Száz éve halt meg Madarász Viktor

2017. január 14. 21:08

Száz éve, 1917. január 10-én halt meg a magyar nemzeti romantika egyik legjelentősebb festője.

Írta: Ludmann Mihály

Madarász Viktor a Gömör vármegyei Csetneken született, 1830-ban. Jogi tanulmányokat folytatott, majd részt vett a szabadságharcban, és ezért bujdosnia kellett. A jognak búcsút mondva 1853-ban Bécsben, a Művészeti Akadémián festészetet tanult, azonban megelégelve az elavult szellemiséget Waldmüller magániskolájában képezte magát.

Bécsben festett jelentősebb művei, amelyek még az akadémikus művészet túlzott részletező modorában készültek, a lázadó és a Habsburgokkal ki nem békülő művészről tanúskodnak, és a nemzeti önvizsgálatról szólnak, mint a Kuruc és labanc című festménye. Ez a ki nem egyező akarat is szerepet játszott abban, hogy az osztrák fővárost 1856-ban elhagyva Párizsba ment, ahol jelentős magyar emigráció élt. Itt a Művészeti Akadémián megismerte Paul Delaroche művészetét, aki a francia akadémikus festészet jelentős alkotója volt. Delaroche alkotásainak nagy részét mértéktartó részletezéssel festette meg, és ez hozzájárult az ifjú magyar művész stílusának letisztulásához. Madarász Párizsban készült művei érett festői alkotások, amelyek jelentős nemzetközi sikert arattak, ezeket a képeket itthon is bemutatták, és reprodukciókban terjesztették.

A francia fővárosban festett képei a magyar nemzeti öntudat éberen tartásához is hozzájárultak a szabadságharc leverése utáni időszakban. Ennek köszönhetően a kiegyezés előtt hazánkban a legismertebb festő volt. Fő műve az 1859-ben festett Hunyadi László siratása a nemzeti piktúránk egyik legkiemelkedőbb darabja. Sommás, lényegre törő, drámai és mélységesen igaz, és ezt a francia kritikusok és műértők is észrevették. 1861-ben a párizsi Salonban – a francia főváros hivatalos kiállítóhelyén – aranyéremmel jutalmazták, elismerve a magyar művész alkotásának jelentőségét. Madarász volt az első magyar festő, aki ezen a rangos helyen sikert aratott. Hasonlóan jelentős alkotása a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben és a Zrínyi Ilona a vizsgálóbírái előtt. Festészetében a korral való változásának a jele a táj megjelenése és ábrázolása a Dobozi és Dózsa népe című festményén. Madarász festői érzékenységét jelzi, hogy tájhátterei hozzájárulnak a kép cselekményének és érzelmi töltésének fokozásához.

Hunyadi László siratása

A kiegyezés után, 1870-ben nagy reményekkel tért haza. Művei, amelyek az uralkodóházat a nemzet ellen elkövetett bűneivel szembesítette, idejétmúlttá váltak, bár az akadémikus szellemű, romantikus történelmi képfestészet még ekkor is virágzott. De ez már Benczúr Gyula kora volt, aki Vajk megkeresztelésével azt üzente, hogy a keleti barbár magyarok mennyi jót köszönhetnek Európának.

Az 1870-es évek végére a nemzeti helytállást, hősiességet és nagyságot bemutató történelmi képfestészet hadállásait Székely Bertalan is elhagyta. Madarász egyedül maradt. Megfestette Szapolyai özvegyét, Izabellát, 1879-ben az Ónodi országgyűlést, ahol 1707-ben, először a magyar történelemben, kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. A Bethlen Gábor tudósai körében című festményével Benczúr mögé került, más művét elmarasztalták.

Ezek a kudarcok hozzájárultak ahhoz, hogy 1880-ban felhagyott a festészettel, és átvette apja vaskereskedését. A siker nem szegődött mellé, 1902-ben csődbe ment. Ekkor újra festeni kezdett, de képei meg sem közelítették egykori művészi szintjét.

Madarász Viktor szép kort megélve 87 évesen 1917-ben hunyt el Budapesten. Sírja a Fiumei úti temetőben látható.

 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó