művészettörténet

179630_fellner_sandor_1.jpg A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
A művészetek mentora: 150 éve született Lyka Károly Lyka Károly kivételesen hosszú élete folyamán meghatározó személyisége lett a magyar művészettörténet-írásnak, miközben több művészgeneráció tanára is volt.
A PIM-be kerül Orlai Petrich Soma képsorozata Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című, 1833-ban született költeményének illusztrációjaként készültek el a képek 1858 és 1866 között.
Száz éve halt meg Madarász Viktor Száz éve, 1917. január 10-én halt meg a magyar nemzeti romantika egyik legjelentősebb festője.
Százhúsz éves a Műcsarnok A Monarchia festészetének kiállításával emlékezik meg a Műcsarnok az intézmény 120 éves évfordulójáról.
A rajzolófejedelem hazatért Zichy Mihály művei az európai rajzművészet legszebb darabjai közé tartoznak. Remekül ábrázolja az emberi arcokon és gesztusokon keresztül a személyiség lelki életét és küzdelmét. A 110 éve Szentpéterváron elhunyt művész sírja a Fiumei úti temetőben lelhető fel. A rajzolófejedelem előtt az Országos Széchényi Könyvtár kiállítással tiszteleg.
Szecessziós hálózat tagja lett az Iparművészeti Budapest képviseletében az Iparművészeti Múzeum csatlakozott a jelentős szecessziós örökséggel bíró városokat tömörítő nemzetközi RANN hálózathoz.
Magyar táj, magyar ecset: Koszta József gyűjteményes kiállítása Áttekintő kiállítást láthatunk a Várkert Bazárban Koszta József műveiből. Az érdeklődők már 2014-ben Hódmezővásárhelyen is megismerhették az alföldi festészet e kitűnő mesterének alkotásait, de aki erről lekésett, most pótolhatja.

További cikkeink