Aki mostanában a VIII. kerületben, a Mikszáth tér közelében jár, igencsak meglepődhet: a Krúdy és a Horánszky utca sarkán álló, korábban kopottas, bordó épület homlokzata ugyanis olyannyira megújult, hogy szinte rá sem lehet ismerni. A külső-belső felújítás után a házat Kárpát-medencei református fiatalok vehetik birtokukba. 

A ház kapujában kifüggesztett táblán az olvasható, hogy az építtető a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala. Megkeresésünkre a hírt ők meg is erősítették, és elmondták: igyekeztek az épületet minél korhűbben felújítani, s ez a jelek szerint minden bizonnyal sikerült is. 

A mostani átalakítás a napjainkban tapasztalható budapesti épületátépítések között igencsak egyedinek számít: nagyítóval is nehéz még egy olyan XIX. század végi házat találni, amely a felújítás után az eredeti építési tervekhez és az utcaképhez is jobban illeszkedik.

(Fotó: Komporday Tamás)

A Horánszky utcai sarokház minden bizonnyal a háborús újjáépítés során veszítette el eredeti arculatát: a sarokrizalittól kezdve az ablakok párkányzatáig szinte egytől egyig eltűntek az eredeti díszítőelemek, emiatt pedig az épület – a szomszédaihoz képest – évtizedekig igencsak jellegtelen képet mutatott. Az elmúlt esztendőkben ráadásul sokáig üresen állt, így az állapota folyamatosan romlott, a mostani felújítás így éppen a legjobbkor jött. 

Az 1877-ben Hegyi József által tervezett ház egyébként régen is egyházi funkciónak adott otthont, 1939-től ugyanis a Keresztyén Ifjúsági Egyesület működött benne. A mostani felújítás után tovább erősödik az egykor „Kis Vatikánnak” nevezett környék egyházi és civil közösségi jellege, bár a hasonlat ma már okoz némi képzavart, hiszen többféle gyülekezet is megtalálható a környéken. 

Az eredeti terveket nézve ugyan most 1,5-2 emelettel magasabb lett az épület a korábbi állapotához képest, ez azonban ebben az esetben éppen előnynek számít: így már nem törpül el a nála magasabb szomszédos házak között. A helyi utcaképi védettséget élvező Krúdy utca képe tehát úgy tűnik, helyreáll a mostani rekonstrukcióval, hiszen a sarokház új külsején többek között a hangsúlyos sarokrizalit és az emeletenként eltérő ablakpárkányzat is az eredeti formát tükrözi.