A Pesti Napló karácsonyi számában, 1926. december 25-én jelent meg egy kétoldalas írás Budapest különböző utcáiról, helyeiről. Az én uccám – ez volt a cikk címe, amelyben az írók szavakba öntött és mondatokba formált személyes hangon és leírások által meséltek arról az utcáról, ahol éppen laktak, a festők pedig szavak helyett impresszionisztikus rajzban formálták és örökítették meg a város egy-egy részletét. Az írók közül heten: Móricz Zsigmond, Kárpáti Aurél, Szomory Dezső, Babits Mihály, Lengyel Menyhért, Krúdy Gyula és Szomaházy István, a festők közül négyen: Vaszary János, Kmetty János, Cselényi Walleshausen Zsigmond és Molnár C. Pál szerepeltek ebben a bensőséges, néha humorral és bájjal vagy éppen melankóliával átszőtt pest-budai környezetet ábrázoló írásban. 

Néhányuknak azt a házát, ahol a lakásuk volt, ma már emléktábla őrzi, hiszen életüknek és alkotói pályájuknak egy-egy meghatározó, jelentősnek mondható szakaszát töltötték ott.

Vaszary János: A királyi palota a műterem ablakából (Forrás: Pesti Napló, 1926. december 25.)

Az én uccám – Kmetty János rajza (Forrás: Pesti Napló, 1926. december 25.)

Az én uccám – Cselényi Walleshausen Zsigmond rajza (Forrás: Pesti Napló, 1926. december 25.)

Az én uccám – Molnár C. Pál rajza (Forrás: Pesti Napló, 1926. december 25.)

A mai VIII. kerületben található Reviczky utcát a Nyugat irodalmi folyóiratot 1917-től szerkesztő Babits Mihály örökítette meg írásában. Az utcát a XIX. században még József utcának nevezték, 1900-ban a költő, író, újságíró Reviczky Gyula után nyerte a ma is használt Reviczky utca elnevezést.

A Reviczky utca 1931-ben Erdélyi Mór felvételén. Háttérben balra a négyemeletes Sacré Coeur Leánygimnázium, szemben a Mikszáth Kálmán téri „várkastélyszerű vörös ház”, elől jobbra a Wenckheim-palota oldalhomlokzata, kapuzata látható (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Reviczky utca napjainkban. Elől jobbra a fehér színű, négyemeletes, egykori Sacré Coeur Leánygimnáziumban ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara működik (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Babits Mihály 1916. júniusa és 1931. április 28-a között volt a Reviczky utca 7. számú épületnek lakója, életének egy zaklatott, majd egyre inkább révbe érő szakaszában. Itt élte meg az I. világháború végét, az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot, Trianon tragédiáját, amelyet maga is mélyen átérzett. De ide kötődik életének egy felívelő szakasza is, hiszen az 1920-as évek derekától már az irodalmi közélet vezéralakjának számított, harmadik emeleti, háromszobás lakása pedig az 1921-ben feleségül vett Tanner Ilonával (írói nevén Török Sophie) együtt jelentős írói találkozóhellyé nőtte ki magát. Talán ezért is írhatta egyszerűen erről az utcáról egyetlenegy szóval ebben a cikkben, hogy „szeretem”. A házon ma is látható emléktáblát 1948-ban avatták fel.

Babits Mihály emléktáblájának felavatása a VIII. kerület, Reviczky utca 7. számú ház falán 1948-ban (Forrás: Új Idők, 1948. december 4.)

Babits Mihály emléktáblája a Reviczky utca 7. számú ház falán napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Babits számára a Reviczky utca a belvárost és a külvárost egyaránt idézte. Józsefváros szolid arcát látta benne, amely a belvárosi miliőt sem nélkülözte. Az utca egyik fő tulajdonságát a csöndben vélte felfedezni, amit külön jelzővel is illetett a költő: „arisztokratikus”. Ami persze nem véletlen, hiszen az utca házai is azok voltak. „Csupa grófi palota, csak egy vagy két bérház”. S bár Babits nem említette őket név szerint, de tudható, hogy több főúri család is építkezett, s mindegyiknek több ingatlana is volt benne: a Wenckheimek, Károlyiak, Bánffyak többet is birtokoltak itt egyszerre. Sőt, maga Babits is egy ilyenben lakott.

Ugyan nem a legelőkelőbbek közé tartozott, s inkább bérház volt, mint palota, s az épület – úgy, mint ma – jellegtelenül és feltűnés nélkül simult a halk utcafrontba. Építtetője az erdélyi gróf Bánffy György volt 1896-ban, de Bánffyék nem itt, hanem a szomszédos, Reviczky utca 5. számú palotában éltek. Később mindkét épület az író és politikus, 1921–1922-ben a külügyminiszteri tárcát is betöltő gróf Bánffy Miklósé lett, aki így Babits háziurának számított.

Babits Mihály 1916 és 1931 között a józsefvárosi Reviczky utca 7. számú épület harmadik emeleti lakásában lakott (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Wenckheim-palota Reviczky utcai bejárata 1931-ben Erdélyi Mór felvételén. A kapu fölött a családi címer látható (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 080427)

A Wenckheim-palota Reviczky utcai bejárata napjainkban, a kapu fölött a családi címerrel (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Reviczky utcai Károlyi–Csekonics-rezidencia kapuját is a Károlyiak családi címere díszíti (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Babits az írásában a forgalmas útvonalaktól elzárt utca és a környék pontos képét adta. Szólt a Mikszáth téri téglaburkolatos, reneszánsz elemekkel átszőtt „várkastélyszerű vörös házról”, az egyes főúri épületeket díszítő családi címerekről, délben a kutyáját sétáltató grófnőről. Se üzlet, se kávéház nem volt ebben az arisztokratikus csönddel átitatott utcában, ami azonban mégsem volt mindig olyan néma, ugyanis a Mikszáth Kálmán tér sarkán álló Sacré Coeur Leánygimnázium barna sipkás tanulói a nap bizonyos szakaszában megtöltötték hangos szóval, csevegéssel. De nemcsak ezért volt érdekes ez a gimnázium, hanem azért is, mert épületének egykori erkélyén Babits még a pipázó Mikszáthot is látni vélte.

Kilátás a Mikszáth Kálmán térre a Reviczky utca 7. szám alól. Balra a négyemeletes fehér színű épület, az egykori Sacré Coeur Leánygimnázium ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának ad otthont, szemben a Mikszáth Kálmán téri „várkastélyszerű vörös ház” (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Mikszáth Kálmán tér és Reviczky utca sarkán lévő első emeleti erkélye, ahol egykor Mikszáth, a „nagy palóc” is pipázhatott (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Nyugatot 1929 és 1933 között Babitscsal együtt szerkesztő Móricz Zsigmond a Fővám térről írt, ahova éppen ebben az évben, Simonyi Mária színésznővel kötött házassága után, 1926-ban költözött. A teret korábban Sóház térnek vagy Só térnek is nevezték, a ma is használatos elnevezését az Ybl Miklós által tervezett és az összes vámhivatal felettes intézményeként működő Fővámházról kapta.

Móricz Zsigmond 1926-ban költözött a családjával a Fővám tér 2. számú épület negyedik emeleti erkélyes lakásába (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A tér 2. számú épületében lévő, negyedik emeleti lakás, amely az író feleségéé volt, s amely Móricznak az állandó, szűnni nem akaró munka helyszínét jelentette, öt szobából állt, és hatan éltek benne. A bal szélső szobában Simonyi Mária édesanyja és nővére, a középső erkélyesben Móricz, a mellett lévőben felesége Mária, a személyzeti szobában és a gardróbban pedig Móricz lányai: Lili és Virág. A lakás nagy művek születésének a helyszíne volt, itt készült a Tündérkert, A nagy fejedelem, a Forró mezők, a Rokonok, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és a Légy jó mindhalálig.

A Fővám tér 2. számú épületének falán elhelyezett emléktábla Móricz itt eltöltött tíz évére emlékeztet (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

„A nap legelső sugara mindennap itt jelenik meg ezen az ablakon” – írta Móricz Zsigmond 1926-ban a lakásáról (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

95 évvel ezelőtt a karácsony Pesten – Móricz beszámolója szerint – fehér volt, mert mikor reggel kinézett az ablakon, az ablakpárkányt, az erkélyt és az egész várost hótakaró borította: „fehér tollsálba, a hó prémjébe” öltözött a város. A korabeli időjárási beszámoló szerint 24-én szórványosan kisebb havazások voltak, éjszaka pedig mínusz 10 fok körüli hidegeket mértek, s nappal is fagypont körül mozgott a hőmérséklet. Mivel a hó megmaradt, Móricz számára olyan volt a tér, mintha cukorral szórták volna be, s ezért is írhatta, hogy „az én uccám végre olyan szép lett, mint egy mesevároska”.

De tetszetős volt számára ez a tér s ezzel együtt ez az új lakása azért is, mert olyan csodálatos épületek övezték, amelyek a maguk nemében a város remekműveinek számítottak. Móriczék házával szemben állt „Budapest egyik legszebb palotája a Fővámház, finom reneszánsz úri épület”, tőle balra pedig a „tarka színekben” úszó, a téli hidegben „napkeleti vágyaival” didergő vásárcsarnok. A ház erkélyes lakásától – ahonnan Móricz egészen Csepelig ellátott – nyugatra a titokzatos Duna és a kecses Ferenc József híd ívei látszódtak.

A térnek nevet adó, Ybl Miklós tervezte egykori Fővámház északi homlokzata, „finom reneszánsz úri épület”, amit Móricz az erkélyéről látott 1930-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 201199)

Az egykori Fővámház térre néző északi homlokzata napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A télben didergő Központi Vásárcsarnok 1937-ben. Móricz hasonló képet láthatott 1926 karácsonyán (Forrás: Fortepan/Képszám: 201212)

A „tarka színekben” úszó Központi Vásárcsarnok (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Így látta Móricz Zsigmond a Ferenc József hidat, amikor a Fővám téri lakása ablakából kinézett (Forrás: Fortepan/Képszám: 201182)

A kecses Ferenc József híd ívei (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Az először zenét tanuló, majd újságíróként kezdő, de leginkább drámáiról ismert Szomory Dezső (eredeti nevén Weisz Mór) a belvárosi Sütő utca 2. szám alatt lakott, itt bérelt lakást a ház legfelső, negyedik emeletén. Lift csak a harmadik emeletig közlekedett, a negyedikre, amely már padlástérnek számított, vaskorlátú lépcsőn gyalog kellett felmenni. Mivel a háziúr nagy tisztelője volt az egyedi, szomoryzmusra elkeresztelt stílust képviselő írónak, ezt a padlásteret építtette át a számára, ahol Szomory – mintegy elefántcsonttoronyban – jórészt a haláláig lakott.

Maga tervezte a bútorait és az orgonáját, amelyen rendszeresen játszott, s csak keveseknek adatott meg, hogy bejuthattak hozzá. Olyan művei születtek itt, mint a II. József, a Párizsi regény és a Hermelin. Ez utóbbinak érdekessége, hogy a ház falai között játszódik. Az írónak a házon ma is látható emléktábláját 1971. november 30-án, délelőtt tizenegy órakor avatták fel.

A belvárosi Sütő utca 2. számú épület negyedik emeletén élt Szomory Dezső (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A ház falán 1971-ben elhelyezett emléktábla (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Sütő utca 2. számú épület bejárata, ahol Szomory is közlekedett (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Sütő utca 2. számú épület udvari homlokzata (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Szomory számára a Sütő utca, ahova többnyire csak este merészkedett le, nem volt éppen a legideálisabb helyszín Budapesten. Nappal „öreg, tapasztalt koldusok” kéregettek itt, este pedig kihalt, csöndes, komor és kedvetlen képet mutatott ez a helyszín, amit néha egy-egy autó tülkölője vagy a szerviták templomának harangzúgása tört csak meg.

A „szűk, kis, vacak” Sütő utca, amelyben egymással szemben mindössze két épület található: balra az 1. szám alatt a Deák téri Evangélikus Gimnázium és jobbra a 2. számú, ahol Szomory élt (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Az utca rövidsége miatt összesen két ház fért el benne, s ma sincsen ott több épület: az egymással szembe néző 1-es és 2-es számú. „Szerény, szűk kis ucca ez, kis vacak ucca, alig egy pár méter széles s pár méter hosszú” – írta róla Szomory, s a nevét sem igazán értette. „Valószínűleg azért Sütő ucca, amiért Kötő ucca is van hasonló jogcímmel, de minden különösebb ok és értelem nélkül. Általában azt lehet mondani, hogy a pesti uccanevek nem sok logikával készültek és még kevesebb fantáziával.” Ebben az esetben azonban nem így van! Nevét – mint a házon elhelyezett másik emléktábla is hirdeti – a Károly kaszárnyának az utcában működő sütödéjéről kapta, korábban német (Bäcker), később (1874-től) magyaros elnevezéssel.

A Sütő utca nevét magyarázó emléktábla a 2. számú ház falán (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Szomorynak ez az utca és a rajta hömpölygő diákság az ifjúsága emlékeit idézte, hiszen gyerekként a lakásával szemközti evangélikus gimnáziumba járt iskolába. „Ha olykor, délidőben kinézek az ablakomon, fürge kis fiúkat látok, akik könyvekkel mennek a hónuk alatt, vagy táskával a hátukon, ahogy én mentem itt hajdan.” És a sors szeszélyének, véletlen játékának érezte, hogy Párizsból történő hazatérése után pont ebbe az utcába jött lakni. Így számára – talán nem alaptalanul – benne volt „ebben a vacak kis uccában az egész nagy élet melankóliája”.

A Sütő utca 1. szám alatti Deák téri Evangélikus Gimnáziumban tanult Szomory Dezső (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Az „élet melankóliája” – jobbra a Deák téri Evangélikus Gimnázium, ahol Szomory gyerekként tanult, balra az az épület, ahol Párizsból való hazatérése után elefántcsonttornyában élt (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Sütő utca, Fehér Hajó utca és Bárczy István utca találkozásánál lévő, a XIX. században még névtelen teret ma Szomory Dezső térnek nevezik (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A teret jelző névtábla (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Nyitókép: A Reviczky utca napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)