bővült.
Ahol Mikszáth is pipázott – Megszépült a Sophianum homlokzata
2019. február 25. 20:45
Hófehér vakolatfestést, vadonatúj nyílászárókat és díszkivilágítást is kapott a VIII. kerületi épület, melynek erkélyén egykor Mikszáth Kálmán pipázgatott.
Szálloda épül a Mikszáth Kálmán téren
2019. február 8. 10:14
A Mikszáth tér 3. és a Szentkirályi utca 36. területén hatemeletes szálloda épül, a térre néző 115 éves műemlék épület megújul.
Mi ez az új épület a Palotanegyedben?
2016. április 17. 12:41
Talán még az eredetinél is jobban a városképbe illeszkedő épületet kapott vissza a Palotanegyed a Mikszáth tér közelében, a Krúdy és a Horánszky utca sarkán. Az épület a Kárpát-medencei református fiatalok háza lesz.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.